Macskaharapás szőrivel – új évaddal jelentkezik a Márkó és Barna Síkideg

DSC0259 copy
2023.09.30. 13:34
Hatodik évadát kezdte meg a Márkó és Barna Síkideg podcast, ezúttal kettesben idegeskedtek a fiúk élőben, telt ház előtt. Volt szó arról, hogyan harapta át Márkó ujját a macskája, Barna generációs traumáiról, de az önkiszolgáló kasszák horrorjáról is. A podcast mostantól ismét rendszeresen, kéthetente jelentkezik majd, a megszokott felületeken. Az igazi rajongók pedig akár élőben is megnézhetik, hogyan síkideg Márkó és Barna.

A szemfüles nézők már kiszúrták, hogy Márkó bekötött ujjal ül a közönség előtt, de ebben az adásban el is mesélte, hogy mi történt.

Kis kedvence, örök hűséget fogadott háziállata, drága cicája harapta át mutatóujját.

Nem feltétlenül ehhez köthető, hiszen nem ezzel a kezével ír, de Márkó észrevette, hogy idővel megváltozott az aláírása. Szerinte a tökéletes aláírás egy nagy iniciáléval indul, de az ő neve L-lel kezdődik, azt pedig sehogy nem lehet szépen leírni. Márkó teljesen idegbe tud kerülni attól is, amikor hivatalos iratoknál az aláírása bele kell hogy férjen egy picike négyzetbe. A fiúk megtárgyalták, hogy annyira ritkán vesznek már tollat a kezükbe, hogy lassan írni is elfelejtenek. Mindenki digitálisan ír már. Barnának erről jutott eszébe, hogy minél hosszabbat posztol valaki az évfordulójáról, annál rosszabb a kapcsolata.

Amikor valaki azt írja, „egyszer fent, egyszer lent”, akkor általában csak lent van.

Ráadásul a férj vagy barát az ezekhez a posztokhoz társított fotón mindig úgy néz ki, mint akit túszul ejtettek. Barna szerint azok a legboldogabb kapcsolatok, amikről sosem posztolnak.

Csönd a parkoláshoz, csavarhúzó veszekedéshez

Márkó a „get ready with me”, azaz „GRWM”, azaz „készülj el velem” videóktól síkideg. Amikor az influenszer elmondja, hogy fél perc múlva el kell indulnia, de azért leforgat egy ötperces videót. A nagy sietség kapcsán Márkó attól is kivan, amikor az autópályán valaki annyira siet, hogy levillogja, leszorítja, de azért arra még van ideje, hogy háromszor büntetőfékezzen, berúgja a szélvédőt, és szétverjen mindenkit, aki bent ül az autóban. Barna azt mesélte, ő olyan típus, aki parkolás közben lehalkítja a zenét, hogy jobban lásson, vagy csöndet kér az autóban, hogy át tudjon sorolni a másik sávba.

Barnának van egy listája olyan generációs traumákról, amiket ő biztos, hogy máshogy fog csinálni, ha családja lesz. Gyerekként például rendszeresen traumatizálta, amikor anyukája kierőszakolta, hogy menjen ki segíteni apukájának a kertbe. Csak az a baj, hogy sem ő, sem apukája nem akarta együtt szerelni az autót, és persze ő mindig rossz fogót vitt oda, elvitte azt a csavarhúzót, ami kellett volna, és egy nagy veszekedés lett a vége.

Barna megtalálta a saját matematikai számítási rendszerét, ha pénzköltésről van szó.

Azt mondta, bármi, amit készpénzzel vásárol, az lényegében ingyen van, és az is, ami 50 százalékos vagy annál nagyobb akcióban van, sőt ha nem veszi meg, akkor pénzt veszít. Ebben egyébként Márkó is hisz, aki nemrég kinézett egy húszmillió forintos autót, amit nem vett meg, ezzel pedig lényegében keresett húszmillió forintot.

Mostantól ismét rendszeresen jelentkezik majd a Márkó és Barna Síkideg, hol kettesben, hol izgalmas vendégekkel. A következő élő felvételre október 18-án a Turbinában kerül sor, jegyek a Tixa.hu-n.

A Márkó és Barna Síkideg korábbi epizódjai itt nézhetők vissza.

(Borítókép: Linczényi Márkó és Turai Barnabás. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)