Befejeződött az első magyar–marokkói koprodukció forgatása

2023.09.20. 13:30
A Nemzeti Filmintézet egyre nagyobb hangsúlyt fektet a magyar–külföldi együttműködésekre. Ezek közé tartozik a Sirokkó című mozifilm is, amelynek forgatása tavaly májusban kezdődött és most ért véget. A koprodukció érdekessége, hogy a marokkói földrengés meglepő összhangban volt az aznap felvett jelenetekkel.

A Sirokkó egy férfi odüsszeiájának története, aki a 60-as évek elején átszeli a Szaharát, hogy rátaláljon egy megfeneklett hajó kincset érő rakományára. A nemzetközi színészgárdával és stábbal készülő film a huszadik századon átívelve egy személyes történeten át mutatja be Európa és Afrika napjainkban is tartó összetett viszonyát.

A film forgatása most ért véget, az NFI közleménye szerint pedig a Yassine Marco Marroccu rendezésében, Taschler Andrea producer vezetésével készülő film stábja a napokban épségben hazatért a földrengés sújtotta észak-afrikai országból.

A marokkói földrengést azért is volt elképesztő megélni, mert pontosan aznap forgattuk a forgatókönyvből azt a részt, amikor a főszereplők megérkeznek az 1960-as nagy, agadiri földrengés után a romos városba, ahol épp folyik a mentés

– olvasható Taschler Andrea beszámolója a közleményben.

Nemzetközi stáb

A filmet több helyszínen forgatták, a stáb megjárta a Szaharát, Casablancát és Tarfaya városát is. A forgatáson öt különböző ország művészei és szakemberei vettek részt, így nemcsak a filmben, de annak elkészültében is keveredtek a kultúrák.

Yassine Marco Marroccu rendező szeret sok különböző kultúrát felvonultatni a történeteiben, ezért ez a film is egy különleges egyvelege lesz az európai és afrikai történelemnek, társadalmi körképnek

– fogalmazott Taschler Andrea.

A rendező-producer első közös, Catharsys című nagyjátékfilmjét a tallinni filmfesztiválon mutatták be 2018-ban, és együtt hozták létre saját gyártó cégüket Casablancában.

A Sirokkó című film operatőre Győri Márk és Pálos Gergely, látványtervezője Esztán Mónika, jelmeztervezője Szakos Kriszta, vágója Dunai László, a rendező munkatársa Vranik Roland, magyar főszereplője Menszátor-Héresz Attila. A film a tervek szerint jövőre lesz látható a hazai mozikban – írta az MTI. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport