Az írók kőkeményen beleálltak a Kossuth-díj-vitába

Kukorelly Endre József Attila-díjas író néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a művészeknek járó állami díjakkal rengeteg probléma van. Úgy fogalmazott: „szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban.

A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj-bizottságban. Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi. Felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott, olyannyira, hogy az már komikus

– mondta a Kossuth-díjakkal kapcsolatban.

Erre reagált aztán a Magyar Írószövetség elnöksége, amelynek tagjai „döbbenettel olvasták” a cikket. Kiemelték, hogy a Kossuth- és Széchenyi-díjakat minden évben egy tíz főből álló bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a magyar miniszterelnök. Az egy-egy évre megbízott grémium tagjai közt van a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, továbbá elismert, jeles művészek, tudósok és neves gazdasági vezetők. A testületben évek óta szerepet vállal a Magyar Írószövetség korábbi elnökségi tagja, a Kossuth-díjas Mezey Katalin is. 

Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, akármilyen ismert irodalmár is Mezey Katalin, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná az irodalmi Kossuth-díjakat. Mivel évente csak egy-két író, költő kapja meg ezt az igen rangos állami kitüntetést, nyilvánvaló, hogy nagyon sokan azok közül, akik nem részesültek benne, ugyanúgy neheztelnek a díjbizottság tagjaira, esetleg épp Mezey Katalinra, mint indulatos nyilatkozatában Kukorelly Endre. Ez a dolog természetéhez tartozik

– írta válaszában a Magyar Írószövetség elnöksége. Szerintük Kukorelly azon kijelentése, amelyben a kommunista diktatúra kitüntetési gyakorlatát jobbnak tartja a jelenleginél, elfogadhatatlan és sértő mindazokra nézve, akik a kommunista diktatúra lebontásán dolgoztak, vagy akik az elmúlt 33 évben bármelyik szabadon választott kormánytól vagy köztársasági elnöktől állami díjat vagy kitüntetést kaptak. 

A Magyar Írószövetség elnöksége a fent sorolt tények ismeretében felszólítja Kukorelly Endrét, hogy kövesse meg Mezey Katalint s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot, valamint az elmúlt 13 évben Kossuth-díjat kapott magyar írókat és költőket! 

Egymás névsorába nem szólnak bele

Kukorelly Endre erre egy Indexnek elküldött levélben válaszolt. A József Attila-díjas író azt írta, a véleményét fönntartja.

Hogy a Kossuth- és József Attila-díjakra javasoltak névsora konkrétan hogyan dől el, azt, nem lévén ott, nem tudhatom. Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, írják a kollégák, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná, amit osztogat: egy másik bizottsági tagtól azonban tudom, belemondta a 2 szemembe, hogy a különféle diszciplínák képviselői egymás névsorába nem szólnak bele. Azt se tudom, hogy a bizottság elnöke, a magyar miniszterelnök mennyire nyúl bele. Gondolom, igen, ahogy az már tradíció: Horn Gyula is kipenderítette anno Tandorit stb.

Petőcz egyetért Kukorellyvel

A vitába Petőcz András is beleállt. A József Attila-díjas író Indexnek küldött írását teljes egészében közöljük:

„A döntéshozó szűkkeblűsége

Olvasom a vitát az Indexen. És teljes mértékben egyet is értek Kukorellyvel, akivel valamikor – 1980-ban – együtt indítottuk el, indítottuk újra a Jelenlét című lapot a pesti Bölcsészkaron, amelyik lap, akkor, a kemény kádárista időkben, az újabb magyar irodalom egyik bölcsője lett, érdemes megnézni, ki mindenkit közöltünk, ki mindenki indult el onnan.

1981-ben, ’82-ben, ’83-ban »híresek« voltunk, híresek arról, hogy csináltunk egy lapot, ami más, mint az addigiak. Olyan anyagokat tudtunk közölni, amelyek máshol nem jelenhettek meg, akkoriban. Fiatalok voltunk. És nem is tudtuk, milyen komoly dolog, hogy megkeresett minket az akkor rendőri felügyelet alatt álló Krassó György (később a Magyar Október Párt elnöke), hogy kapcsolatba kerültünk az akkori demokratikus ellenzékkel, Demszkyvel, például, és – így emlékszem – egy alkalommal a Jogi Karról átjött hozzánk Kövér László is, kíváncsi volt ránk, a Jelenlétre. Arra emlékszem, hogy elképesztően hosszú volt a haja.

Mondom, nagyon fiatalok voltunk.

Akkor, néhányan, valami újat hoztunk a hazai irodalmi életben.

Olyannyira újat a versbeszédben, a szemléletben, hogy »irodalmi rendszerváltásról« beszélhetünk, vagyis, azt gondolom, fordulópont volt az a néhány év, és ez a fordulópont talán egészen a rendszerváltásig mutatott előre, bár álmodni se mertünk arról, akkor, hogy rendszerváltás lesz valaha is.

Mindehhez képest azt láthatjuk, napjainkban, hogy az a határozott váltás, ami az irodalomban végbement, totálisan el lett felejtve. Ismerve az utóbbi évek Kossuth-díjait, az a kínos érzésünk támadhat, hogy jelentős életművet csak a határon túl hoztak létre az elmúlt mintegy negyven évben. Ugyanakkor elfogyni látszik az ezen alkotók sora, emiatt kínos-keservesen próbál a döntéshozó előszedni újabb és újabb szerzőket, akik jutalmazhatóak.

