„Az olyannak mint én, nem kellene gyermeket nemzenie”

Thomas Mannról, feleségéről és hat gyermekükről az elmúlt években sorra jelentek meg a lebilincselően izgalmas krónikák. Olvasásuk közben időnként azt érezhetjük, hogy személyesen ismerjük a család minden tagját. Egyszerre irigyelhetjük és sajnálhatjuk a Mann gyerekeket, akik az írófejedelmet csak Varázslónak szólították.

– írta egy alkalommal Thomas Mann. Azt, hogy családi kapcsolataiból nagyrészt hiányzott a bensőségesség és a bizalmasság, nem csupán a naplókból tudjuk, hanem a gyerekeitől is: az egyszerre csodált és rettegett családfő halálát követően hárman is megírták visszaemlékezésüket.

A legidősebb lány, Erika szerint apja nem egyformán bánt a gyerekeivel. Példaként azt az esetet említi, amikor az első világháború nélkülözései idején a gyerekek egyszer találtak egy fügét. Azt gondolták, hogy a szülők igazságosan elosztják közöttük a gyümölcsöt, Thomas Mann azonban az egészet Erikának adta, mondván, nem árt már idejében hozzászoktatni őket az élet igazságtalanságaihoz – olvasható a La Femme hasábjain.

A súlyos örökség

A középső fiú, az okos és csendes Golo, aki folyamatosan próbált imádott apja közelébe férkőzni, leginkább Mann távolságtartásától szenvedett. Úgy érezte, apját érdekelik a gyermekei, nagyvonalúan gondoskodik is róluk, de szeretni őket nem tudja.

A legelkeseredettebb visszaemlékezés a középső lánytól, Monikától származik. Azt állítja: apja mindössze egyetlen alkalommal beszélgetett vele, a zenéről váltottak néhány szót.

A Médinek becézett kedvenc – akihez az Ének a kisgyermekről is íródott – 81 évesen többórás interjút adott Heinrich Breloer német filmrendezőnek, aki a visszaemlékezések alapján készítette el dokumentarista játékfilmjét a Mann családról. A film végén az egyik régi, családi nyaralás helyszínén Elisabeth ki is mondja: ő volt az egyetlen, aki megkapta az apai szeretetet, ezért egyedül neki sikerült megbarátkoznia azzal a súlyos örökséggel, hogy Mann-nak született.

Kétségtelen, hogy a legszerencsétlenebbül Elisabeth öccse, az 1919-es születésű Michael járt. A Mann házaspár nem akart hatodik gyereket, még az abortusz is szóba került, így a kisfiú már talán az anyaméhben is, de születésétől kezdve bizonyosan érezte a folytonos elutasítást. Gyerekkorában sokszor produkált ideges tüneteket, amelyeket az orvosok sörrel gondoltak enyhíteni – sikertelenül. Michael már tizenévesen felpofozta a zürichi konzervatórium igazgatóját, aki egy szünetben nem hagyta zongorán gyakorolni, harmincévesen pedig – egy kevéssé sikerült próbán – úgy esett neki kamarapartnerének, a zongorista Yaltah Menuhinnak, Yehudi Menuhin húgának, hogy a lány komoly fejsérülést szenvedett.

A zenészpályát odahagyva Michael germanisztikával kezdett foglalkozni, és később a német irodalom professzora lett a kaliforniai Berkeley Egyetemen. Ő kezdte el sajtó alá rendezni az addig zárolt naplókat, így Thomas Mann halála után húsz évvel immár nyomtatásban is olvashatta, hogy nem kívánt gyerek volt, az apja semmit sem érzett iránta. Michael két évvel később, 1977 szilveszter éjszakáján belehalt a túlzott alkohol- és gyógyszerfogyasztásba – hogy öngyilkosság volt-e, máig nem tudni.

Valamiről mélyen hallgatva van

Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel című könyv azokat a pandémia idején rögzített beszélgetéseket tartalmazza, melyeket az Élet és Irodalom rovatvezetője és főszerkesztő-helyettese egy éven keresztül az íróval folytatott Zoomon keresztül. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról – olvasható a konyvesmagazin.hu oldalon.

Nádas Péter a kötetben felidézi, hogy tizenöt éves lehetett, amikor az egyik nagynénje kezébe nyomta a Buddenbrookot. „Tétováztam a lakásukban, ezt olvasd, és akkor elolvastam zsinórban majd mindent. Egyedül a Doktor Faustust olvastam később. De hát jobb is így, a megrázó olvasmányok közé tartozott. Ám a szívem az oroszoknál maradt. Olyan mértékben, mint az oroszok, Thomas Mann soha nem nyűgözött le. Fontos lett, elismerem. Déryvel együtt. Aminek az eltemetett, elfeledett, elsüllyedt, és soha nem létező vagy mindig erőtlen magyar polgársághoz volt köze. 

Thomas Mann mindig nagyon sajátos hatást tett rám,

hiányérzetnek nem nevezném, a rejtélyeskedése és a faksznijai voltak furcsák. Nem mondom, hogy a csodálatos faksznijai nem tanúskodnak nagy találékonyságról, mégis gyanakvással töltöttek el.

Mély gyanakvással, hogy itt valamiről mélyen hallgatva van, valami alaposan el van kenve. És hát az, hogy mi van elkenve, és hogyan van elkenve, csak a naplóiból derül ki. A naplókról azt írta, hogy felette veszélyes gyúanyag. A gyúanyag a homoerotikus vonzalmaira és szerelmeire vonatkozott.

Konkrétan arra a szerelmére, aki Katja Pringsheimmel kötött házassága előtt mintegy két éven át meghatározta müncheni életét. Paul Ehrenbergnek hívták az illetőt. Ezek a naplók teljesen sallangtalanok. Pontosan az ellenkezője jellemzi őket, mint Mann egész regényírói művészetét. Sehol semmi homály vagy stilizálás. A kifejezésnek nincs határa. Nem csak azért, mert fiatalabb férfiak iránti vonzalmáról ír, a perfektuálódott vonzalmairól és az ábrándozásairól vagy a futó kalandjaival kapcsolatos bonyodalmakról, amelyek végigkísérték az életét.

Jórészt a családtagjai előtt sem voltak rejtettek a képzeletbeli és valóságos kalandjai. A felesége előtt sem, gyermekei előtt sem. Még nyilvánvalóbb a történet, ha az ember elolvassa Klaus Mann nyolckötetes naplóját, Erika leveleit vagy Golo följegyzéseit. Golo szintén meleg volt, Erika leszbikus. A minden szempontból csodálatos anya kivételével majd' mindenki meleg volt ebben a családban. Csodálatos egy család. Clownok voltak valamennyien, Thomas Mann szintén nagy bohóc.

Nádas Péter a naplói olvasása után sem látta másként Thomas Mann életművét. „Még jóval a naplók megjelenése előtt nagyon gyorsan rájöttem, hogy csonka az életmű. Mintha valakinek vállban csapták volna le a karját. Minden jóval rendelkezik a Varázsló, der Zauberer, ahogy a gyermekei hívták, de az egyik karja csonkolva. Ezért olyan bőbeszédű, mellébeszél, körülbeszél, eltereli a figyelmet, csak ne vegyük észre” – fogalmazott.

Most pedig tesztelheti, mennyit tud Thomas Mannról.

(Borítókép: Thomas Mann. Fotó: ullstein bild / Getty Images)