Rekordszámú magyar alkotás a nívós filmfesztiválon
További Kultúr cikkek
Az NFI pénteki közleménye szerint évtizedek óta nem volt példa arra, hogy ilyen nagy számban szerepeljenek magyar alkotások a világ egyik legjelentősebb animációs seregszemléjén. A június 11. és 17. között tartott nagyszabású animációs esemény válogatását pénteken jelentették be a szervezők. A közlemény szerint az idei fesztiválra 112 országból 3370 nevezés érkezett.
A Kojot négy lelke mellett a magyar alkotások közül a Contrechamp versenyben lesz látható a Műanyag égbolt, a Toldi és a cseh–szlovák–magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a ház szelleme című bábanimáció. A rövidfilm-válogatásokat Buda Flóra Anna, Mira Kristóf Zénó és Tóth Luca animációi gazdagítják.
A fődíjért versenyző Kojot négy lelke, Gauder Áron új filmje a hazai mozikban látható. A rendező 2005-ben Annecy-ban már elnyerte a fesztivál fődíját, akkor a Novák Erikkel közös Nyócker! című vígjátékért.
A Kojot négy lelke a klímaválság kérdéseit feszegető, különleges látványvilágú indián történet, amelyben az olajvezetékek miatt kerül szembe egymással a nagyvállalat és az őslakosok. Az animáció Kojot kalandjain keresztül hozza közel a nézőkhöz az indián bölcsességet, de rávilágít arra is, hogy a múlt tapasztalataira hallgatva könnyebb a jövőt jó irányba állítani.
Annecy-ban láthatja először a külföldi közönség a Kecskemétfilm gyártásában készült, Arany János elbeszélő költeményét feldolgozó Toldi mozifilmet, Jankovics Marcell utolsó alkotását, amelynek társrendezője Csákovics Lajos, producere Mikulás Ferenc.
A Műanyag égbolt című, magyar–szlovák koprodukcióban készült sci-fit először az idei Berlinálén mutatták be. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezőpáros első mozifilmje egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, az emberi testbe ültetett növényt kísérleteznek ki. Az alkotók a rotoszkóp technika segítségével leforgatott jelenetekben kockáról kockára rajzolták át a film szereplőit, hogy legapróbb rezzenéseik is láthatók legyenek. A karaktereket körülvevő 3D-s világ a nézőket látomásszerű utazásra viszi a jövőbeli Magyarországon és Szlovákiában.
Az NFI támogatásával készült a Tomi, Polli és a Ház Szelleme című cseh–szlovák–magyar koprodukciót szintén Annecy-ban láthatja először a nemzetközi közönség. A stop-motion technikával készült bábanimáció Filip Posivac cseh rendező első egész estés mozifilmje, amelynek vezető animátora Papp Károly Kása, hangmestere Lukács Péter Benjamin, zeneszerzője Balázs Ádám. A családi mesefilm történetében karácsony közeledtével fény és sötétség csap össze egy ódon bérházban, ahol Tomi, a különleges kisfiú és barátja, a bérház új lakója, Polli élnek át izgalmas kalandokat, és közös erővel felderítik a ház szellemének rejtélyét.
A májusi cannes-i világpremiert követően Annecy-ban is versenybe száll Buda Flóra Anna 27 című, a Boddah gyártásában, francia koprodukcióban készült rövidfilmje, a vizsgafilmek versenyében indulhat Mira Kristóf Zénó Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült alkotása, a Fox Tossing, és látható lesz Tóth Luca Superbia című, 2016-ban Cannes-ban bemutatott rövidfilmje is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bevándorlók gyermeke volt, mégis beteljesítette a nagybetűs amerikai álmot
Ma lenne 70 éves Eddie Van Halen, a rockzene egyik legnagyobb ikonja.
január 26., 06:15
- Kultúr
Agyonverték a legyengült művészt, most emléktáblát kapott
Szerb Antal 80 éve halt meg.
január 25., 17:21
- Mindeközben
Párizs utcáin kapták lencsevégre a férjével kézen fogva romantikázó Anya Taylor-Joyt
20 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
2 órája
- Kultúr
A filmszakértő elárulta, kik között dőlhet el a verseny az idei Oscar-gálán
Magyar szakember sikeréért is lehet szorítani a 2025-ös díjátadón.
január 25., 21:10
- Kultúr
Folytatást kaphat a Futni mentem
Herendi Gábor elmondta, milyen tervei vannak a filmmel kapcsolatban.
január 25., 11:40
- Kultúr
Likó Marcell: Kezdtem azt érezni, hogy innom kell, hogy elviseljek egy-egy klubot
Ez valami igazán Mély – különleges koncertsorozatra készül a Vad Fruttik.
január 25., 10:19
- Kultúr
Rituális rémtettek üveges csirkeszemekkel
A punkok nem tűntek el a rendszerváltás után.
26 perce
- Címlapon
Mitévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
2 órája
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
5 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
7 órája
- Kultúr
Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film
Tóth László magyar építészt Adrien Brody játssza, egészen megdöbbentő átéléssel.
január 25., 20:30
- Kultúr
Megtalálták Olaszország legfinomabb fagylaltját, mindenki odavan érte
A neve sem mindennapi.
január 25., 09:58
- Kultúr
Egy ország nézte tátott szájjal, a filmhíradó pedig történelmet írt
Ahogyan az internet, a celluloid sem felejt.
január 26., 10:19
- Kultúr
Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot
A szakmai szövetség elhatárolódik.
január 25., 08:15
- Kultúr
Törőcsik Franciska: Fura, amikor úgy érzem magam, mint egy majom a kirakatban
Nagyinterjú a Hogyan tudnék élni nélküled? főszereplőjével.
január 26., 09:08
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
9 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
4 órája
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
10 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
3 órája
- Címlapon
Elképesztő felfedezést tett, elrabolták, az élete veszélybe került
A tudós Prágában tűnt el.
1 órája
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
12 órája
- Kultúr
Hiába áldozta fel a gyerekét is a karrierért, szegényen és betegen halt meg
Könyörtelen, szüntelen csúcsteljesítményre kényszerítő életforma ez.
január 26., 07:04
- Kultúr
Külön utakon jártak, és ez tette őket felejthetetlenné
Nők, akik nem féltek a férfiak között érvényesülni.
január 24., 12:05
- Kultúr
Egy misztikus sorozat, amit a Trónok harca színészei sem tudnak megmenteni
A fúrótorony feleekkorában ütősebb volna.
január 24., 17:05
- Kultúr
Hamarosan életre kelnek a Szépművészeti Múzeum kincsei
Herkules és Mária is terítéken lesz.
január 24., 15:33
- Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon
Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.
45 perce
- Címlapon
Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó
Egyesek szerint azonban szexista és szélsőséges politikai nézeteket vall.
34 perce
- Címlapon
Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót
A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.
10 órája
- Kultúr
Ebben a szcénában már Londonhoz és Párizshoz hasonlítják Budapestet
De még van, ami szorongásra ad okot.
január 24., 19:13
- Címlapon
Már csak néhány óra van hátra, jelentős bírsággal számolhat, ha így ül volán mögé
Pénteken éjfélig érvényesek a 2024-es autópálya-matricák.
56 perce