A romokból építkező bulinegyed titkai

A romkocsmák előtti időkben azt fizettük meg, hogy szépen kifestették a vendéglátóhelyet. A romkocsmák esetében viszont azért fizettünk, mert nincsenek kifestve. De ennyire ne siessünk előre, mindent a maga idejében...

Bíztunk benne, hogy nagy lesz a nézettsége mind az öt résznek, de minden várakozásunkat felülmúlják a nézettségi adatok, amelyek jelen pillanatban 240 ezer fölött járnak

– mondta az Indexnek Csizmadia Attila showrunner, a sorozat főrendezője. Majd arról is beszélt, hogy két és fél évvel ezelőtt azért gondolta azt, hogy belevágnak a forgatásba, mert a romkocsmák elképesztő hatással voltak – és vannak – Budapest történetére.

A film producere Rajnai György lett, Csizmadia Attila mellett pedig azért volt még két rendezője az alkotásnak, hogy jól érvényesüljenek a fiatalos, lendületes filmes megoldások: „Füzesi Tamás operatőr és Németh Anita dramaturg is nagy segítségünkre volt abban, hogy ne hagyományos értelembe vett dokumentumfilm szülessen, a film főcím dala pedig, amelynek szerzője Noel R. Mayer, önálló életre kelt az interneten.”

A filmre egyébként nem pályáztak az alkotók. A Korda Stúdión kívül a szponzorok között volt néhány komoly italgyártó és -forgalmazó cég, valamint egy utómunka-stúdió. És persze megkapták a Nemzeti Filmintézettől filmszakmai közvetett támogatásként a gyártási költségek harminc százalékát.

A forgatást a Covid-járvány második bezárási hullámakor kezdték meg, de előtte meg kellett nyerniük a helyek bizalmát, mert „bár nem készült még olyan film, amely bemutatta volna a romkocsmák keletkezésének és fénykorának történetét, sokszor jelent meg forgatócsoport a bulinegyedben, és az esetek döntő többségében csak a problémákra voltak kíváncsiak” – magyarázta a miértet Csizmadia Attila.

Péterfy Bori, a hiteles narrátor

Kérdésünkre, miért Péterfy Bori lett a narrátor, Csizmadia mindjárt három okot is felsorolt. Egyrészt mert színésznő, aki kisebb jeleneteket adott elő a filmben, másrészt jól ismerte ezt a világot vendégként és énekesként, harmadrészt pedig minden generáció számára ismert személyiség.

Megtudhatjuk például, hogy bulinegyed mindig is volt Budapesten. A II. világháború előtt temérdek jó hangulatú hely működött a fővárosban, ahol az ember mindig talált forró kávét és jéghideg sört, arról már nem is beszélve, hogy igazi társasági élet bontakozott ki ezekben a kávéházakban, sörözőkben, kellemes hangulatú kerthelyiségekben.

Aztán beköszöntött a nem túl népszerű presszók világa, a társasági élet visszaszorult az otthonokba. A rendszerváltás után viszont mindenki tudta, hogy a presszók helyét valami más fogja átvenni.

Már az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején érezhető volt, hogy nagy változások várhatók a vendéglátás terén. Még nem voltak romkocsmák, de már a fiatalok alternatív szórakozóhelyeken szerették tölteni a szabadidejüket. Péterfy Boritól megtudhatjuk a filmben, hogy a Véndiák, a Wigwam, a Rigoletto, a Rockoko, a Totalcar és a Tüzesvíz számított eleinte kultikus helynek. Aztán az FMK helyén megnyílt a Made Inn, de sokan jártak az E-klubba is.

Kiraktak a pultosok egy stoptáblát

A dokumentumfilm-sorozatban nagy hangsúlyt kapott a romkocsmák történetének  kiindulópontja: a Tilos az Á. Itt dolgozott pultosként Szabó Győző is, aki elmesélte, hogy ha inni akartak a pultosok, kiraktak egy nagy stoptáblát, és ittak valamit. Soha, senki nem balhézott emiatt, még akkor sem, ha hosszú volt a sor. Szabó Győző a színészi karrierjét is az Á-nak köszönheti, mert egy rendező itt kérdezte meg tőle, hogy nem akarja-e az energiáit átmenteni egy színdarabba.

A Tilos az Á 1989. december 31-én nyitott, és éppen hat évvel később, szilveszter estéjén zárt be.

