Odaszúrt a Disney-nek a Marvel kirúgott igazgatója

002
2023.04.09. 13:39 Módosítva: 2023.04.21. 11:53
Isaac „Ike” Perlmutter úgy vélekedik, azért menesztették a Marveltől, mert felszólalt az MCU-filmek hossza és óriási költségvetése ellen.

A világot üzleti szemüvegen keresztül szemlélő szakember már korábban felszólalt az ellen, hogy elkészüljön-e a Fekete Párduc, illetve a Marvel Kapitány. Akkor kiemelte, szerinte sem a női, sem a fekete főszereplős filmek nem mennek jól a mozikban.

Azt sem tartotta jó ötletnek, hogy a többi szuperhős mellett a Fekete Özvegyet ábrázoló játékfigurákat is piacra dobják – írja az IGN.

Perlmutter 2015-ben, a Marvel Studios aranykora idején megpróbálta kirúgatni Kevin Feige-t. Bob Iger – aki a szintén kirúgott Bob Chapeket váltotta – visszatérésével azonban Ike Perlmutter marveles karrierjének is befellegzett. 

2023 márciusában robbant a bomba, miszerint menesztik a Marvel Entertainment igazgatói posztjáról. Perlmutter nemsokára a Wall Street Journalnak adott interjút a távozásáról.

Mondvacsinált ok

„Ez csak egy mondvacsinált indok volt, hogy megszabaduljanak egy régi vezetőtől, aki szembe mert szállni a cég által kedvelt üzleti módszerekkel” – vallotta a 80 éves szakember. A kirúgás állítólagos oka pedig: 

a cég költséghatékonyságának növelésével járó átszervezések. 

Hozzátette, semmi kétsége nincs afelől, hogy a menesztése az üzletet illető, a Disney vezetése és Perlmutter közti nézőpontbeli különbségeken alapult. 

„Engem ugyanis foglalkoztat az, hogy a befektetett pénzből nyereséget is termeljünk” – jegyezte meg.

Az egykori igazgató főleg a Marvel-filmek egyre növekvő gyártási költségeit és hosszát kritizálta, de ahogy ő fogalmazott, a Walt Disney Companynál dolgozó kreatív embereknek nagyon nagy a hatalmuk, így a megjegyzései süket fülekre találtak.

(Borítókép: Fekete Özvegy. Fotó: OutNow)