Vilmányi Benett: Ez az ára, hogy tükörbe tudjak nézni

A színművész a fél szakmát felbőszítette, mert elmondta, hogy...

• vannak olyan pillanatok, amikor a színésznek is szoknia kell a helyzetet,
• van-e olyan, hogy skatulya,
• milyen az, amikor a dadogást tanulni kell,
• másodhegedűs-e egy magyar színész egy hollywoodi sztár mellett.

Veszprémben tartották a Látom, amit látsz című film premierjét. Szabó Mátyás rendezte, és (ebben is) ön játssza a főszerepet. Most nézte meg először a kész anyagot?

Egyszer már láttam tévén egy irodában.

Milyen volt?

Amikor olyan filmet nézek, amiben játszom, mindig meg kell szoknom magam.

Van mit megszoknia, hiszen több filmjét is vetítik ezen a fesztiválon, és díjra is jelölték. 

Ezt is meg kellett szoknom. Annyit néztem magam, hogy már én is látok valamit abból, amit a rendezők korábban láttak a fejemen, és most nem az történik, amit látni szoktam.

Elkerülik a hálás mellékszerepek

Mit látnak magában?

Legtöbbször valami főszereplőt. Úgy tűnik, én nem kaphatok egy jó kis hálás mellékszerepet.

Ne adja fel, sok munkával és kitartással még eljuthat a hálás mellékszerepekig. Mit látnak magában a rendezők?

Nem tudom, valami ilyen nehéz sorsú, erős, karakteres figurát.

Belesétált egy skatulyába?

Évek óta ezt látom a vásznon, ha én is ott vagyok.

Saját magát is olyan színésznek tartja, aki főleg ezt tudja eljátszani?

Nem tudom, mit tudok eljátszani. Az is kérdés, hogy ebben a filmben mit sikerült. Mindenesetre most elég gyorsan megszoktam magam. Nem tudom, másnak ez mennyi idő alatt sikerül. Jó, nekem is húsz perc kellett ahhoz, hogy eldöntsem, ez valami kamu vagy igazi.

Hogy döntött?

Fura volt. Az jól hatott rám, hogy nem csak nekem volt vicces, mert bizonyos helyzetekben hallottam, hogy másnak is humoros a film néhány jelenete.

A film egyik tanulsága, hogy úgy is lehet csajozni, hogy valaki alapból nagyon fura, és aztán elkezd még furábbakat mondani?

Kellett azért keresni azokat a kazettákat, amíg rátaláltam arra, akinek bejön.

Ez már majdnem spoiler, beszéljünk inkább az alakításról. A Larryben egy valós életből vett, ám különleges figurát játszik, itt viszont egy kitalált, csak ebben a helyzetben létező karaktert. Hogy építi fel ezeket? Kitalálja az életüket, felneveli őket képzeletben, aztán az így kialakult szabályok szerint működteti a megformálandó szereplőt?

Lerántja a leplet

Nem tudom. Mindig lerántja a leplet a színészeket övező misztikumról a forgatás alatt, amikor nem jó a szög, a cipő, bármi. A próbákon kívül eddig nem nagyon készültem semmire. Larry dadogását meg kellett tanulnom, de az favágó munka volt, nem valamiféle művészi tevékenység.

Megpróbálja a művész kifejezést eltartani magától vagy attól, amit csinál?

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen nagyon megtanultuk, és én ezt szeretem is, hogy alapból alkalmazkodni és figyelni kell. Ez csapatmunka, akkor is, ha monodrámáról van szó. Nem egyéni sportág.

Focizott is, ami akkor működik, ha a csapat minden tagja úgy dolgozik, mintha rajta múlna a győzelem. Ilyen szempontból a csapatjáték is egyéni teljesítményeken múlik?

Annál többet nem tudok beleadni, hogy megtanulom a szöveget, gondolok valamit a filmről, arról, hogy az a mondat, amit elmondok, jó-e, vagy jól rossz-e, és ezekre érzékeny vagyok, és figyelek.

Ebben a filmben nincs sok szöveg.

Alig szólalunk meg benne. Amikor olvastam, ezt nem is szerettem, de végül tök jó lett.

