Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIsmét megtelik Budapest fesztiválozókkal
További Kultúr cikkek
Az augusztushoz szinte már hozzátartozik a Sziget Fesztivál. Lassan tényleg olyan a rendezvény, mint egy piros betűs ünnep, amit a nyár derekához érve egyre nagyobb izgalommal várnak azok, akik szeretnének néhány napra kicsekkolni a stresszes hétköznapokból. Aki valaha kilátogatott az immáron 30 éves múlttal büszkélkedő – a Covid miatt persze ennél kevesebb alkalommal megrendezett – fesztiválra, biztosan így érez, amin egyáltalán nem kell csodálkozni. Ugyan az utóbbi években gombamód elszaporodtak az élő zenére alapozó rendezvények, a Sziget sokkal többet nyújt, mint bármelyik másik fesztivál, és nem csak azért, mert minden alkalommal egy csomó világsztárt felvonultatnak – tényleg olyan,
mintha néhány napra egy külön kisváros épülne fel Budapest szívében, ahol a koncertek mellett színházi, cirkuszi, képzőművészeti, játékos és sportprogramok várják a kikapcsolódni vágyókat.
Már maga a rendezvényre készített Sziget-útlevél is jelzi, hogy egy másik államba, ha tetszik, egy másik világba lép be az ember, ahogy áthalad a K-hídon. Egy olyan világba, amilyenre titkon mindannyian vágyunk, de a hétköznapokban valahogy mégsem sikerül megvalósítani. Pedig borzasztó egyszerű lenne, ha a Sziget által hirdetett értékek mentén, a mindennapos frusztrációnkat levezető bántás helyett szeretettel és elfogadással viszonyulnánk egymáshoz. Pont azért, mert ezen a fesztiválon félelem nélkül bárki önmaga lehet, a Sziget egy olyan euforikus szabadságérzéssel ajándékoz meg, amely az év többi napján egyelőre csak álom még mindig.
A rendezvény speciális atmoszférája, amit a programok felhozatala mellett a Hajógyári-sziget díszes öltözete tesz teljessé, a világ minden tájáról tömegével vonzza az embereket, akik nemzeti, etnikai, vallási hovatartozástól és nemi identitástól függetlenül úgy buliznak együtt, mintha ezer éve ismernék egymást. Már a fesztivál első napja igazolja, hogy bizony idén is rengetegen szeretnék megtapasztalni azt, amit csak Sziget-érzésként emlegetünk, és ami már a HÉV-en döcögve szétárad az emberben, ahogy közelít a helyszín felé:
az utasok többségének csuklóján virító színes karszalagok látványa valamiféle megmagyarázhatatlan összetartozás-érzést generál.
Már a hét elején megérkeztek az első fecskék
Bár a Sziget hivatalosan csak ma nyitott, a sátrazók már korábban elfoglalhatták a legjobb helyeket. Miután csak kevés járat jön külföldről Budapestre, ami miatt sokan pár nappal a fesztivál startja előtt megérkeznek a fővárosba, a szervezők úgy döntöttek, hogy már kedden délelőtt tíz órától lehetőséget biztosítanak a beköltözésre. Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője korábban a kérdésünkre elmondta, körülbelül 4-5000 látogató ver sátrat a Hajógyári-szigeten azt megelőzően, hogy hivatalosan megkezdődnének a programok.
Mától pedig gyakorlatilag özönlenek majd a fesztiválozók a Hajógyári-szigetre, a pénteki nap, amikor a nagyszínpadon az Imagine Dragons lép fel, már most majdnem telt házas, azaz körülbelül 90 ezer ember lesz majd aznap a Szigeten, de a szombati és a keddi napra is nagyon gyorsan fogynak a jegyek – utóbbin Billie Eilish lesz a headliner. A koncertek mellett persze ezer más program is várja a szórakozni vágyókat, és ami óriási öröm, hogy a járvány miatt tavaly még nehezített pályán üzemelő fesztivál idén újra a régi fényében tündököl: díszbe öltözött a K-híd, a rendezvény területét pedig álomszerű dekorációval látták el – 60 kilométernyi fényfüzér, 8000 db dekorizzó és 40 óriási „falmosó” lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)