Reisz Gábor: Egy ideje haladunk valami szörnyű tragédia felé

Reisz Gábor az Indexnek adott interjúban beszélt

• a Magyarázat mindenre című film forgatásáról,
• a filmet ért vádakról,
• a Nemzeti Filmintézet és a szakma kapcsolatáról,
• az Inkubátor program haláláról,
• a külföldi támogatókról
• és a filmezés jövőjéről.

A Velencei Filmfesztivál sikere után, már a magyar premier előtt a nagyközönség felé az az információ jött, hogy a film nagyon kormánykritikus. Ön szerint is?

Be akartuk mutatni, hogy így működik a rendszer – úgy tűnik, anélkül is sikerült, hogy a filmet látták volna. Pillanatokon belül kormánykritikusnak vagy baloldalinak akarnak elkönyvelni. Mindkét oldalon látni törekvést arra, hogy mindent kategorizáljanak, és oldalakra bontsanak. Engem pont ez a fullasztó, politikával átitatott légkör érdekelt, mert szerintem nagyon nehéz így működni, gondolkodni és kizárni ezeket tényezőket.

A Nemzeti Filmintézettől (NFI) gratulált bárki is a filmhez ?

Nem.

Az NFI több ötletét is visszadobta, ezt is. Mivel indokolták?

Mindenki kap egy egyoldalas anyagot, aminek különböző verziói vannak, de olyanról, hogy magyaráznák a visszautasítás okát, én nem tudok. A mi egy oldalunkban egyetlen sor volt arról, hogy a fejlesztés során – ami alatt egyébként végig pozitív visszajelzés volt a filmintézet részéről – azt gondolták, hogy a végleges forgatókönyv nem váltotta be a korábban remélt ígéreteket, ezért nem támogatják. Tehát nincs igazából részletes magyarázat. Szerintem eleve rossz irány, hogy papírokat és e-maileket küldözgetünk egy falu méretű magyar filmes közösségen belül. Nem volt koncepció, de valószínűleg ez is inspirálta többek között a filmet. Lassan teljesen megszűnik itt a kommunikáció.

Honnan jött az ötlet a Magyarázat mindenre című filmhez?

Egyszer vagy kétszer volt olyan életemben, hogy egy alapötlet egyszer csak kipattant a fejemből. Ez volt az egyik. Sétáltam az utcán egy SZFE-s (Színház- és Filmművészeti Egyetem – a szerk.) demonstráció után, és beugrott a film ötlete. Nyilván elég sok inspiráció volt a zaklatott időszak miatt. Élesben láttam, ahogy diákokat megbélyegeznek, politikai színezetet kreálnak egy intézmény és a közössége köré. Én is részese voltam ennek azáltal, hogy oda jártam.

Átlagos bér töredékéért

A film végül hogyan készült el?

Már megvolt az ötlet, amikor még bőven benne voltunk egy Nemzeti Filmintézet által támogatott fejlesztésben. Eltelt körülbelül egy év, közben elkaszálták a filmet, viszont mi ekkorra már eldöntöttük, hogy ezt a történetet filmre szeretnénk vinni. Elkezdtünk dolgozni Schulze Évával, aki tanárom, mentorom volt, és dramaturgként is részt vett a korábbi filmjeimben. Én írtam a dialógusokat meg a filmet, de szerkezetileg mindig hosszas, intenzív konzultáción vettem részt nála.

Egy idő után kialakult, hogy a történetet egy nappal korábban kell kezdeni. Ebből jött aztán, hogy több szálon bemutatva meséljük el, és ne csak kizárólag Ábelről szóljon, bár nyilván ő van a középpontban. Így ugyanúgy megkapta minden karakter a filmidőt és a lehetőséget arra, hogy azonosuljunk vele, és megértsük az életét. Ezzel lett teljesebb és mélyebb a karakterbemutatás. Miután kész lett a szerkezet, elég hamar elkezdtük a forgatást, 2022 augusztusában. Nagyon gyorsan ment minden, december környékén már kész voltunk a közel végleges verzióval.

Mi volt a legnehezebb a film elkészítésében?

Ez nehéz kérdés, mert egy filmkészítésnek különböző fázisai vannak. Az írásban az volt nehéz, hogy megtaláljuk a történet szerkezetét és az egyensúlyt a karakterek között.

A forgatás húsznapos őrület alatt zajlott egy 17 fős stábbal. Mindenki mindent csinált. Nagyon nehéz volt, de közben a nehézségek össze is kovácsolták a társaságot. Sokkal inkább csapat lett a stábból, mint munkaközösség. Bizonyos értelemben jobb volt így csinálni, mint egy nagy filmet, azt leszámítva, hogy mindenki egy átlagos bér töredékéért dolgozott.

Egy laikus talán nem tudja, de egy filmjelenetet gyakran napokig forgatnak, nálunk volt, hogy ötöt vettünk fel egy nap. Ahhoz, hogy az ember így forgasson, mindenben változtatnia kell a professzionális filmkészítéshez képest.

Hogyan és miért alakult úgy, hogy a film elkészítésében végül egy külföldi, szlovák filmstúdió is részt vett?

