Megvan minden idők legjobb filmzenéje
További Kultúr cikkek
- Ők a magyar csapat, akiket az év legjobbjának választottak
- Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk
- A Grammy-díj felé menetel egy magyar zenekar
- Megszökött otthonról, megjárta a földi poklot, de a legnagyobbak közé emelkedett
- Pogány Induló: Rákopogtattak a fejemre, hogy ez így már nem jó
Közvélemény-kutatást végzett a hallgatói körében a brit Classic FM. Több mint tízezren szavaztak, az eredmény szerint minden idők legjobbja A Gyűrűk Ura filmzenéje lett. Howard Shore zeneszerző pontszáma felülmúlta a második helyen álló Schindler listája zenéjét és a harmadik helyen álló Star Warst – írja a Daily Mail.
Jonathan Ross, a rádió műsorvezetője elmondta, nagyon örül, hogy Howard Shore zenéje ekkora szeretetet kap, és hogy első helyre került a történelem legnagyobb filmzenéinek hihetetlen ünnepén, a Classic FM Movie Music Hall of Fame-ben. A hírre reagálva Shore azt mondta:
Köszönet minden Classic FM-hallgatónak. Nagyon boldog vagyok, hogy egy kicsit közelebb vihettelek JRR Tolkien Középföldéjéhez.
A Gyűrűk Ura-trilógia első részének premierje 2001-ben volt, és Oscar-díjat nyert vizuális effektusokért, sminkért, operatőrért és zenéért az eredeti zenéjéért.
A listán John Williams bizonyult az ország kedvenc zeneszerzőjének, hiszen öt zenéje – A Schindler listája, az Indiana Jones, a Star Wars, a Jurassic Park, valamint a Harry Potter és a bölcsek köve – is a top 20-ban szerepel. A listán ott van a Gladiator, a Titanic, a Karib-tenger kalózai és a Csillagok között filmzenéje is.
A brit Classic FM filmzenei listája:
- A Gyűrűk Ura – Howard Shore
- Schindler listája – John Williams
- Star Wars – John Williams
- Távol Afrikától – John Barry
- Gladiator – Hans Zimmer
- Oscar Wilde szerelmei – Debbie Wiseman
- Farkasokkal táncoló – John Barry
- Jurassic Park – John Williams
- A Jó, a Rossz és a Csúf – Ennio Morricone
- A misszió – Ennio Morricone
- Harry Potter és a bölcsek köve Stone – John Williams
- A tűzszekerek – Vangelis
- Indiana Jones – John Williams
- Hölgyek levendulában – Nigel Hess
- Doktor Zsivágó – Maurice Jarre
- A hét mesterlövész – Elmer Bernstein
- Csillagok között – Hans Zimmer
- A keresztapa – Nino Rota
- Titanic – James Horner
- A Karib-tenger kalózai – Klaus Bedelt