Nagyszabású dokumentumfilm készül a Parlamentről

2023.05.08. 20:09
Nagyszabású dokumentumfilm készül a Parlamentről, a film forgatása jelenleg is zajlik. Az alkotók célja az épület építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagságának bemutatása, valamint a magyar történelem emblematikus pillanatainak megörökítése.

Az ország háza című dokumentumfilm azért jön létre, hogy a külföldi és hazai közönség is jobban megismerje az Országházat, és az épület történetén keresztül Magyarország történelme is közelebb kerüljön a nézőkhöz – adta hírül az MTI.

Az alkotók hangsúlyozták: éppen 140 éve, 1883-ban fogadták el az Országház épületének terveit, és vette kezdetét a monumentális Duna-parti épület megalkotása. A Steindl Imre által tervezett Parlamentet ma már a világ leghíresebb épületei között tartják számon.

Nagyon sok olyan technikai eszközt – például drónokat, nagyfényű objektíveket – használhattunk, amelyek korábban még nem voltak elérhetők, így az épületnek olyan pontjait is meg tudtuk közelíteni, amelyeket még soha senki nem látott, valójában még azok sem, akik építették

– közölte Nagy András rendező-operatőr.

A nézők a Parlamentről készített felvételek mellett szakértőkkel, többek között Kerekes Margit és Keserü Katalin művészettörténésszel, Hermann Róbert történésszel és Anthony Gall építésszel készített interjúk részleteit, valamint archív felvételeket is láthatnak, de a dokumentumfilm fontos történelmi eseményeket is felidéz, például a Tisza István elleni 1912-es merényletet.

Somogyi György forgatókönyvíró szerint ugyanakkor fontosnak tartották, hogy ne legyen a dokumentumfilmből unalmas történelemóra, és – mivel a film nemzetközi piacra készül – folyamatosan észben kellett tartani, hogy ami egy magyarnak történelmileg vagy politikailag egyértelmű, az egy külföldinek lehet, hogy semmit sem mond.

Az ország háza című dokumentumfilm képben is látható narrátora a felvidéki származású, többek között A Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert amerikai színésznő, Ema Horvath, aki például olyan magyar történelmi eseményeken vezeti végig a nézőket, mint Budapest második világháborús bombázása, az 1956-os Kossuth téri sortűz vagy a vörös csillag 1990-es leszerelése.

A közlemény felidézi azt is, hogy az 1920-as évek elején, a téli hónapokban majdnem háromszáz olyan gyereket szállásoltak el az Országház üres helyiségeiben, akik családjukkal a trianoni döntés miatt elcsatolt területekről érkeztek Budapestre, ám lakás híján fűtetlen vasúti kocsikban éltek.

A dokumentumfilmet a Budamount Film készíti a Nemzeti Filmintézet támogatásával és az Országház Filmműhely együttműködésével.

Az ország házát várhatóan 2023 őszén mutatják majd be.

„Az a célunk, hogy a filmet a világ minél több pontjára eljuttassuk, ezért minden olyan platformot meg fogunk találni – streamingoldalakat, televíziókat vagy akár filmforgalmazókat –, amelyek segítségével minél több ember meg tudja nézni” – mondta Nagy András rendező.