Kukorelly Endre a Magyar Írószövetségnek: Sértettség, lenézettség, kirekesztettség

Kukorelly Endre József Attila-díjas író néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a művészeknek járó állami díjakkal rengeteg probléma van. Úgy fogalmazott: „szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban.”

A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj-bizottságban. Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi. Felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott, olyannyira, hogy az már komikus

– mondta a Kossuth-díjakkal kapcsolatban.

Erre reagált aztán a Magyar Írószövetség elnöksége, amelynek tagjai „döbbenettel olvasták” a cikket. Kiemelték, hogy a Kossuth- és Széchenyi-díjakat minden évben egy tíz főből álló bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a magyar miniszterelnök. Az egy-egy évre megbízott grémium tagjai közt mindenkor ott található a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, továbbá elismert, jeles művészek, tudósok és neves gazdasági vezetők. A testületben évek óta szerepet vállal a Magyar Írószövetség korábbi elnökségi tagja, a Kossuth-díjas Mezey Katalin is. 

Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, akármilyen ismert irodalmár is Mezey Katalin, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná az irodalmi Kossuth-díjakat. Mivel évente csak egy-két író, költő kapja meg ezt az igen rangos állami kitüntetést, nyilvánvaló, hogy nagyon sokan azok közül, akik nem részesültek benne, ugyanúgy neheztelnek a díjbizottság tagjaira, esetleg épp Mezey Katalinra, mint indulatos nyilatkozatában Kukorelly Endre. Ez a dolog természetéhez tartozik.

A Magyar Írószövetség elnöksége azt sem tartja szerencsésnek, hogy a magyar állami díjak értékét olyan személyek akarják relativizálni, akik maguk is rendelkeznek állami elismeréssel, s korábban szakmai szervezeti vezetőként részt vettek a díjak odaítélésének folyamatában. Azon kijelentése, amelyben a kommunista diktatúra kitüntetési gyakorlatát jobbnak tartja a jelenleginél, elfogadhatatlan és sértő mindazokra nézve, akik a kommunista diktatúra lebontásán dolgoztak, vagy akik az elmúlt 33 évben bármelyik szabadon választott kormánytól vagy köztársasági elnöktől állami díjat vagy kitüntetést kaptak. […]” 

A Magyar Írószövetség elnöksége a fent sorolt tények ismeretében felszólítja Kukorelly Endrét, hogy kövesse meg Mezey Katalint, s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot, valamint az elmúlt 13 évben Kossuth-díjat kapott magyar írókat és költőket! 

Kukorelly Endre erre most egy Indexnek elküldött levélben válaszolt. A József Attila-díjas író írását teljes egészében közöljük:

„Kendőzet. 4945 leütés

Döbbenettel olvastam a Magyar Írószövetség elnöksége 2023. június 19-i, 4946 karakteres, karakteres (szóismétlés!) állásfoglalását az ügyben, hogy bírálni bátorkodtam Mezey Katalinnak, a Kossuth-díj-bizottság tagjának (és számos anyagi/erkölcsi jav fölött diszponáló szervezetnek: MMA, Írók Szakszervezete, Írószövetség, NKA Könyvkiadás Kollégiuma, Tokaji Írótábor stb. ex- vagy regnáló vezetőségi tagjának) döntéseit, azokat igazságtalannak és méltánytalannak ítélve.

A legkisebb indulat sincs bennem. Na jó, olykor bosszant, olykor meg somolyogni vagyok kénytelen – ez indulat? Indulat. Ám Mezey Katalinnal, közismert tény, Isten látja lelkem, úttörőbecsszóra nincs bajom személyesen. Kollegiális a viszonyunk, közös projektekben vettünk részt, a Sárvári Írótáborért, fiatalok mentorálásáért tisztelem. Frusztráltságában sokszor a magaméra ismerve, mély sértettségét (ahogyan másokét is – magamét a legkevésbé) megértem és akceptálom: lenézettség, kirekesztettség, riasztóan hosszan sorolhatnám, mi folyik. Tudom, mi az, amikor átnéznek az emberen! Pusztán azt nincs kedvem megérteni, miért pátyolgatja, újabb és újabb döntéseivel miért erősítgeti, ahelyett, hogy szakítani próbálna mindezzel.

