Magyar Írószövetség: Kukorelly Endre kövesse meg Mezey Katalint

DMARC20190606017
2023.06.19. 14:05
Kukorelly Endre író Indexnek mondott szavaira reagált most kendőzetlenül a Magyar Írószövetség. A magyar irodalmi szakma állítása szerint az állami kitüntetések a szakmai teljesítmény helyett a politikai hűséget díjazzák. Míg a díjakat kiosztók szerint ez hazugság, sőt az írót felszólították, kövesse meg Mezey Katalint, s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot.

Kukorelly Endre József Attila-díjas író néhány nappal ezelőtt mondta az Indexnek, hogy az állami díjakkal, amelyeket művészek kaphatnak, rengeteg probléma van. Úgy fogalmazott: „szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban”.

A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj-bizottságban. Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi. Felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott, olyannyira, hogy az már komikus

mondta el a Kossuth-díjakkal kapcsolatban.

Kapcsolódó
Kukorelly Endre: Mezey Katalin igazságtalanul és méltánytalanul válogat

Kukorelly Endre: Mezey Katalin igazságtalanul és méltánytalanul válogat

Szerinte felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott Kossuth-díjat, olyannyira, hogy az már komikus.

Erre pedig reagált most a Magyar Írószövetség elnöksége, akik „döbbenettel olvasták” a cikket. Kiemelték, hogy a Kossuth- és Széchenyi-díjakat minden évben egy tíz főből álló bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a magyar miniszterelnök. Az egy-egy évre megbízott grémium tagjai közt mindenkor ott található a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, továbbá elismert, jeles művészek, tudósok és neves gazdasági vezetők. A testületben évek óta szerepet vállal a Magyar Írószövetség korábbi elnökségi tagja, a Kossuth-díjas Mezey Katalin is. 

Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, akármilyen ismert irodalmár is Mezey Katalin, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná az irodalmi Kossuth-díjakat. Mivel évente csak egy-két író, költő kapja meg ezt az igen rangos állami kitüntetést, nyilvánvaló, hogy nagyon sokan azok közül, akik nem részesültek benne, ugyanúgy neheztelnek a díjbizottság tagjaira, esetleg épp Mezey Katalinra, mint indulatos nyilatkozatában Kukorelly Endre. Ez a dolog természetéhez tartozik

Kapcsolódó
Ezek után Novák Katalin is beleszólhat, ki kapja a Kossuth-díjat

Ezek után Novák Katalin is beleszólhat, ki kapja a Kossuth-díjat

Sőt, még a Széchenyi-díj kiosztásába is.

– olvasható a közleményben, amelyet most teljes terjedelmében közlünk:

A Magyar Írószövetség elnökségének tagjai döbbenettel olvasták az Index 2023. június 17-i cikkét, amelynek már a címében alaptalan állítást fogalmaz meg az írás egyik megszólaltatott írója: „Kukorelly Endre: Mezey Katalin igazságtalanul és méltánytalanul válogat”. 

Közismert tény, hogy a Kossuth- és Széchenyi-díjakat minden évben egy tíz főből álló bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a magyar miniszterelnök. Az egy-egy évre megbízott grémium tagjai közt mindenkor ott található a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, továbbá elismert, jeles művészek, tudósok és neves gazdasági vezetők. A testületben évek óta szerepet vállal a Magyar Írószövetség korábbi elnökségi tagja, a Kossuth-díjas Mezey Katalin is. Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, akármilyen ismert irodalmár is Mezey Katalin, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná az irodalmi Kossuth-díjakat. Mivel évente csak egy-két író, költő kapja meg ezt az igen rangos állami kitüntetést, nyilvánvaló, hogy nagyon sokan azok közül, akik nem részesültek benne, ugyanúgy neheztelnek a díjbizottság tagjaira, esetleg épp Mezey Katalinra, mint indulatos nyilatkozatában Kukorelly Endre. Ez a dolog természetéhez tartozik.

Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a bizottság döntéseiben igen fontos szerepet játszik az igazságosság és a méltányosság. Ha csak a 2023. évi Kossuth-díjasokat nézzük: az egyik díjazott a 93. évében járó felvidéki prózaíró, Duba Gyula volt, akinek nagy formátumú életműve nemcsak esztétikai szempontból maradandó értékű, de a felvidéki magyarság 20. századi sorsának is hűséges megörökítője, a humor eszközeivel is létkérdések megfogalmazója, és akit korábban talán épp emiatt többnyire elkerültek a magas állami kitüntetések. A másik díjazott, Orbán János Dénes, egy, a mai középnemzedékhez tartozó költő, prózaíró, esszéista, aki pályakezdése óta az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő tehetsége, egyebek mellett Méhes György monográfusa. Kezdettől jelentős irodalomszervező is, elég a nemzedéki csoportosulásukra és folyóiratukra, az Előretolt Helyőrségre gondolnunk. Tehát a magyar irodalom – benne a határon túli magyar irodalmak – legidősebb nemzedékére éppúgy odafigyelt az idei évben is döntése meghozatalakor a Kossuth-díj-bizottság, mint a mai ötvenes, ereje teljében lévő generációra, visszaigazolva a jeles irodalmi teljesítmény mellett a közösség érdekében tett erőfeszítéseket is. 

És még egy lényeges tudnivaló a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottság munkájával kapcsolatban: csak azok közül az alkotók és tudósok közül választhatja ki a testület a kitüntetetteket, akiket valamely irodalmi vagy tudományos szervezet, illetve a nevezett díjak birtokosai felterjesztenek az elismerésre. Immár több éves gyakorlat, hogy az ellenzékhez közel álló irodalmi szervezetek és alkotók eleve nem terjesztik fel a körükbe tartozó, véleményük szerint elismerésre méltó költőket, írókat sem állami kitüntetésekre, ennek ellenére számonkérik az elismerések elmaradását. Mindez nem mondható sem hitelesnek, sem jóhiszeműnek, sem az érintettek érdekeivel megegyezőnek.

A Magyar Írószövetség elnöksége azt sem tartja szerencsésnek, hogy a magyar állami díjak értékét olyan személyek akarják relativizálni, akik maguk is rendelkeznek állami elismeréssel, s korábban szakmai szervezeti vezetőként részt vettek a díjak odaítélésének folyamatában. A József Attila-, a Magyarország Babérkoszorúja, a Márai Sándor-díjjal, valamint a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Kukorelly Endre országgyűlési képviselőként, valamint a Szépírók Társasága elnökeként is dolgozott az elmúlt évtizedekben. Azon kijelentése, amelyben a kommunista diktatúra kitüntetési gyakorlatát jobbnak tartja a jelenleginél, elfogadhatatlan és sértő mindazokra nézve, akik a kommunista diktatúra lebontásán dolgoztak, vagy akik az elmúlt 33 évben bármelyik szabadon választott kormánytól vagy köztársasági elnöktől állami díjat vagy kitüntetést kaptak. „Ebben a kurzusban ez extrém módon működik, szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban” – állítja Kukorelly Endre. Nem lebecsülve azt, hogy a kőművesek, vájárok, fonónők, géplakatosok, vasbetonszerelők, esztergályosok, mozdonyfűtők és gyapjúszövők is értékes tagjai a társadalomnak, mi mégsem szeretnénk olyan országban élni, ahol a művészi teljesítményt a sztahanovista munkásokéval mérik össze, s ahol a valóban kiemelkedő életművel rendelkező írókat olyan kommunista bértollnokok és propagandisták szorították le a képzeletbeli dobogóról, mint amilyen például a Kossuth-díjas Aczél Tamás volt.

A Magyar Írószövetség elnöksége a fent sorolt tények ismeretében felszólítja Kukorelly Endrét, hogy kövesse meg Mezey Katalint, s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot, valamint az elmúlt 13 évben Kossuth-díjat kapott magyar írókat és költőket! 

(Borítókép:  Mónus Márton / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Kultúr
Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár

Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár

A színész-rendező nem titkolja, ma már kevesebből kell megélnie.

59 perce

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

15 perce

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

39 perce

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

6 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

2 órája

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

6 órája

  • Címlapon
Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Mindkét párt szavazótábora bővült a teljes választókorú lakosság körében.

2 órája

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04