Gyönyörű látvány, zord hős és kemény történet – megérkezett a Semmelweis-film teasere

PAP 4958
2023.04.17. 11:37
Idén ősszel kerül mozikba Koltai Lajos rendezésében és Vecsei H. Miklós főszereplésével a Semmelweis Ignácról forgatott film, amelynek most megérkezett az első kedvcsináló videója is.

Amikor tavaly a Semmelweis című film forgatásának egyik helyszínén jártunk, egy dologban azonnal biztosak lehettünk: a Semmelweis Ignácról szóló magyar film díszlete remekül mutat képernyőn. Erre a mai nap bizonyítékot is nyertünk, ugyanis megjelent a film első hivatalos teasere.

Bár az egyperces videóból hosszú távú következtetéseket nem igazán lehet levonni, a látvány ígéretes. A díszlet mellett a világítás kifejezetten szembetűnő, azaz pont hogy nem az. Nagyon természetesnek hat, amitől az összkép szép. Ez pedig nem hátrány, ugyanis kontrasztba állítja a kifejezetten kemény és nyers történettel.

Láthatatlan ellenség

A romantikus történelmi dráma azt az időszakot dolgozza fel Semmelweis Ignác életéből, amikor a fiatal orvos 1847-ben egy bécsi klinikán dolgozik. A szülészeten titokzatos járvány tombol, tizedeli a gyermekágyas nőket. Semmelweis (Vecsei H. Miklós) a hagyományos teóriákkal szembeszállva próbálja meg legyőzni a kórt.

A magyar orvos egy fiatal osztrák bába (Nagy Katica) személyében talál társra, kapcsolatuk egyre romantikusabbá válik. A küzdelem azonban nem csak a kór ellen zajlik: a vaskalapos vezetés mindent megtesz, hogy megvédje tekintélyét a megszállott magyar orvos felfedezésének következményeitől. A kórházban a harcot Semmelweis nyeri, az utcán pedig a progresszív erők. Hamarosan Bécsben és Pesten is kitör a forradalom, Semmelweis pedig elindul, hogy felfedezését hazájában is a szülő nők javára fordítsa.

Amikor ellátogattunk a forgatásra, a főszerepet játszó Vecsei H. Miklóssal is beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogy a hihetetlenül nemes kitartás és felfedezés ellenére a magyar orvos karaktere nem lesz túlromantizálva. Ahogy Vecsei H. Miklós fogalmazott:

Semmelweis rosszul kommunikáló, mogorva és hideg ember volt. Elég sok kordokumentum, naplóbejegyzés maradt fenn róla magyarul és németül is, volt miből dolgozniuk a forgatókönyvíróknak. Ám a viszonya a születéshez, a kismamákhoz és az újszülöttekhez egészen más dimenziójú létezés volt. Előttük fedte fel a másik arcát, mellettük volt otthon. 

Erős történet

A Semmelweis tavaly közel két hónapig forgott, a korabeli Bécs a vásznon Budapest különböző helyszínein elevenedik meg. Koltai Lajos rendező hangsúlyozta:

A főszereplők kiválasztásánál nem a külső hasonlóságokat kerestem, hanem a varázslatos személyiségeket, akikben én hiszek, akikkel ezt a gyönyörű és nagyon erős történetet el tudjuk juttatni a nézőkhöz – Vecsei H. Miklós és Nagy Katica pont ilyenek. Semmelweis élete mindannyiunk számára példa: egy ember, aki mindig, minden körülmények között, halált megvető bátorsággal járta a saját maga útját, amelyről gyűlölettel és erőszakkal sem lehetett letéríteni. Azt szeretném megmutatni a nézőknek, hogy igenis meg lehet csinálni: a kitartás, az elszántság, az elhivatottság, a szenvedélyesség meghozza gyümölcsét.

Semmelweis - Hivatalos Teaser from Film Positive / Szupermodern on Vimeo.

A Semmelweis előreláthatóan 2023 őszén kerül a magyar mozikba, az Intercom forgalmazásában. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készül. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, rendezője Koltai Lajos, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

(Borítókép: A Semmelweis című film forgatásának egyik helyszíne 2022. augusztus 31-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)