Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Dallas Bobbyjával forgat filmet Scherer Péter Magyarországon
Vékes Csaba Lepattanó című romantikus sportvígjátékban Scherer Péter egy fanatikus gombfociversenyzőt, a Dallas Bobbyja, Patrick Duffy pedig mecénást játszik.
A történet szerint a film főszereplőjének, Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sportág. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Habár komoly esélyük lenne kijutni a versenyre, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket.
Ekkor egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedéséből 100 millió forint landol a számlájukon.
Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, mégis egyre többet költenek el belőle szeretett sportágukra. A szereplőknek így újra esélyük nyílik kijutni az Eb-re, hacsak addig le nem buknak.
A főszereplők között lesz még Derzsi Dezső (a sepsiszentgyörgyi színház színművésze), Waskovics Andrea (Nagykarácsony, Eltörölni Frankot, Aranyélet), Katona László (Berni követ, Bibliothéque Pascal, Drága örökösök), Fekete Zsolt (Aranyélet, Valan – Az angyalok völgye).
A közlemény kiemeli, a főhősöket alakító színészek a forgatást megelőzően gombfociedzésekre jártak, és még egy valódi gombfocibajnokságra is beneveztek Maroslelén a helyiek nagy meglepetésére és örömére.
A Lepattanó a Blue Duck Arts gyártásában készül az NFI támogatásával. A filmet várhatóan 2024. második felében mutatják be.