Nobel-díjat nem kapott, most díjat neveztek el róla

Talán kevesen szállnak vitába azzal, hogy Szabó T. Anna korunk egyik legmeghatározóbb magyar költője. Versei azonnal berántanak: ha olvasni kezded, mész vele, ha akarsz, ha nem.

S talán kevesen tudják, de ő az a költő, aki akár egy félórás autóút alatt is képes rímbe foglalni az érzéseit. Mindezt úgy, hogy a szöveg akár azonnal mehetne a nyomdába, másnapi megjelenéssel – persze csak akkor, ha ragaszkodunk a papírhoz. Szabó T. nem ragaszkodik, ő a facebookos oldalát is előszeretettel használja. Nem is akárhogyan. Posztjai is tele vannak élettel, szenvedéllyel írja. Mindig olyan, mintha gyógyír volna – bármire és minden ellen. 

Győztesen kerültek ki

Az Index megkereste Szabó T. Annát, aki kérdéseinkre írásban válaszolt. Szabó Magdáról azt írta: már gyerekkorában is sokat hallott Szabó Magdáról. „Az édesanyámnak is Szabó Magda volt a neve, ezért olyan érzésem volt mindig, mintha az író lenne az én fogadott irodalmi anyám – nagyon jó érzés volt, amikor később, amikor levelezni kezdtünk Magdával (személyesen alig néhányszor találkoztunk), a verseimet olvasva azt írta nekem, hogy olyan vagyok a számára, mintha a meg nem született lánya lennék, az Újholdasok eltitkolt gyermeke.

Csodálatos verses levelet írt nekem erről, megrendítő, megtisztelő és felemelő volt olvasni, hogy mennyire figyel rám, biztat és segíteni akar. Én is figyelek őrá, sokat beszélgetek vele magamban ma is, amikor olvasom (ez a nagy írók privilégiuma: a klasszikusokkal mindenki párbeszédet folytat), és mivel nem olvastam még a teljes életművet, mert rengeteg könyve van, mindig találok olvasni vagy éppen újraolvasni valót, hiszen a könyveit időről időre érdemes ismét elolvasni és újragondolni. A legutóbb a Hullámok kergetése című útirajz volt az, amit levettem a polcról, és ismét sikerült meglepnie és megnevettetnie.

Az első könyv, amit olvasott tőle, nem gyerekkönyv volt, mert a gyerekkönyveit a hetvenes években sajnos nem lehetett beszerezni Kolozsváron, „még csak nem is az Abigél, hanem jóval később az Ókút, és utána rögtön a Szüret című összegyűjtött verseskötet. Azonnal tudtam, hogy rátaláltam az egyik példaképemre: a verseiből is, a prózájából is erő, öntudat és bátorság sugárzik, a szembenézés és a tisztázás igénye. Mesél, de nem hazudik, szép, de nem finomkodik, vigasztal, de nem tagadja el a fájdalmat – ezt szeretem a legjobban benne, az írói tisztességet, és persze a ragyogó okosságát, vitakészségét, felkészültségét és kíváncsiságát.

Számomra az is fontos, hogy kiállt magáért, olyan lendülettel, ami ma nekünk, kolleganőinek is megkönnyíti az életet. Nemes Nagy Ágnes mellett ő volt az, aki a legprominensebben képviselte azokat a nőnemű szerzőket, akik már a férfi írókkal közös pályán játszottak, nem kértek és nem kaptak semmiféle előjogot, tehát kegyelmet sem: politikai és ideológiai okokból egyaránt érték őket durva támadások, és ezekből, a műveik minősége és szerethetősége miatt, mindketten győztesen kerültek ki végül, hiszen olyan klasszikusok már, akiket, jó esetben, a gimnáziumban is tanítanak

– fogalmazott Szabó T. Anna, majd hozzátette: „A magánéletét illetően is sokat jelent nekem, hiszen, ahogy Nemes Nagy és én magam, ő is egy írópáros része volt, ennek minden örömével és nehézségével, és nem alávetett háttérteremtőként, hanem egyenlő félként működött, és a szerelmet nem célnak, hanem feltételnek tekintette az élethez és az íráshoz.”

