Őrzők, s bár a nevükre sem emlékszünk, mégis magyar hősök

Háy János új verseskötetében a régi, magyar irodalom verseiből ír újakat, a XV. századtól Csokonaiig. Az Indexnek azt mondta, hogy a magyar költészetnek ez olyan korszaka, amiről legfeljebb a régi irodalomszemináriumokon esik szó. Itt nincs olyan híresség, akinek a neve megjelent volna az oktatásban. Hatalmas költészeti anyag, amelyet már a XIX. század végétől kötetekbe, méghozzá vaskos kötetekbe szerkesztettek a kutatók.

Nyelvileg és poétikailag nagyon idegen szövegekről van szó. Messze vagyunk még a nyelvújítástól, és messze attól, hogy a magyar nyelvű költészet poétikai lehetőségei körbe lennének járva. Mindig izgatott ez a sok-sok vers, aminek nagy része bibliai szövegek felhasználásával vagy épp latin szerzők magyarításával született.

A szerzők jelentős része egyházi kötődésű, s a versek a magyar nyelvű bibliabefogadást vagy az erkölcsi elvek könnyebb befogadását célozták. Háy szerint úgy kell erre a hagyatékra néznünk, hogy voltak évszázadok, amikor ezek az ismeretlen alkotók voltak a magyar nyelvű költészet őrei. Ugyanakkor számára szellemileg is rendkívül izgalmas volt az anyag, hiszen ez az a korszak, amikor a modernitás megroppantja a kompakt világnézeteket és világmagyarázatokat, ugyanakkor még eleven e stabil világfelfogás emléke.

A versekben megjelenő ember még törékeny, az egója nincs túlturbózva, még pontosan tudja, és be is vallja, hogy a legfontosabb dolgok, amelyek befolyásolják az életünket, nem függenek a mi akaratunktól. Olyan emberképet látunk, ami nagyon messze van a mai tobzódó énképtől, s persze a nekem minden jár tolakodásától.

Nem érdekelte, hogy ki kicsoda

Mintegy negyven szerző található a könyvben, közöttük olyanok, akiknek még a nevét sem őrizte meg az emlékezet. Háy János úgy hiszi, Heltai Gáspáron és talán Rákóczi Erzsébeten, az első dokumentáltan létező női költőnkön kívül nincs olyan szerző, akinek a nevéről akár hallottunk volna. 

Nem voltam szisztematikus, nem érdekelt, hogy ki kicsoda, vagy hogy milyen évszázad hogyan van reprezentálva, csak lapozgattam a köteteket, s próbáltam olyan szövegekre bukkanni, amely szövegek engem inspirálnak. Magyarán: amelyek alapján tudok új, mai verset írni.

Amikor hozzáfogott, még csak álomként jelent meg benne, hogy a gyűjtemény kötetnyi méretű is lehet. De különösen az első próbálkozások után úgy látta, ha egy ciklus összejön, már „akkor is verhetem örömömben a fenekem a földhöz”.

Aztán egyszer csak elkezdett az egész működni, mintha nem is az eredeti versszövegek szakadtak volna fel, hanem inkább bennem szakadt fel valami. Bátrabban és szabadabban álltam a dologhoz, és így hirtelen egymás után jöttek a versek.

Ekkor a cél az volt, hogy legyen száz, de valahol százharmincnál hagyta abba, akkor fáradt ki benne az egész. Akkor ért gondolatilag körbe, és úgy érezte, hogy újabb tartalmi bővítést nem tud előkaparni.

Új versek születtek

A szövegek gyakorta praktikus használatra készültek, például prédikációkhoz, énekek, imák magyar változatának. Ebben az anyagban rengeteg olyan vers, eposzszerűség, dicsőítő ének, verses színdarabok vannak, amivel nem tudott mit kezdeni. Amelyek számára izgalmasak voltak, azok az ember és a világ viszonyát taglaló, sokszor bölcseleti, máskor megfeddő és figyelmeztető versek. És azok, amik az élet törékenységéről és persze a szerelemről szólnak. Ahogy a cím is jelzi, vannak itt okoskodások is, aforisztikus, rövid versek, melyek általában latin bölcselők után születtek, s ő ezeket is örömmel írta újra.

Amikor arra utaltam, hogy én szabadultam fel, az tulajdonképpen az volt, hogy nem érdekel, mit és mennyire őrzök vagy nem őrzök meg az eredetiből, hiszen a cél az, hogy új versek szülessenek. A legtöbb vers nagyon távol van a kiindulástól. Van, ahol megőriztem formát, máshol sorok, akár versszakok is felismerhetők, de alapvetően ezek az én verseim, amin persze érződik egy hagyományos verskezelés, sőt néha régies fordulatok is

– fogalmazott Háy. Megjegyezte, ha valakit érdekel, a kötet végén megadja az eredeti versek címét és forrását, utána lehet olvasni, valamint az oldalszámok mellett szerepel annak a régi kollégának a neve, aki elindította a szöveget a saját versével.

Úgy hiszi, hogy a nyelvi nehézségek a régi, magyar költészet terén leküzdhetetlenek. A sok ezer oldalas gyűjteményből érdekességként kiemelhetünk darabokat, ahogyan tette ezt Weöres Sándor a Három veréb hat szemmel című gyűjteményben, de ezek mindig egyedi anyagok lesznek.

Amúgy az a szemlélet, amit Weöres követ, megfontolandó, hiszen az ő gyűjteménye azon kívül, hogy rettenetesen érdekes verseket hoz fel jobbára ismeretlen vagy alig ismert alkotóktól, azt is mondja, hogy van egy másfajta szelekciós elv is, amikor nem szerzőket válogatok, hanem verseket, nem az írói brandek alapján szelektálok, hanem a szövegek alapján. Ez a szemlélet hozzám egyébként nagyon közel áll. A Háy-kódex ugyan főhajtás is sok régi arc előtt, valójában a tőlem való versek gyűjteménye

– zárta gondolatát Háy János.

(Borítókép: Háy János 2021-ben. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)