Amíg forgattuk a filmet magyar pénzből, addig Berkes Juli producer megkereste Prikler Mátyást, akivel korábban is már dolgozott a Külön falkában. Ő javasolta, hogy adjunk be pályázatot utómunkára a szlovákiai audiovizuális alaphoz. Ők egy nem kész vágatot láttak, ami nagyon tetszett nekik, és lehetővé tették, hogy be tudjuk fejezni a filmet.

És azt hogyan élték meg, hogy a Velencei Filmfesztiválon ekkora siker lett a Magyarázat mindenre?

Még nem éltem meg. Nagyon sok gratuláció jött, és nagyon örülök neki, de felfogni még nem sikerült. Ott egy pár napig teljesen lefagytam, és csak akkor kezdtem el valóban megélni, amikor hazajöttem, és találkoztam a családommal, a barátaimmal, a feleségemmel. Most nagyon bizakodók vagyunk, hogy a következő filmmel talán könnyebb lesz, remélhetőleg nem éhbérért dolgozik majd a stáb és a színészek, és persze abban is nagyon bízunk, hogy mindez erőt ad más elutasított filmeseknek.

Érkezett bármilyen külföldi megkeresés azóta?

Olaszország és Franciaország forgalmazni fogja a filmet, de sok más ország is érdeklődik. A bemutató és a díj emelte az esetleges koprodukciós lehetőségeink számát, de ezt csak akkor látjuk majd pontosan, amikor készítjük a következőt.

A díjátadón lényegében azt mondta, hogy a filmesek és a filmintézet között nem olyan a kommunikáció, mint amilyennek lennie kellene. El kellene kezdeni beszélgetni. Milyennek látja most a magyar filmgyártást?

Most az egyetlen, talán utolsó és egyben legsikeresebb részét, az Inkubátor programot lehetetlenítik el. Szerintem jövőre már nem is lesz, de ne legyen igazam. A programot eleve fiatal elsőfilmeseknek találták ki, a lényege az volt, hogy aki elnyeri, az nagyon rövid időn belül csinálhat filmet, igaz, nem nagy költségvetésből.

Most pedig az történik, hogy megnyersz egy pályázatot, kiállítanak a Toldi mozi színpadára, megtapsoltatnak, majd ugyanúgy elkaszálhatnak, mint ahogy akár minket. Egy ideje haladunk valami szörnyű tragédia felé, és jó páran még mindig igyekeznek, hogy ezt ne vegyék észre. A filmes közösségen túl az áldozatai a nézők lesznek. 

Hogy pozitívumokat is mondjak, szerintem az ilyen helyzetekből szoktak kijönni izmusok, hullámok, és talán lesz egy olyan időszak, amire húsz-harminc év múlva úgy fogunk emlékezni, hogy a független filmek időszaka. Vagy valami hangzatosabb, majd a filmteoretikusok kitalálják. Rengeteg független film készül most, amelyben nincs nyomás, ezek szabadabbak, őszintébbek. Az olcsóságuk miatt formai hasonlóságaik is lesznek. Nem lesz bennük az a megfelelési kényszer, hogy mit szól majd vajon az NFI az ötfordulós pályázati rendszer során. Persze nem akarok naiv lenni, nagyon jól tudom, hogy akik ott ülnek, azok fölött is üldögélnek mások, akik hasonlóan leszólhatnak.

A hűtőmágnes vakargatása

Mégis hogyan tudja elkezdeni egy elsőfilmes vagy fiatal filmes alkotó a munkáját úgy, hogy nagyon sok a megkötés?

Össze kell hozni egy közösséget, ami lehet, hogy először csak egy operatőr-rendező-producer hármas. Emberi és szakmai megbecsülés kell egymás között, és muszáj csapatban gondolkodni. Valahogy el kell kezdeni. Azért nagyon sok reménykeltő találkozásunk volt nekünk is, és nemcsak a stábtagokkal, hanem különböző támogatókkal is.

Mit gondol, a magyar független filmezésben most már az lesz az alap, hogy kell a külföldi támogató?

Minden produkció keresi a koprodukciós lehetőségeket, mert bár bonyolítja a helyzetet, de számos pozitívuma is van. Én annak örülnék, ha lennének bevállalós, klasszikus értelemben vett magyarországi mecénásaik a független filmeseknek, elsősorban az elsőfilmeseknek, mert ők sokkal reménytelenebb helyzetben vannak koprodukciós lehetőségek terén, hisz még kevés a referenciájuk.

Csak hogy pozitívan zárjunk: mi volt a legjobb pillanat a Magyarázat mindenre forgatása közben? Mikor érezte, hogy ez valóban működik?

Van egy jelenet, amikor Kocsis Gergő hűtőmágneseket vakargat a hűtőn, és aztán elkezd kiabálni a tanáriban. Azt iszonyú gyorsan, ha jól emlékszem, egy óra alatt csináltuk meg, és őszintén nem is értem, hogyan. Nagyjából négyperces jelenetről van szó, és persze elpróbáltuk, de akkor is meglepett. Emlékszem, össze is néztünk Becsey Kristóf operatőrrel, hogy ezek szerint ezt így kell csinálni. Egy idő után már csak arra kellett figyelni, hogy bele ne nevessünk a felvételbe, mert nagyon vicces volt.

(Borítókép: Reisz Gábor. Fotó: Németh Kata / Index)