Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMOlcsóságukkal tűnnek ki a nemzetközi felhozatalból a magyar fesztiválok
További Kultúr cikkek
Két év kihagyás után tavaly nyáron újult erővel tértek vissza a nyári zenei fesztiválok Magyarországon.
Az idei lesz az első „normális” időszak a fesztiválszektorban a koronavírus-járványt követően, mivel tavaly még beválthatták a fesztiválozók a járvány kitörése előtt, előre megváltott jegyeket, bérleteket, illetve kifutottak a korábban kötött szerződések is.
Bár idén a VOLT Fesztivált már nem rendezik meg, a többi jelentős nyári fesztivál ismét elindul.
Az Oeconomus felméréséből kiderült, melyek a legnagyobb, több tíz- vagy akár százezer embert is megmozgató fesztiválok idehaza, és az egyes fesztiválok napijegyárait is megmutatják.
A napijegyek vonatkozásában fontos látni, hogy ahogy közeledik az adott fesztivál időpontja, úgy fogynak a jegyek, és a megmaradtak egyre drágábban kelnek el, így mind a tavalyi árakat, mind az ideieket iránymutatónak érdemes tekintetni. A napijegyek árának adatait 2023. június 19-én gyűjtötték (mind 2022, mind 2023 vonatkozásában).
A jelentősebb haza fesztiválok 2023-as napijegyeinek ára ennyivel drágult a 2022-es árakhoz képest:
- Balaton Sound: 44 százalék,
- Fishing on Orfű: 80 százalék,
- EFOTT: 60 százalék,
- Campus Fesztivál: 38 százalék,
- Művészetek Völgye: 64 százalék,
- MCC Feszt: 0 százalék,
- Sziget: 13 százalék,
- Strand: 46 százalék.
Minden emelkedett
2022 nyarától gyorsult a hazai infláció, az általános árszínvonal-emelkedés januárban tetőzött, majd elindult az árnövekedés lassulása. Ezzel együtt is idén májusban 21,5 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbit.
Várhatóan az év további hónapjaiban is folytatódik az infláció lassulása, év végére elérheti az egy számjegyű tartományt. Mindazonáltal az idei nyári fesztiválokon 2022 áraihoz képest összességében drágulást láthatunk majd az étel- és italárakban.
Az általános árszínvonal-emelkedésen felül a munkaerőhiány is növelheti az árakat a fesztiválokon, mivel több esetben valószínűleg csak magasabb költségek mellett tudnak a büfék megfelelő személyzetet foglalkoztatni. Továbbá az alapanyag- és az energiaköltségek növekedése is az árak emelkedésének irányába mutat.
A csapolt sör árát a Szigeten nézték meg: az ital ára duplájára nőtt 2015 óta, hiszen tavaly már 1290 forintba került 5 deciliter a legolcsóbb csapolt sörből. Nemzetközi szinten ez rekordolcsónak számít, hiszen 2022-ben 3000 forintért lehetett csapolt sört inni a Download Fesztiválon és 2800-ért a Glastonbury Fesztiválon – persze a briteknél ez nem meglepő.
Tavaly a nemzetközi bérletek terén, az arányokat tekintve, kifejezetten olcsónak számította Sziget, hiszen a magyar fesztivál hat napig tart, szemben az (általában) 3-4 napos fesztiválokkal. Ennyibe kerültek 2022-ben a bérletek:
- Sziget Fesztivál (6 nap): Budapest – 130 000 forint
- Glastonbury Fesztivál (3 nap): Egyesült Királyság – 130 000 forint
- Reading Fesztivál (3 nap): Egyesült Királyság – 123 000 forint
- Roskilde Fesztivál (4 nap + 4 levezetés kisebb zenekarokkal): Dánia – 118 660 forint
- Download Fesztivál (3 nap): Egyesült Királyság – 108 000 forint
- Primavera Sound (2×3 nap): Spanyolország – 96 000 forint
- Wacken Fesztivál (4 nap): Németország – 94 000 forint
- Mad Cool Fesztivál (4 nap): Spanyolország – 72 500 forint
A nemzetközi napijegyeket illetően sem álltunk rosszul 2022-ben, egyedül a madridi Mad Cool belépői voltak olcsóbbak.
- Roskilde Fesztivál – 58 000 forint
- Download Fesztivál – 45 700 forint
- Reading Fesztivál – 43 500 forint
- Sziget Fesztivál – 32 000 forint
- Mad Cool Fesztivál – 29 500 forint