Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA pop-punk megszületésétől a legnépszerűbb TikTok-kihívásig
További Kultúr cikkek
A banda utoljára 2022 októberében látogatott Magyarországra a Sum 41-nal közösen. A színpadi világ egyik legismertebb zenekaraként megélték a pop-punk első virágzását, a műfaj eltűnését és jelenlegi reneszánszát is. A Chuck Comeau dobossal készült interjúban arról is szó esik, hogy
- miben más a magyar közönség,
- milyen együtt turnézni a Sum 41-nal,
- miben különbözik az új pop-punk-szcéna a régitől,
- kik a kedvenc fiatal előadói,
- hogyan lett az apaság a legfontosabb az életében,
- és hogyan lettek újra népszerűek a TikTokon.
Többször is koncerteztek Magyarországon. Mi a legnagyobb különbség a magyar közönség és más országok közönsége között?
Minden alkalommal, amikor játszottunk, akár saját bulit, akár fesztiválon, mi voltunk a főzenekar. Mindig lenyűgöz az a szenvedély a zene iránt, amit Kelet-Európában tapasztalok. A közönség elképesztően lelkes, imádja a zenét. Rengeteg zenekar sokáig nem nyitott Kelet-Európa felé, ezért azt érzem, hogy az emberek hálásak. A rajongók izgatottan várják, amikor egy kedvencük a városukban koncertezik. Érezzük, hogy értékelik azt, hogy nekik játszunk, nyitottan fogadják az újfajta stílusokat. Az Egyesült Államokban külön vannak tematikus metal- vagy pop-punk-fesztiválok, míg Magyarországon mindent szeret és meghallgat a közönség, ami rock. Ezért könnyen lehet különböző zenekarokkal összeállni és turnézni.
Nyáron ismét a Sum 41 zenekarral turnéznak, tavaly is együtt látogattak el Magyarországra. Mi a legjobb abban, hogy a barátiakkal turnézhatnak?
Ez egy olyan különleges esemény, amire sokan évtizedek óta vártak, hiszen húsz éve nem turnéztunk együtt. Ezért mindenki örült, hogy végre megtörtént. Bár a két zenekar eléggé különbözik egymástól, rengeteg közös rajongónk van, hiszen mindketten Kanadából indultunk, körülbelül ugyanakkor, ezért hasonló embereket értünk el. Azzal, hogy összehoztuk a két zenekart, olyanok is eljönnek a koncertekre, akik mondjuk csak a Simple Plant vagy csak a Sum 41-t nem néznék meg. Annyira különleges ez a páros ebben a zenei stílusban, hogy sokan azt érzik, ott kell lenniük. Király volt azt látni, ahogyan az emberek újraélik a tinédzseréveiket, és felhőtlenül tudnak bulizni.
Ma is élő a Simple Plan
Több mint húsz év alatt rengeteg embert inspirált a zenekar. Mit gondol, hogyan tudnak mai napig érvényesek maradni a fiatalabb korosztály számára is?
Nagyon jó kérdés, ezt mi is folyamatosan feltesszük magunknak. Minden olyan zenekarnak, amelyik régóta van a szakmában, elengedhetetlen foglalkoznia azzal, hogyan maradhat érdekes az oldschool rajongók számára, és mindeközben hogyan tud újabb embereket elérni. Nagyon szerencsések voltunk, mert a TikTokon népszerű lett az I’m Just a Kid Challenge. A virális trend miatt új hallgatók is megismertek minket, és olyanokat is elértünk, akik elfelejtették a zenekart, és a TikTok miatt jöttek rá, mennyire szerettek minket.
Jelenleg megint népszerű a pop-punk stílus, és rengeteg fiatal zenekar az olyan régi bandákból merít, mint akár mi, a Sum 41, a Good Charlotte vagy a Blink-182. Ezek a friss előadók valami újat építenek ebből a stílusból. A rajongóik pedig kíváncsiak, honnan jön a hangzás és mi inspirálja őket, ezért meghallgatják a régebbi zenekarokat is. Ez mondjuk a mi befolyásunk nélkül történik, hiszen a dalaink ott vannak az összes streamingplatformon, így bárki el tudja érni.