A film egyik legerősebb hatáseleme a négy szereplő. Filmbéli kedvese, Hartai Petra teljesen egyenrangú partner, tökéletes a vak professzor, Lukáts Andor és a magyar filmben szintén régen látott Nagy Mari is Mituk néni szerepében. A professzor fia, Lestyán Attila szintén fontos karakter. Kevesen vannak, mindenki nagyon erős. Lukáts Andor felbukkanása egy új magyar filmben számomra egyfajta szenzáció. Hogy hat magára egy legenda mint partner?

A súly?

Igen, mintha Al Pacinóval játszhatna.

Nemrég volt egy rövid jelenetem egy amerikai filmben Adrien Brodyval. Sok magyar tagja volt a stábnak, és úgy éreztem, mintha kicsit lenéznének, mert nem vágtam magam hanyatt attól, ami történik.

Baj, ha valaki nem esik hanyatt?

Én nem estem, de amikor néztem a jeleneteket, tudtam csodálni, milyen jó ez a fickó. Azt viszont nem gondoltam, hogy Amerikában is körülnéz a sztár egy jelenetben, és megkérdezi, mit szólnának, ha itt most felállna vagy leülne vagy rágyújtana. Kit érdekel? Mondd a szöveget, és csináld, ahogy akarod. Kiderült, hogy nem magyar, hanem általános színészbetegség az, hogy fontosnak gondolja az ember, mikor áll vagy ül.

Miért baj, hogy megkérdezi?

Mert ez nem kérdés. Ha feláll, nyilván nem fogok úgy tenni, mintha ülne, tök mindegy, az a lényeg, hogy partnerek legyünk.

Színházcsinálás és szakmabosszantás

Milyen most fiatal színésznek lenni Magyarországon?

Valami alakul, ezt valaki vagy észreveszi, vagy nem. Az egyetemen Zsámbéki Gábor volt az osztályfőnököm, aki nem mai figura. Úgy indított el minket, de már az előző osztályát is, hogy ők nem színészeket, hanem univerzális színházcsinálókat képeznek. Nem azért rossz terv, hogy valaki egy kőszínházban töltse el az egész életét, mert az alapból rossz út lenne, hanem mert nem ugyanazt jelenti ma egy kőszínház Magyarországon, mint 1970-ben vagy ’80-ban. Nem akarok senkit megbántani, de akkor mások vezették a színházakat.

Értem a fenntartásait, hiszen egyszer más sikerült a fél szakmát felbőszítenie, amikor nem vette át a Junior Prima Díjat.

Sikerült. Tehát azt elhiszem, hogy negyven-ötven éve olyan műhelyek voltak a kőszínházak, ahol érdemes és lehetséges volt végigtolni egy színészi pályát. Ma viszont 

Olyan, amiből meg lehet élni?

Valahogy én is meg tudok élni. Nyilván jobb lenne, ha nem kéne nézegetnem, miből veszem meg a gyógyszerem a hónap végén, de ez az ára, így tudok tükörbe nézni.

Az a benyomásom támadt az idei fesztiválon, hogy feltűnően nem jött el Veszprémbe a filmes szakma jelentős része. Hogy kezeli ezt a megosztottságot, kell-e ezen dolgoznia, lát-e valamilyen feladatot maga előtt ebben az ügyben?

Van feladatom, mégpedig az, hogy megpróbáljak olyan helyzetet teremteni magamnak, amiben színész lehetek, lehetőleg nem üres hassal, emellett gyerekekkel, gimisekkel foglalkozom. Látom a problémákat mindenhol, de értelmetlennek tartom beleállni a felületi kezelés vitáiba. Ez rossz döntés, ami csak a gyűlöletet pumpálja. Én mást találtam ki.

Mit?

Kultúrát fecskendezni a gyerekekbe és jó színházat csinálni.

Mi számít jó színháznak a maga szemében?

Az olyan színházat szeretem, ahol értem, hogy azt a darabot miért nem otthon olvasom, vagy miért nem filmen látom, és miért jó, hogy ott vagyok.

Azt mondja, hogy jelenleg azzal segít legtöbbet, ha azt teszi, amit hasznosnak és helyesnek tart?

Igen, és ezt javaslom mindenkinek. El tudnám mondani ugyanazokat, mint akik bele szoktak állni a semmibe, de ezeket már tudjuk. Én ebben nem tudok újat mondani.

(Borítókép: Hartai Petra és Vilmányi Benett a Látom, amit látsz című filmben)