Nem várt fordulat, mégis folytatódik a nyomozás Gálvölgyi János-ügyben

2023.07.11. 10:36

Hiába szüntette meg a rendőrség a nyomozást Gálvölgyi János rosszulléte ügyében, az ügyészség felülbírálta a döntést, és az eljárás folytatását rendelte el, amiért a színészért nem ért ki a mentő – értesült a 24.hu.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére közölte, a Budapest V. és XIII. Kerületi Ügyészség – törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva – hivatalból vizsgálta felül a megszüntető határozatot.

Az ügyészség ennek eredményeként megállapította, hogy az ügyben további nyomozási cselekmény elvégzése indokolt, ezért a határozatot hivatalból hatályon kívül helyezte és az eljárás folytatását rendelte el

– fogalmazott Bagoly Bettina, aki hozzátette, az ügyészség döntése következtében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a nyomozás ismét folyamatban van a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Mint ismert, Gálvölgyi János május 10-én lett rosszul, légzési elégtelenség miatt súlyos állapotban volt, azonban a lányai hiába várták a mentőt, nekik kellett bevinniük édesapjukat a kórházba. A színész azonnal az intenzív osztályon történő kezelésre szorult, lélegeztetőgépre került. Az ügyben vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy hibázott a mentésirányító. Pintér Sándor belügyminiszter szintén vizsgálatot indított.