A szex még a klasszikus zenét is áthatja

2023.05.09. 16:13
A Müpa május 16-án megrendezi első, teljes egészében a felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napját, amelyen ingyenes programok egész sorával várja mindazokat, akiket érdekel, hogy születik a színpadi varázslat.

Május 16-án a Müpa valamennyi terme és zuga megtelik programokkal, amelyek között a leendő közgazdászok és mérnökök éppúgy megtalálják a kedvükre valót, mint azok, akiket a szcenika, a hangstúdiók világa, a marketing vagy az éneklés csábít, de azok számára is bőven akadnak inspiráló pillanatok, akik még nem döntöttek a jövőjükről – áll a szervezők közleményében.

Az Egyetemi Napon új oldaláról mutatkozik be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, amely ezúttal nem nagyszabású koncertek helyszínéül szolgál majd:

A SZÍNPADOT KÖZÖS MEDITÁLÁS, HANGFÜRDŐZÉS, ILLETVE AZ ÉNEKHANGRÓL SZÓLÓ INTERAKTÍV ELŐADÁS KERETÉBEN VEHETIK BIRTOKBA A HALLGATÓK,

míg a Müpa világhíres orgonáját legavatottabb ismerője mutatja be.

Az érdeklődők az esti Szabadság, szerelem – Petőfi 200 nyilvános főpróbájára is betekinthetnek. A költő születésének kerek évfordulója alkalmából bemutatott produkció 21. századi hangzással, a hazai színházi és popélet legjobbjaival,

SENÁVAL, PAULINÁVAL, A 4S STREETTEL, A ROMENGÓVAL, DÁNIELFYVEL, A THE BIEBERSSZEL, TRAP KAPITÁNNYAL ÉS A THA SHUDRASSZAL,

valamint Katona Kingával, Berettyán Nándorral és Szabó Sebestyén Lászlóval várja azokat, akik tényleg tudni szeretnék, hogyan szeretett bele Petőfi a szabadságba.

Backstage-büfék titokzatos világa

Az Előadóterem és a KÉK terem párhuzamos univerzumaiban azok kalandozhatnak, akik az előadó-művészet elméleti háttérszakmáiról szeretnének többet megtudni, vagyis mindenkinek ott a helye, aki kíváncsi, mivel foglalkozik mások mellett egy jogász, egy gazdasági szakember vagy egy programszerkesztő a Müpában.

Két program között a Zászlótér minikoncertjeivel töltődhet a hallgatóság, az Üvegteremben pedig az élménydobolások után arra is fény derül,

hogy a szex nemcsak a pop világát, de sokszor bizonya klasszikus zene kiemelkedő alkotásait is jócskán áthatja.

Az óránként induló, változatos tematikus sétákon a Müpa Stúdió működésével és a backstage-büfék titokzatos világával ismerkedhetnek az érdeklődők, és arról is átfogó képet kaphatnak, mi van a színpad alatt, felett és mögött, sőt megtudhatják, mi mindennek kell megvalósulnia ahhoz, hogy egy látványos előadás vagy egy világszínvonalú koncert a közönség elé kerülhessen.

De a programok az emblematikus épület falain túl is folytatódnak: a Müpa Sátorban a Recirquel előadása után arra is lesz alkalom, hogy a jelenlévők együtt beszéljék meg a látottakat, a napot záró lelazulásra pedig a Ludwig Múzeum teraszán kerül sor, ahol napjaink egyik legfoglalkoztatottabb dj-je, nagyszínpadok dropmestere, Adam Ajkay biztosítja majd a zenét.