Kálomista Gábor másodfokon győzött, Hann Endre elrohant

DSC6641
2023.05.04. 11:17
A Fővárosi Ítélőtábla Másodfokon a Megafilm Kft. produkciós cégnek adott igazat abban a perben, amit Hann Endre indított az Elkxrtuk című film kapcsán. A bíróság első fokon még Kálomista ellen ítélt, és már akkor tudni lehetett, hogy a per folytatódik. A mostani, másodfokú ítélet jogerős.

Győzött Kálomista Gábor, miután a Fővárosi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az Elkxrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogai, védelme. Különös tekintettel arra, hogy abban az időszakban a felperes személyiségi jogi helyzete közszereplőként nagyobb szintű tűrést feltételez, mint egy átlagember esetében.

A filmben kifogásolt megjelenés jogszerű. A másodfokú döntés jogerős.

 Az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hozta meg ma délelőtt 10 órakor.

Ez történt korábban

Első fokon, 2022. december 16-án a Fővárosi Törvényszék elmarasztalta a Megafilm Kft. produkciós céget abban a perben, amit Hann Endre indított az Elkxrtuk című film kapcsán. A bíróság akkor másfél millió forint sérelmi díjat ítélt meg, az alperest nyilvános sajnálkozásra kötelezte, valamint eltiltotta a jogsértés megismétlésétől.

Akkor azt írtuk, hogy Kálomista Gábor fellebbezésre készül, Hann Endre pedig mérlegel. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a Megafilm Kft. „megsértette a felperes jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait a megafilm.hu oldalon megjelent közleményében”. Az alperest akkor ötszázezer forint perköltség kifizetésére is kötelezték.

A producer decemberben az Indexnek azt mondta, hogy nem bánkódik az elsőfokú bírói döntés miatt: 

„Kifejezetten örülök az ítéletnek, hiszen a film tartalmi részével kapcsolatban nem volt vita, sőt abban teljes egyetértés alakult ki a bíróságon, hogy a filmben is megjelenő 2006-os események köztörvényes, államellenes cselekmények voltak.

Az nem volt számunkra meglepő, hogy a bíróság első fokon úgy döntött, hogy azonosítja Hann Endrét a filmben szereplő, Endre nevű karakterrel, bár nem értünk vele egyet. Hann Endrét egy film utáni kommunikációban nevesítettük mint annak az archetípusnak a valós megfelelőjét, aki az Elkxrtuk közvélemény-kutató és politikai tanácsadó szakembereként megjelenik. Tény, hogy Hann Endre a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt, és az is, hogy ezért a tevékenységéért komoly összegeket kapott a cége. Valószínűnek tartom tehát, hogy ténylegesen adott tanácsokat. Ha mégsem adott volna, még rosszabb a helyzet, hiszen akkor semmi sem indokolná a százmilliókat, amiket az akkori kormány kifizetett a cégének.

A bíróság tehát azt állapította meg az ítéletben, hogy a filmben szereplő Endre maga Hann Endre. Még az egyértelműen fikciós részeket is tényállításként értelmezte” – folytatta a producer, majd hozzátette:

A film tartalmát nem vitatta a bíróság, viszont azt kifogásolta, hogy az ábrázolt eseményekben maga Hann Endre nem vett részt a filmben ábrázolt módon.

Összefoglalásként Kálomista Gábor közölte, annak is örült, hogy „nem tiltottak el a további filmkészítéstől. Attól viszont eltiltottak, hogy a továbbiakban kijelentsem: a filmben szereplő Endre azonos Hann Endrével.”  A producer ezt akkor azért tartotta érdekesnek, mivel a perben éppen ezt az álláspontot képviselték.

A mai jogerős döntést követően Hann Endre azonnal elhagyta az épületet.

(Borítókép: Kálomista Gábor 2021-ben. Fotó: Kaszás Tamás / Index)