Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzabó úr nem adja fel, a rákosmenti vidámpark továbbra is épül
További Kultúr cikkek
Tavasszal meglátogattuk Szabó József vállalkozót, aki saját, XVII. kerületi birtokán akarja a világ legnagyobb vidámparkját megépíteni. Szabó az Indexnek akkor azt mondta, hogy a vidámpark felépítéséhez és majdani üzemeltetéséhez semmiféle engedélyre nem lesz szüksége. Rákosmente Önkormányzata azonban határozottan másként vélekedett. A polgármester később találkozott Szabó Józseffel, aki vázolta a terveit, és abban maradtak, hogy a konkrét lépések meghozatala előtt számos kérdést kell tisztázni. Minden egyes kérdés esetében a fő szempont az, hogy a rákosmentiek érdeke érvényesüljön.
Az olvasók már várják a vidámparkot
Szabó József az Indexnek elmondta, a vidámpark építése jelenleg is zajlik.
Ezen a héten kezdünk el dolgozni azon a területen, ahol a mintegy 150 méter hosszú nagyvasúti pálya mellett párhuzamosan a kis liliputi vasúti pálya is meg fog épülni. Az önkormányzattal sajnos nem sikerült eredményesen tárgyalni. Úgy vélem, hogy szakmai szempontból nincsenek a helyzet magaslatán. Ezért úgy döntöttem, hogy a vidámpark a jövőben mindenki számára ingyenes lesz.
Az Index az elmúlt hónapokban számos olvasói levelet kapott a témában. A legtöbben Szabó úr elérhetősége iránt érdeklődtek. Volt, aki csak a támogatásáról akarta biztosítani, de olyan is akadt, aki kézzelfogható segítséget szeretne adni a vállalkozónak.
Szia, a vidámparkos cikkben szereplő Szabó József elérhetőségét szeretném elkérni. A dunaújvárosi és a budapesti vidámparkból vannak tárgyaim és dokumentumaim. Szeretnék vele beszélni. Köszönöm
– írta valaki. Egy másik levél így szól:
Izgatottan olvastam a minap az írását a rákosmenti vidámparkról, és miután a város egyetlen kifejezetten vidámparktörténészeként ez a téma egybevág az érdeklődésemmel, így örömmel venném, ha »összehozna« az illetővel! Arra gondoltam, hogy felajánlom magamat mint cikkírót, ha esetleg szeretne megjelentetni igényes és érdeklődést felkeltő vidámparktörténeti irományokat!
Harmadik olvasónk ezt írta: „Nagyon el vagyok keseredve, külföldre kell járnom hullámvasutazni. A legjobb szórakozások egyike, szerte a világon mindenhol van hullámvasút, vidámpark. Kivéve Magyarországon. Nem tudom, kinek kell írni ez ügyben. Az osztrák vidámpark is tele van magyarokkal, mert itthon nincs.
Vicces, de 55 éves vagyok, és mint a gyerekek, leszállok a hullámvasútról, és visszaállok a sorba záróráig (külföldön). Már néztem, de a Fővárosi Közgyűlésnek én nem találtam elérhetőségét. Nyilván nem lakossági fórum, de valahol lehet »sírni« egy jó ütős hullámvasútért? Nincs befektető, aki felismeri a népszerűségét?
Ez történt eddig
Szabó József korábban arról is beszámolt, hogy a megszűnt Vidámpark nevének használatára is igényt tartana, de nem mindenáron, más neveken is gondolkodik. Ha a projekt nemzetközi szintűvé nőné ki magát, úgy a Megapark vagy a valamilyen Land név is szóba jöhet. Akkor az Indexnek azt mondta, hogy az ügyben megkereste a Fővárosi Állat- és Növénykertet. Az ő álláspontjuk a következő: „Jeleztük Szabó úrnak, hogy a név ügyében nem mi vagyunk az illetékesek. Maga a vidámpark szó közszó, ha pedig egy adott vidámpark nevében településnév szerepel, akkor ez ügyben az adott település önkormányzatával érdemes egyeztetni.”
Később azt is kiderítettük, hogy
a megszűnt Vidámpark nevét soha nem védték le.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerint a „vidámpark” szóra keresve egyetlen védjegybejelentési találat volt korábbról, a „KISVIDÁMPARK” szó. Ezt még 2001-ben nyújtották be, de nem fizették ki a bejelentési díjat, ezért ezt a hivatal visszavontnak tekintette.