Mi azt tudjuk tenni azért, hogy relevánsak maradhassunk, hogy olyat alkotunk, amit valóban szeretünk. Nem muszájból írjuk az albumokat, hanem azért, mert van mondanivalónk, és még mindig örömteli egy-egy dal megalkotása. Nehéz olyan nagy volumenű dolgokat készíteni, amiket a múltban csináltunk, de még mindig élvezzük, és az a célunk, hogy egyre jobbak legyünk. A legutóbbi lemezen ötvöztük azokat a dolgokat, amelyek szerintünk különlegessé teszik a bandát, és az elmúlt öt lemez legjobb elemeit raktuk bele. Úgy gondoljuk, hogy az új album a legjellegzetesebben Simple Plan-es, nagyon büszkék vagyunk rá, a rajongók is szeretik.
Szintén fontos, hogy élőben is jól tudjuk előadni a dalainkat. Büszkék vagyunk a koncertjeinkre és arra, hogyan szólunk élőben. Mindig megpróbálunk a legenergetikusabbak lenni. Annyira különleges, hogy húsz év után még mindig vannak olyanok a közönségben, akik soha nem láttak minket, ezért muszáj a legjobbra törekedni minden este. Egy zenekar számára meghatározó, hogyan megy haza a közönség, így ha abban jó vagy, akkor releváns tudsz maradni.
Említette a pop-punk-szcénát és az új előadókat. Mit gondol az újról, mennyire különbözik a régitől?
Izgalmas látni, hogy a mi műfajunk újra bekerült a mainstreambe, újra a popkultúra része. Valójában soha nem tűnt el a pop-punk-szcéna, csak egy ideig nem beszéltünk róla annyit, mint korábban vagy most. A zenekarok és a rajongók életben tartották a stílust. Érdekes, hogy a pop-punk megint trendi, de ennek örülök, mert ez minden zenekarnak előnyös. Sok mindenben különbözik a jelenlegi szcéna a régitől. A fiatalok másképp állnak a műfajhoz, de ez így egészséges. Gyakran minket is inspirál, amikor halljuk, hogy a fiatal zenekarok mit alkotnak, sőt van, hogy miattuk változtatunk a dalokon. A mi éránk zenekarai inspirálják a friss bandákat, az újak pedig inspirálják a régieket. Ez nagyon király. Mi pedig örülünk, hogy még mindig benne lehetünk ebben a világban.
Kik a kedvenc új előadói és zenekarai?
A Magnolia Parkkal turnéztunk is, őket nagyon szeretem. Kedvelem azt is, amit YUNGBLUD csinál. Azt hiszem, 2018-ban láttuk először a Warped Touron, és egyből tudtuk, hogy ez a fiú különleges. Aztán be is robbant. Nagy rajongója vagyok a lányokból álló Meet Me @ the Altar zenekarnak. Fantasztikus, hogy a szcéna egyre nyitottabb és szerteágazóbb.
Zene, család, apaság
Az elmúlt évben bejárták a világot, idén is sokat turnéznak. Mit csinálnak a turnék között? Hogyan pihennek?
Igazából jó otthon lenni a családdal. Ez az egyetlen dolog, ami megváltozott azóta, amióta elkezdtük a zenélést. Főleg a pandémia után, amikor végig otthon voltunk a gyerekeinkkel és a feleségünkkel. Most a magam nevében beszélek, de szerintem a többiek is így vannak vele. Jó, hogy ott lehetek a fiammal, láthatom, amikor sportol, segíthetek neki a házi feladatokban, be tudom vinni a suliba, együtt vacsorázhatunk, és én rakhatom ágyba este. Úgy érzem, az apaság a legfontosabb az életemben. Mielőtt megszületett a fiam, az egész személyiségem a zenekar körül forgott, hogy mennyire vagyunk sikeresek és milyen dalokat írunk. Ennek egy része még mindig bennem van, de az életnek teljesen új dimenziója nyílt meg a családdal.
Beszélt arról, hogy a daluk virális lett a TikTokon. Ezek mellett több videójuk is magas nézettséget ért el. Miért kezdték el használni a platformot?
Amikor az I’m Just a Kid-kihívás berobbant, azt sem tudtuk, mi az a TikTok. Mármint azt tudtuk, hogy mi az, de nem gondoltuk, hogy nekünk ott kellene lennünk ezen a platformon. Azt hittük, a mi zenénk és a banda nem való a TikTokra. Sok zenekar nem is tud igazán érvényesülni. Először azt hittük, hogy majd táncolós videókat kell gyártanunk, de a TikTok rengeteget fejlődött. Aztán szinte ajándékként jött az I’m Just a Kid-kihívás, félmillió követőt szereztünk miatta.
Mivel sokan megszerették a dalt a TikTokon, elfogadtuk, hogy ott is érdemes jelen lenni, de soha nem éreztük nyűgnek. Már előtte is próbáltunk közvetlen kapcsolatot kiépíteni a rajongókkal a közösségi médiában, ezért úgy voltunk vele, hogy akkor legyünk önmagunk a TikTokon is. Egy fiatal lányt kértünk meg, segítsen a közösségi médiás tartalmak gyártásában. Ő nagyon érti a TikTokot, a trendeket. Azt gondolom, nagyon fontos felhasználni ezeket az új platformokat.
Mit üzenne azoknak a fiatal zenészeknek és zenekaroknak, akik ismertek szeretnének lenni a pop-punk-műfajban?
A legfontosabb tanács, amit adhatok: a barátaiddal alapíts zenekart. Hiába találod meg a legjobb énekest vagy gitárost, ha emberileg nem jöttök ki egymással. A tagok közti kémia sokkal fontosabb, mert együtt alkottok. Az elköteleződés és a szenvedély többet számít, mint az, hogy valaki a világ legjobb zenésze. A második tanácsom az, hogy muszáj kitartónak és türelmesnek lenni. Mi is egyből akartunk mindent, de rá kellett jönnünk, hogy rugalmasság nélkül lehetetlen a siker. Sokszor mondanak majd neked nemet, és talán a századik után lesz valaki, aki igent mond. Azok lesznek sikeresek, akik túl tudnak lendülni minden elutasításon és csalódáson. Ez pedig nem könnyű, még akkor sem, amikor valaki már ismert.
Azt is tanácsolnám, hogy tanulj meg önmagad lenni a közösségimédia-platformokon. Jelenleg ez kulcsfontosságú szerepet játszik a sikerben. Amikor mi kezdtük, még be kellett kerülni az MTV-be. Viszont a legfontosabb, hogy írj jó dalokat, mert anélkül nem lesz hosszú életű a karriered. Gyakorold a dalírást, mindenhonnan szerezz inspirációt, és szánj időt a legtökéletesebb dal megírására. Emellett viszont hiába írsz tökéletes dalt, ha senki nem hallja. Ezért el kell fogadni, hogy a közösségi médiában is kell tartalmat gyártani. Őszintén mutasd meg, ki vagy és mit csinálsz. Légy autentikus.
Idén nyáron újra Budapesten koncerteznek. Volt ideje tavaly szétnézni a városban? Mit szeret legjobban a magyar fővárosban?
A tavalyi koncert után sétálgattam a városban, az építészet gyönyörű. Szeretem a kontrasztot az óváros és a modernebb kerületek között. Budapest nagyon király város, elképesztő történelemmel. Lenyűgözött az éjszakai élet és a kiváló éttermek. Jó volt csak simán sétálgatni és látni, mennyire él a város a Covid után. Izgatott vagyok, hogy újra önöknél játszhatunk, ráadásul nyáron, ami a legjobb időszak a koncertezéshez.
(Borítókép: Chuck Comeau. Fotó: Victor Chavez / Getty Images)