Szabó T. Annát az irodalmi Nobel-díjról is megkérdeztük, miután a napokban kiderült, hogy idén a norvég Jon Fosse kapta a rangos elismerést. „Természetesen drukkoltam a magyar díjért, hiszen Krasznahorkai és Nádas egyaránt esélyes volt, és én mindkettőjük írásait szeretem, bár most a „rangidős” írónak kicsit jobban szorítottam: az írásai és a személye meghatározó volt az írói indulásom idején, ő volt az első író, akinek a beszélgetésére gimnazistaként magamtól mentem el.

A legjobb persze az lett volna, ha női jelölt is akadt volna a magyar esélyesek közt, ha már Karikó Katalin ilyen fényesen megmutatta, hogy végre magyar nő is meghatta az elismerést. Ha jól tudom, annak idején Szabó Magdát is jelölték a díjra - de szép is lett volna, ha megkapja, hiszen külföldön is olvassák, szeretik. Most, hogy a sokak által szeretett, de Magyarországon még kevésbé közismert norvég író, Jon Fosse kapta a díjat (az ő olvasásával még tartozom magamnak, mert sokkal kevesebb regényt olvasok sajnos, mint lírát), vélhetően kevesebb esély van rá, hogy jövőre is európai szerzőt válasszanak

– mondta a József Attila-díjas költő.

Távolról, levelek által szerethette

Szabó T. Anna a Szabó Magda-díjról Facebook-posztjában is megemlékezett. A József Attila-díjas költő követőinek ezt írta: „Édesanyám, akit szintén Szabó Magdának hívtak, gépelte be nekem néhány évvel ezelőtt ezt a csodálatos, verses, rögtönzött levelet, amit egy születésnapi köszöntőmre (egy préselt levelet küldtem neki, mellé verssel) válaszul küldött az író Szabó Magda.

Édes szülőanyám és drága irodalmi keresztanyám: minkettőjük szépsége igazság volt, okosság és szív, szenvedély, energia és akarat. Szabó Magdát, az írót csak távolról, levelek által szerethettem életében (alig néhányszor találkoztunk, örülök, hogy érezte, mennyire fontos nekem) – ám közelről szerethetem most, hiszen az életmű lezárult ugyan, de az utóélete, bennünk és általunk, zajlik tovább, amíg lesz még, aki magyarul olvas.

Az emberi élet törékenysége

A Szabó Magda-díjat kihirdető, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében megtartott ünnepség után Juhász Anna irodalmár arról számolt be, hogy az irodalmi elismerést Szabó Magda jogörököse, Tasi Géza alapította. Azt is mondta, hogy

a díjat az idei évtől minden évben olyan művészeknek adják át, akik munkásságukkal sokat tettek Szabó Magda munkásságának életben tartásáért.

A hagyományteremtő szándékkal alapított elismerést minden évben egy író, valamint egy társművészeti ágban alkotó személy kapja. „Szabó Magda minden karakterében az emberi élet törékenységét mutatja be, amihez a két díjazott különösen tud kapcsolódni” – fogalmazott Juhász Anna, aki emlékeztetett arra is, hogy Szabó T. Anna a verseiben erősen kötődik a debreceni születésű íróhoz, Egri Kati pedig nemcsak a legendás, 1978-as négyrészes filmsorozatban, az Abigélben, hanem élete második szakaszában, a Szabó Magda Régimódi történet című regényéből készített, Bereményi Géza által rendezett filmadaptációban is tudott egy olyan szereplővel azonosulni, mely Szabó Magda életművének az egyik csúcsa.

A Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész által készített díjakat Tasi Géza felesége, Raboczky Andrea nyújtotta át a díjazottaknak.

2023. október 17-én, pár nappal Szabó Magda 106. születésnapja után a Várkert Irodalom-sorozat részeként Vagyok az élő suhanás című esttel tisztelegnek az író előtt. Az esten fellép Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Verebes Linda, valamint Pindroch Csaba.