Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA harmadik lány olyat lépett, ami túlment minden határon
További Kultúr cikkek
- Egyre nagyobb az őrület, már 300 ezer nézőnél jár a Futni mentem
- Meghalt a Benjamin közlegény és A királyné nyakéke rendezője
- A lányt elsiratták, pedig meg sem halt
- Egy forradalmár felesége lerántja a leplet a magyar történelem eddig félreismert évtizedeiről
- A Transparency Internationalhez fordulnak az egyik legnagyobb magyar botrány ügyében
A Tevjét alakító Kányádi Szilárddal az előadás másnapján ültünk le beszélgetni a kisvárdai művelődési ház aulájában. 2006-ban volt először a fesztiválon – jó szívvel emlékszik vissza, és szerencsésnek tartja magát, mert még elkapta annak az időszaknak a végét, amikor a különböző társulatok tagjai
a fesztivál ideje alatt együtt éltek, hajnalig beszélgettek, buliztak, és olyan is volt, amikor a napot a helyi várfürdőben kezdték,
majd onnan mentek a szakmai beszélgetésekre. Mindig szólt a zene, játszottak, és egymás előadásait is megnézték.
Jó rendesen megölelni
A legemlékezetesebb pillanatok személyekhez fűzik, mások mellett Hegedűs D. Gézához és Barabás Olgához. Hegedűs D. egyszer zsűritagként vett részt a szemlén. Amikor a Vígszínház művésze meglátta, tudta, hogy találkozott már Szilárddal, és rövidesen kiderült, hogy a fiatal színész nála felvételizett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, a harmadrostán viszont kiesett. A memóriafröccs után aztán jóízű beszélgetésbe elegyedtek.
Egy másik alkalommal Barabás Olga rendezése érintette meg annyira Kányádit, hogy az előadás után az egyik közös ismerősüket megkérte, mutassa be őket egymásnak.
Kezet fogtam vele, gratuláltam, és köszönetet mondtam. Rajongtam érte. Szerettem volna jó rendesen megölelni, de nem tettem. Úgy éreztem, az már sok lenne
– mondta Kányádi az Indexnek.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatban sokáig volt benne félsz. Egyrészt az infrastruktúra, másrészt a szerényebb színházi körülmények miatt, de ma már másképp gondolkodik. „Nem olyan régen esett le a tantusz, és megértettem: mindegy, hol játszom, mindenhol a legjobbat kell adni, a körülmények pedig másodlagos, harmadlagos dologgá váltak.”
Bohóckodás és sírás
Kányádi Szilárd a Hegedűs a háztetőn című előadást először gimnazistaként látta, tizenhat évvel ezelőtt. Tevjét akkor Fülöp Zoltán alakította. A színpadon jóformán semmi nem volt, csak emberek – zenei alappal, zenészek nélkül –, valamitől mégis működött. Akkora hatást tett rá, ami sokáig elkísérte. Ma pedig ott tart, hogy nemcsak kollégája lehet Fülesnek (Fülöp Zoltánnak – a szerk.), de ebben az előadásban is együtt játszanak. A társulat évadzáró gáláján pedig együtt énekelték a Tevje-dalt.
Nekifutottunk, bohóckodás meg sírás lett a vége. Mindketten meghatódtunk. Ő azért, mert valószínűleg utoljára tette ezt, én meg azért, mert vele voltam a színpadon.
Tevjét legtöbbször idősebb színészek játsszák, nem véletlenül, hiszen egy ötgyermekes apáról van szó, aki a zsidó közösséget is összetartja. Hogy a 41 éves színész számára mekkora kihívás volt a felkészülés, erről azt mondta: az elején tartott a szereptől. Úgy gondolta,
lehet, hogy kicsit több sót kellett volna nyalnia az életben.
Az igazi kihívás viszont az volt, hogy megtalálja a saját hangját. Rengeteg felvételt megnézett, magyart és külföldit, ki hogyan játszotta a tejesembert. Állítása szerint ez nem befolyásolta. „Lopni lehet, de még azt is le kell fordítani, át kell mosnom magamon” – fogalmazott Kányádi Szilárd, akit a kora már egyáltalán nem zavar.
A kislánya születése ugyanis sokat segített, ezáltal abba az élethelyzetbe is bele tudta magát helyezni, hogy milyen, amikor a szülőnek el kell engednie a gyermekét. Az előadásban az első két lány esetében ezt megértette, a harmadikat már nehezebben tudta megfogni. Szerinte a harmadik lány a darabban olyat lépett, ami már a tejesember határain is túlment. Ennek az lett az ára, hogy a hagyományok értelmében elvágta a vele való kapcsolatot.
Ezért is van az a nagy mondat: ha mindenemet odaadom, belőlem semmi sem marad.
– mondta Kányádi Szilárd. Az előadás rendezője Erwin Simsensohn, a koreográfus Bodor Johanna, a zenei vezető Bene Zoltán.