Zenei bomba robbant a Zempléni Fesztiválon, ez biztosan felkavarja az állóvizet

A Zempléni Fesztivál – amelyet csaknem 20 település 40 helyszínén az idei esztendőben 32. alkalommal rendeznek meg több mint 500 közreműködővel – nyitó hangversenye idén is a Bodrog-parti Athénban, vagyis Sárospatakon volt.

Amiről most szó lesz:

• Szüts Apor zseni, és a Zempléni Fesztiválon alaposan felkavarta az állóvizet, megidézte a legizgalmasabb európai tendenciákat.
• Hollerung Gábor karmester és fesztiváligazgató szerint a Kárpát-medencei népek népzenéje jobban összeköt szomszédainkkal, mint gondolnánk.
• Mindenhol van egy Rákóczi-vár, de nem mindegyik udvarán terem nyári alma.
• Jó páros a két János, Balázs és Lackfi, bár tudnak dühösek lenni egymásra.
• A baromfiak története nyomokban rémálmot is tartalmazhat.
• A régi bécsi keringőkre denevérek keringenek, jobb tehát résen lenni.

A Rákóczi-vár udvarán már évek óta emlékezetes nyitókoncertet hallhat a közönség, de idén Szüts Apor ámulatba ejtő mutatvánnyal állt elő. Írt egy zeneművet, amelynek címe Variációk a Pál, Kata, Péter témájára, és amelyet ő maga adott elő a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében Hollerung Gábor vezényletével. A karmester, aki az idei fesztivál igazgatója is egyben, így beszélt a darabról:

Egészen elképesztő karakterek tömkelege található meg benne, de valójában három tétel hallható, egy könnyed játékot egy korálszerű feldolgozás követ (mintha templomban éreznénk magunkat), majd szinte fenyegető, pokolbéli zajokként szólal meg az alapdallam. Pazar darabról van tehát szó piszok nehéz zongoraszólammal, amelyet magának írt a szerző.

Feltűnő, hogy a komolyzenei előadás időről időre dzsesszessé változik, és vannak pillanatok, amikor azon ámul a néző, hogyan lehet ilyen gyorsan zongorázni. A darab előadása után egyetlen pillanatig nem kétséges, hogy Szüts Apor zseni, ahogy az sem, hogy egy új minőség megszületésének lehettünk fültanúi a sárospataki Rákóczi-vár udvarán.

Nemcsak a zongoraművész minden porcikája dolgozott azon, hogy az általa írt darab a lehető legtökéletesebben szólaljon meg, hanem a zongorahúrok is különféle funkciót töltöttek be. Arról van ugyanis szó, hogy Szüts Apor a zongora húrjait kézzel is pengette, ami – valljuk be – nem éppen a zongoristák leghétköznapibb foglalatossága. Mindezek mellett olyan stíluskavalkádot hallhattunk, amely játékossága révén felkavaró, de amely mélyen elgondolkoztat abban a tekintetben, hogy ugyanazt a dallamot vagy gondolatot lelkünk milyen temérdek érzésvilággal képes felruházni. 

Az biztos, hogy jó ideig nem szabadulunk meg tőle.

Vegánná lett oroszlán

Szüts Apor előadása előtt Gyöngyösi Levente Szerelem című művéből az első tétel csendült fel, itt is sokszor játékos formában hallhattuk egy beteljesült boldog szerelem néhány pillanatát, amelyet azért néha sötét fellegek is beárnyékoltak. Hallható volt még Bartók Béla pontosan száz éve megírt táncszvitje és Kodály Zoltán Galántai táncok című műve is. Ez utóbbi érdekessége az volt, hogy a zenemű alapjául szolgáló eredeti népzenét is megszólaltatta a Budafoki Dohnányi Zenekar tagjaiból alakult népi zenekar.

Hollerung Gábor bevezetőjében arról is szólt, hogy Bartók Béla műve arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy a Kárpát-medence népei milyen közel állnak egymáshoz, hogy kultúránk ugyanabból a gyökérből sarjadt ki. Vagyis bár magyarosnak érezzük a motívumok nagy részét, Bartók művében mégis furcsa szembesülni azzal, hogy itt most semmi nem magyar, de minden a Kárpát-medencéből való nóta.

Nem először lép föl a Zempléni Fesztiválon Lackfi János, aki Saint-Saëns Állatok farsangja, valamint Bartók, Rameau, Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov műveire írt annyi, nyelvi leleménnyel rendelkező verset, amennyit konkrétan el sem tudtunk képzelni. Az előadás eredetileg a Cziffra Fesztiválra készült, akkor a Zeneakadémiát is szétszedte a közönség, és itt, a Zemplénben is szűnni nem akaró taps fogadta a vegánná lett oroszlánt, a mindenkit megrugdosó kengurut, a kicsit sem kedves hattyúkat, a finomságot hírből sem ismerő elefántot, az idiótán ugrándozó antilopokat, a végtelenül belassult teknősöket, akik biztosan nem idegbajban fognak meghalni, de a kukacokat szétmarcangoló baromfik története is tartalmazhat nyomokban rémálmot. 

Illetve – meg kell hagyni – csak a virtuóz zongoraszólam befejezése volt dühös, ám a befejezéshez vezető minden hang azt támasztotta alá, hogy nem csupán akkor lát feketét és fehéret Balázs János, amikor a fehér fogai között fekete mákszemek virítanak, ahogyan ezt Lackfi találóan és nem kicsit provokatívan megfogalmazta a sárospataki református kollégium imatermében.

Hamarosan folytatjuk...

A Zempléni Fesztiválon nemcsak azzal szembesül az ember, hogy szinte mindenhol remek furmintborokat lehet kapni, hanem azzal is, hogy Rákóczi-várudvarból is több van. Mindjárt Szerencsen is található egy, ahol Guido Mancusi vezényletével a Budafoki Dohnányi Zenekar most bécsi táncra invitált mindenkit, vagyis keringőket, polkákat lehetett hallgatni.

Ez az előadás nem igazán indult jól, a Strauss család művei annyira unalmasra sikeredtek, hogy a szünetig mindent meg kellett enni, aminek köze volt az idén százéves Szerencsi csokoládégyárhoz, hogy némi örömhöz jusson az ember, mert a békés, boldog bálok belső képei inkább ijesztően hatottak. 

Bár az atomhasadás titkát nem tartalmazta, de nyomokban jó néhány harmóniát felemésztett, és csokoládéra sem volt tovább szükség a túléléshez, vagy másként szólva – és a hely szellemét a fejünk fölött repdeső denevérek martalékává téve – azt is mondhatjuk, hogy nem volt tovább szerencsénk a szerencsi csokihoz, mert szerencsére feldobta a szerencsi vár népét az addig kicsit „szerencsétlenkedő” karmester.

A tudósítást hamarosan folytatjuk... Újra jelentkezünk a Zempléni Fesztiválról, akkor egy színházi kritikával, majd megnézzük a jazz iránt érdeklődők programkínálatát.

A részletes program a fesztivál honlapján megtalálható.

(Borítókép: Zempléni Fesztivál / Fotó: Bódi László)