Hogy a Kossuth- és József Attila-díjakra javasoltak névsora konkrétan hogyan dől el, azt, nem lévén ott, nem tudhatom. Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, írják a kollégák, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná, amit osztogat: egy másik bizottsági tagtól azonban tudom, belemondta a 2 szemembe, hogy a különféle diszciplínák képviselői egymás névsorába nem szólnak bele. Azt se tudom, hogy a bizottság elnöke, a magyar miniszterelnök mennyire nyúl bele. Gondolom, igen, ahogy az már tradíció: Horn Gyula is kipenderítette anno Tandorit stb.

Persze mindez vihar a biliben. Irodalmi díjak, te jóisten, kit érdekel manapság, ily borús, háborús időkben – az érintetteken kívül: itt vagyok kéznél például mindjárt én magam.

Hogy így kitárulkozva rövidre zárjam e kényes részét az ügynek.

Felháborít az állami irodalmi díjazás évek óta, Mezey regnálása óta tartó méltánytalansága – ez a kiváltója annak, hogy belekezdtem a Baumgarten-redivivusba már 2019-ben –, mindehhez képest viszont külön állnak magánsérelmeim. Melyek, mint mindenkiéi, számosak, s melyek közt szerepel az, hogy nem kaptam Kossuth-díjat – a ballib kurzus alatt.

A mostani ugyanis föl sem merülhet.

Történt, hogy 2013-ban egyszer »megkerestek« telefonon – a PIM-en keresztül a »minisztérium kitüntetési osztálya« (a titulusra nem jól, a szituációra jól emlékszem) –, és én azonnal elvágtam az érdeklődést, mondván, két és fél évig egy ellenzéki párt országgyűlési képviselője voltam. Azonnal akceptálták. Erről legközelebbi hozzátartozóimon és egy-két barátomon kívül senki nem tud, most is csak azért írom: ha úgy gondolná bárki, hogy erre a kurzusra vagyok megsértődve, rosszul gondolja. Nem-nem. Csupán azt nem értem, hogy valaki számos pozícióját miért nem arra használja, miért nem törekszik arra, hogy gesztusokat gyakoroljon, szakmailag korrekt döntéseket hozzon, hogy legalább az irodalmi életben legyen valamelyes nyugalom, csillapodjon a feszültség, csökkenjen a gyűlölködés!

Természetes, ha a hiúságod azzal legyezik, hogy díjaznak, vagy meghívnak egy művészeti akadémiába. Egyszerűen jó érzés. Nagyon jó (és ha ehhez némi jövedelem társul, még jobb). De ha nem – nem: egyrészt még egyik akadémia sem keresett (noha a némettől legalább elvártam volna), másrészt bizonyos életkorban és helyzetben nem biztos, hogy a jó érzés fölülkerekedik akármin.

Mindenen.

Lehet, hogy igen. Mit tudom én. Még az is lehetséges, hogy nem puszta gyarlóság (másokat mindenesetre nem ítélnék meg) szakmai díjat/ösztöndíjat elfogadni. Nyilván – hogy a helyzetemre reflektáljak újra – azzal, hogy

lezártam bizonyos utakat, és ez meglepően jó érzéssel tölt el. Jó érzés, ha az embert jó érzés tölti el. Jobb így, mint bármely pályadíjat birtokolni.

Még valami vicces a végére. Aki ismer, tudja a viszonyom az elmúlt rendszerhez. Ezzel kapcsolatban van némi indulat bennem: apám hivatásos katonaként harcolt az orosz fronton (brjanszki erdő, partizánvadász), fél családunk kitelepítve stb., akit érdekel, olvasson. Ezért ért villámcsapásként, hogy a legsötétebb rákosista diktatúrában ki mindenki művészt díjaztak. Példaképp, születésem előtt egy évvel, 1950-ben József Attila-díjat kapott Illyés Gyula kőműves, Nagy László és Juhász Ferenc fonónők, Somlyó György, Devecseri Gábor és Karinthy Ferenc géplakatosok, Kardos László vasbetonszerelő, Képes Géza és Vészi Endre esztergályos, Czibor János és Darázs Endre mozdonyfűtő, Kis Ferenc és Rideg Sándor gyapjúszövő. 1951-ben Gáspár Margiton kívül Kossuth-díjas Háy Gyula és Juhász Ferenc (22 évesen). Nem lebecsülve ezzel azt, hogy Mezey Katalin díjazottjai is értékes tagjai a társadalomnak.”

Az ügyben az Index megkereste Mezey Katalint is, aki azt írta, válaszol a kérdéseinkre. Amint ez megtörténik, azt is közöljük.