Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAndy Vajna megálmodta, halála után öt évvel kezdődhet a Puskás-film forgatása
Andy Vajna hollywoodi producer nagy álma volt, hogy Puskás Ferencről, a legendás magyar futballistáról készüljön egy mozifilm. A munkálatokhoz neki is látott, 2017-ben megkezdte a film szervezését, még Joe Eszterhast, az Elemi ösztön íróját is sikerült megszerezni forgatókönyvírónak. Andy Vajna azonban 2019-ben elhunyt, így a filmet nem sikerült megvalósítani.
A Puskás-film jogait Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea örökölte. Szöllősi György, a film ügyének szószólója szerette volna, ha folytatódnak a munkálatok, ám hiába tett erőfeszítéseket, a forgatás nem valósult meg, végül az egész folyamat elakadt.
A munkálatok évekig megfeneklettek, most viszont változott a helyzet. A forgatókönyv első verziója már elkészült, és 2024-ben akár a forgatások is elkezdődhetnek. Amennyiben minden a tervek szerint alakul,
2027-ben be is mutathatják a filmet.
A Blikk számolt be arról, hogy Köbli Norbert forgatókönyvíró 2023 márciusában elkészítette a Puskás-film forgatókönyvének első verzióját.
A halála előtt Andy felkért, hogy segítsek Joe Eszterhasnak az írásban, mert elakadtak a folyamatok. Annak a forgatókönyvnek a sorsáról nem tudok, de a Nemzeti Filmintézet pályázatára elkészítettem a film forgatókönyvének első verzióját, amiről szeptemberben dönt majd a filmalap. Ha minden a maga útján halad, ezután elkezdhetem készíteni a második, immár végleges verziót
– nyilatkozta a Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró.
A filmet a Puskás-évben, 2027-ben szeretnék majd bemutatni a közönségnek.
Ha minden optimális ütemben halad, és jövőre elkezdhetünk forgatni, elkészülhet a film 2027-re
– mondta Köbli Norbert.
A forgatókönyvíró reményei szerint olyan film fog készülni, ami Andy Vajnához, Puskás Ferenchez és a magyar közönséghez is méltó módon állít emléket a focistának.
Sajnos, már Puskás felesége és a lánya is meghalt, az unokák pedig San Sebastiánban élnek, de Puskás életéről számos hiteles és hozzáférhető információ lelhető fel, ami lehetővé teszi, hogy egy, minden téren legendához méltó film készülhessen
– fogalmazott.
(Borítókép: Puskás Ferenc. Fotó: Gianni Ferrari / Cover / Getty Images)