Nem akart híres ember lenni, de a sorsát nem kerülhette el

Egy kis ház, néhány holdnyi szántóföld, és sok-sok nélkülözés. Így élt parasztsorban a földműves Arany György és felesége, Megyeri Sára. Tíz gyermekük született, de csak a legidősebb és a legfiatalabb maradt életben: Sára és János. Az öreg szülők féltő gonddal nevelték legkisebb gyermeküket. 

Ezért az idős szülők rendkívül féltették legkisebb gyermeküket, nem engedték közösségbe, nehogy valamilyen fertőzést elkapjon. Ebből az egyedüllétből fakadt komolysága, és verseit olvasva megállapítható, hogy már fiatalon rendelkezett az időskor bölcsességével. Ez a megfontoltság egész életében végigkísérte döntéseit.

Erre Felszeghi Sára főorvos, egyetemi docens mutatott rá a Rádió Orient műsorában. Arany János tíz évig (1823–1833) tanult a nagyszalontai iskolában. Jeles tehetségű, jó viseletű fiú volt. Szülei lassankint annyira elszegényedtek, hogy nem kérhette támogatásukat. Mikor a retorikai osztály elvégzése után, életének tizenhetedik évében beiratkozott a debreceni református kollégiumba, alig volt annyi pénze, hogy a felvétel költségeit megfizethesse.

1836 februárjában letette a tógát, elbúcsúzott tanáraitól, beállt a debreceni színtársulat tagjai közé. Rakosgatta a díszleteket, hordta a székeket, néhány hét múlva apróbb szerepeket is kapott. 1836 májusában felbomlott a debreceni színtársulat, egyik töredéke művészi körútra indult, a jámbor fiú csatlakozott az összeverődött csapathoz, kóbor társaival útnak indult Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget felé – olvasható az Arcanum oldalán.

Nyomor után nyomor

Arany átszenvedte a vándorélet minden nyomorúságát, lelkiismeret-furdalások gyötörték, aztán erőt vett elkeseredésén, leküzdötte szégyenét s Máramarosszigetről hirtelen elhatározással útnak indult Nagyszalonta felé. Hétnapi gyaloglás után 1836 júliusában érkezett haza. Lerongyolt külsejéről lerítt az addigi koldusélet, de minden testi szenvedésnél jobban fájt neki a szalontaiak sajnálkozása s főképpen az a tudat, hogy nem váltotta be földhözragadt szüleinek egyetlen reményét.

A tizenkilenc éves Arany János anyját betegen találta, apja megvakult. A község elöljárói részvéttel nézték sorsát, s hogy helyzetén könnyítsenek, 1836 őszén segédtanítóvá választották. Ideje ezentúl a tanítás és olvasás között oszlott meg.

Felszeghi Sára szerint 

A bizonyítási kényszer, hogy megpróbált megfelelni a bizalomnak, egész életében jellemezte, mindig a tökéletesre törekedett.

A verselést nem hagyta egészen abba, de korábban írt költeményeit elégette. Szakított művészi ábrándjaival, nem akart híres ember lenni.

Látás, kilátás oly rövid

Mindemellett kisgyermekkorában gyakran volt középfülgyulladása, s ennek következtében negyvenéves korára jobb fülére már teljesen süket volt. A másik füle is folyamatosan romlott, és a hallása mellett romlott a látása is. E két probléma élete vége felé egyre meghatározóbbá vált. A látásromlás valószínű annak volt következménye, hogy antik görögből fordított, és az apró görög betűk olvasásával megerőltette a szemét. A Bolond Istókban ezt ő maga le is írta. Öregkorára pedig csaknem teljesen megvakult:

Hisz egy időtől fogva nálam. Látás, kilátás oly rövid.

Az olvasás helyett a zenéhez fordult, elővette régi gitárját, játszott, verselt, és számos dal született ebből. A Tamburás öreg úr című versében írja:

Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),
Maga számára és lopva zenél csak.

Alkotókészsége látása elvesztésével sem szűnt meg. Utolsó éveit szünet nélküli szenvedés jellemezte. Bár már sehová nem mozdult ki, egy legenda szerint elment a Petőfi-szobor avatójára, megfázott és tüdőgyulladásban meghalt. Arany János a testi szenvedéseken felülemelkedve megőrizte derűjét, és mind a magyar, mind a világirodalom részére maradandót alkotott.

Most pedig tesztelheti, mennyit tud Arany Jánosról.