Ha egy szóval kellene jellemezni az Á-t, akkor sokan azt mondják, hogy a szabadságot szimbolizálta, én viszont inkább egy másik szót használnék, és ez a nyitottság – emelte ki a filmben Németh Vlagyimir Vova, a Tilos az Á megteremtő atyja.

És elkezdődött a tánc

A Tilos az Á bezárásához képest hat évvel később, 2001. október 5-én a hivatal kiállította a Szimpla működési engedélyét, még aznap este kinyitottak. És ezzel, ha úgy tetszik, egy új korszak vette kezdetét. A filmből kiderül ugyanis, hogy a romkocsmák története a Szimpla megnyitásával kezdődött. 

Egy teljesen más világ tárult mindenki szeme elé. Itt megfért egymás mellett a legmodernebb dizájn és a nagymama kiszanált kanapéja mellett mindenféle régiség is. Úgy tűnt, hogy eleinte nincs koncepció, pedig volt. A régi bútorok bensőséges hangulatú tereket hoztak létre, olyan tereket, ahol szerettek időzni a fiatalok, ahol kényelmesen és otthonosan érezhették magukat.

A romkocsmák világa ráadásul elhozta számukra a legfrissebb kulturális alkotások egy részét, alternatív színházi előadásokat, koncerteket lehetett látni, vagy éppen filmklubok révén művelődtek a fiatalok.

Két generáció tudja felsorolni a helyeket, ahol nagyon sok világmegváltó gondolat született, majd sokszor a reggeli fejfájással el is felejtődött. Ilyen volt a Szimpla, a Ráckert, a Romkert, a Mika Tivadar Mulató, a Kőleves, a Mumus, az Ellátóház, az Úri Muri, az Instant, a Tütü Tangó, a Kisüzem, a Fogasház, a Hollóudvar, a West Balkán, a Kiadó, a Szóda, a Corvintető, a Grandió, a Pepita Ofélia, a Gettó Gulyás, a Grund, a Zsákutca, a Zöldpardon, a Budapest Park, a Bánya, a Zappa Café, a Fiktív Pub, a Szabad az Á, a Kis Á, a Kark'N Town, a Brewdog Budapest, a Madhouse, a Kuplung, a Hableány, a Patent, a Bar Ladino vagy a Krimó.

De bizony volt koncepció

A romkocsmák előtti időkben azt fizettük meg, hogy szépen kifestették a vendéglátóhelyet. A romkocsmák esetében viszont azért fizettünk, mert nincsenek kifestve. Ez persze csak egy korabeli vicc volt, mint az is, hogy eleinte nem volt koncepció, aztán az lett a koncepció, hogy nincs koncepció. A filmből is kiderül, hogy az igazság az, hogy nagyon is volt koncepció, elképzelés, sőt, ma már konkrétan dizájnerek alakítanak ki olyan új helyeket, amelyek rendelkeznek azokkal a dizájnelemekkel, amelyek a romkocsmák első nemzedékének a látványelmei voltak.

A dokumentumfilm-sorozat azért is figyelemre méltó, mert nemcsak a helyekről szól, hanem nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy bemutassa azokat, akik ezeket a helyeket létrehozták, és üzemeltetik sokszor a mai napig. Van köztük persze olyan is, aki vendéglátó-főiskolát végzett, de a többség teljesen más területről érkezett a vendéglátásba. Több tanárt is megismerünk (magyar–angol–dráma vagy angol–francia szakost), fényképészt, dizájnert, jogászt, politológust, sőt még kulturális antropológust is. Ami közös bennük, hogy egyikőjük se csak egy kocsmát akart nyitni, mindenkinek fontos volt, hogy a helynek, amit megálmodtak, legyen valamilyen küldetése.

Ha stílusosan akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, még romjaiban fellelhető az a világ, amiről a film szól, a valóság azonban inkább az, hogy egy-egy erősebb este több a külföldi vendég ma már a romkocsmás bulinegyedben, mint a magyar. A filmben is megfogalmazzák mindezt: „Ahogy a forradalom is megeszi a gyermekét, az a konjunktúra, amelyet a romkocsmák elindítottak, megeszi a romkocsmákat.”

(Borítókép: A Fogasház romkocsma Budapest bulinegyedként ismert részén az Akácfa utcában 2017. augusztus 29-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)