Vagyis, mintha határon innen nem történt volna semmi érdemleges az elmúlt negyven évben. És ez azért pontatlan.

Kukorelly előszeretettel emlegeti Mezey Katalin döntéshozói szerepét. Kétségtelen, hogy szerencsésebb, ha egy-egy bizottságban van fluktuáció, új személy új szempontokat jelenthet, és ez segíti a döntések színesítését. Szerencsésebb lenne, ha olyan valaki kerülne döntéshozói helyzetbe, akinek nagyobb rálátása van a magyar irodalom egészére, és elfogultsággal kevésbé vádolható. És általában is jó, ha az ilyen bizottságokban cserélődnek a személyek.

Mi, akik az 50-es években születtünk, fiatalabb generáció vagyunk. Azt gondolom, hogy Mezey Katalin egyáltalában nem ismerte azt a típusú új irodalmat, amit éppen a mi nemzedékünk, a Jelenlét, a Harmadkor, az Echinox, az Új Symposion, a Magyar Műhely, valamint a Ver/s/ziók nemzedéke jelentett. Vagy, ha ismerte is, kívülről, némileg talán idegenkedve figyelte, mit is képviselünk.

Nem gondolom, hogy Kukorellynek bocsánatot kellene kérnie Mezey Katalintól, ahogy erre az Írószövetség vezetése felszólította őt. Ráadásul, ha jól tudom, Kukorelly nem is tagja az Írószövetségnek.

Meggyőződésem, hogy a döntéshozók bátran adhatnak Kossuth-díjat, mert igen sok jelentős életmű született meg az elmúlt negyven évben, és a döntéseknél nyugodtan koncentrálhatnak a 80-as években indult nemzedékre. A szűkkeblűség ideje lejárt, legyenek nagyvonalúak azok, akik döntenek. »Il faut être généreux«, mondja a francia, és valóban, a nagyvonalúság hasznot hoz.

Az elmúlt negyven évben születtek életművek, születtek műalkotások. Szerencsés lenne, ha nem a személy, a szerző kapná a Kossuth-díjat, hanem a mű, amit létrehozott. Ezzel egy-egy alkotást reflektorfénybe lehetne helyezni.

Amikor az Idegenek című regényem 2007-ben megjelent, amiben migrációról, terrorról írok, többen felhívtak, hogy ez a könyv Kossuth-díjat kap majd. »Csak meg ne valósuljon mindaz, amit a regényedben leírsz«, mondták, akkor. Azóta minden megvalósult, sajnos, amit a regényben csak vizionáltam. A migráció, a terror, a háború. Újabb és újabb kiadásokban megjelent, sőt, kiegészült trilógiává. A jóslatom tehát bejött, de Kossuth-díjat nem kapott. Ha olvasnának is a döntéshozók, nem csak »döntenének«, akkor talán kaphatott volna.”

Kiállnak Kukorelly mellett

Az ügyben most a Szépírók Társasága nyilatkozatot tett közzé a Facebookon. Azt írják, hogy a „Szépírók Társasága kiáll alapító tagja és korábbi elnöke, Kukorelly Endre mellett a hazai állami irodalmi díjakról kialakult vita kapcsán.

Kukorelly Endrének nemcsak joga van a véleménynyilvánításhoz, hanem évtizedes irodalomszervezői munkájával, kultúrpolitikai tevékenységével a szakmai tapasztalata és tájékozottsága is megvan mindehhez. A Gyümölcsöskert–Baumgarten-díj létrehozásával, újra életre hívásával pedig azok közé tartozik, akik nem kizárólag kritizálják a rendszert, hanem alternatívát is tudnak ajánlani.

Hozzáteszik, „nem tárgyaljuk részletesen a Magyar Írószövetség az üggyel kapcsolatban kiadott nyilatkozatát, hiszen világosan látszik, alapjaiban gondolunk mást a magyarországi állami díjak funkciójáról, így mindössze egyetlen gondolatot emelünk ki, amiben viszont az Írószövetségnek kétségtelenül igaza van: »immár többéves gyakorlat, hogy az ellenzékhez közel álló irodalmi szervezetek és alkotók eleve nem terjesztik fel a körükbe tartozó, véleményük szerint elismerésre méltó költőket, írókat sem állami kitüntetésekre«. Ez így van. Az okok ismertek és az említett vitában most részben újra elhangzottak.”

A Szépírók Társasága többször, ahol csak lehetett, felszólalt ezekben az ügyekben, és amellett, hogy elismerjük, időről időre azért akadnak meglepő és örömteli kivételek az állami díjazottak sorában, ma már nagyítóval alig látni a kiegyensúlyozottságra való törekvést. És ezzel körbe is értünk. Újra.

Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, műfordító az Index felkérésére egy véleménycikkben válaszolt az állításokra.


(Borítókép: Kukorelly Endre, Petőcz András és Mezey Katalin. Fotó: Szollár Zsófi / Index, Szabó Réka / Index, Marjai János / MTI)