Koreai társulat érkezik a Nemzeti Táncszínházba

DBZOL20230323035
2023.06.11. 06:52
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes meghívására érkezik Magyarországra a dél-koreai Mutdance társulat, amely a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretein belül mutatja be Bemut című előadásukat először június 15-én Győrben, a Magyar Táncfesztiválon, majd június 17-én és 18-án Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban.

Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetői fontosnak tartják, hogy több ezer éves kultúrák találkozhassanak egymással a színházi olimpia keretében, ezért hívták meg Korea egyik legnagyobb táncegyüttesét, amely szintén ars poeticájának tartja hazájuk folkhagyományainak ápolását.

A kizárólag nőkből álló Mutdance Company a modernitás, a tradíció, a koreai és a globális kultúra fúzióján keresztül fogalmazza újra a kreatív tánc fogalmát.

A Bemut című előadás a társulat legikonikusabb koreográfiáit vonultatja fel, ötvözi a társulat régi és új munkáit, amelyekben a közös nevező a rájuk jellemző egyedi mozgásvilág és koreográfia.

Több ezer éves kultúrák találkozása

Itt-tartózkodásuk alatt a két tánccsoport számos közös programon vesz részt, többek között egy gasztronómiai bemutató keretében tradicionális magyar és koreai ételeket készítenek a Koreai Kulturális Központban, majd a koreai hölgyek megismerkedhetnek hazánk legszebb népviseleteivel, és együtt rophatják a néptáncot vendéglátóikkal a Magyar Nemzeti Táncegyüttes székházában, amelyre szeretettel várják a sajtó képviselőit.

(Borítókép: A Magyar Nemzeti Táncegyüttes 2023. március 23-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)