Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- balaton
- szórakozás
- fesztvál
- balatoni turizmus szövetség
- régió
- nyaralás
- fekete tamás
- balaton sound
Hatalmas kampányerővel bírnak a balatoni programok
A vonzó zenei események mintapéldája a Balaton Sound. A fesztiválra minden évben nagyságrendileg 120 ezer ember látogat el. Az esemény évről évre élénkíti a helyi gazdaságot is, a szolgáltatók, a vendéglátással, szálláskiadással, taxizással foglalkozó vállalkozók ilyenkor jelentős pluszbevételhez jutnak – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke egy közleményben.
Kiemelte: egy ilyen, nemzetközi szinten is jegyzett rendezvénynek hatalmas kampányereje van, mert felhívja a figyelmet a balatoni régióra mint turisztikai desztinációra.
Rengeteg fiatal érkezik hozzánk, akik, ha nem lenne a fesztivál, nem feltétlenül Magyarországot választanák a kikapcsolódásra
– vallja.
Fekete Tamás szerint a komolyabb jellegű rendezvények, mint például a több száz balett-táncost és rajongóikat vonzó Hungarian Ballet Grand Prix is jót tett a térség forgalmának, amelyre csaknem 20 országból érkeztek vendégek.
A Balatoni Turizmus Szövetség arra számít, hogy a művészeti események a következő hetekben is több ezer látogatót fognak vonzani.
Kiemelt események
Az öt balatoni településen működő Kultkikötő például több mint kétszáz programmal készül a nyári szezonra a Balaton leghosszabb szabadtéri színházi fesztiváljaként. A Kultkikötő első előadása Balatonföldváron, a szabadtéri színpadon volt tizennyolc évvel ezelőtt.
Itt gyűltek össze a nyári évadzárás után a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei is. A Kultkikötő a térség egyik gazdaság motorjává vált, az előadásokra érkezők szállást foglalnak, étterembe mennek, és egyéb szolgáltatásokat is igénybe vesznek.
Kiemelték, mindez nem működhetne állami szerepvállalás és külső segítség nélkül. A jegybevételek a működési költség egyharmadát fedezik, a másik egyharmad állami és önkormányzati támogatásból származik, a maradék rész pedig szponzorációkból.
„Fontos számunkra, hogy minőségi előadásokat mutassunk be. Nem haknicsapatokat látunk vendégül, hanem olyan produkciókat, amelyekre a fővárosban vagy a nagyobb vidéki színházakban is nehéz bejutni” – tette hozzá Nagy Viktor, a Kultkikötő vezetője.