Ez az édesség azért roppan, mert hajszálvékony

A kávéház 165. évfordulójára a Gerbeaud cukrászata különleges ízvilágú új édességgel, a töltött macskanyelvvel jelentkezett, amelynek teljes csomagolását gyűjteményébe emeli az Iparművészeti Múzeum, megőrizve a jubileumi desszert dobozát az utókornak. Ez derült ki a kávéház és a múzeum közös sajtótájékoztatóján, amelyet a Vörösmarty téri vendéglátóegységben rendeztek meg Budapesten.

„A megújult termékkel most együtt ünnepelhetünk” – mondta Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint a megújulás a Gerbeaud életében rendkívül fontos, hiszen Kugler Henrik és Gerbeaud Emil szintén újítók voltak.

„Kugler volt az első, aki a süteményeket papírtálcára csomagolta, és így lehetett elvinni. Gerbeaud Emil pedig elsőként szállította a termékeit autómobillal, illetve a konyakmeggyet és a macskanyelvet is bevezette. Ez is ösztönöz bennünket arra, hogy mindig valami frisset vagy újat hozzunk be.”

Meggyes, diós, csokoládés

A macskanyelv gondolata már tervben volt, tette hozzá Niszkács Anna, akitől azt is megtudtuk, hogy az édesség azért roppan, amikor beleharapunk, mert hajszálvékony, ezért technológiai kihívást jelentett számukra, hogyan lehetne megtölteni. „Elindult egy fejlesztési folyamat, hogy valami igazán különleges készüljön egy olyan cukrászipari termékből, amelyet Magyarországon mindenki ismer. Végül négyfajta ízzel töltöttük meg:

• étcsokoládé-meggy töltelékkel,
• tejcsokoládé-finomra darált diós csokoládé töltelékkel,
• karamellizált fehér csokoládé Gerbeaud specialty kávé töltelékkel
• és málnás fehér csokoládé.

A minikiállítás darabjai száz-, száztíz vagy száznegyven évesek. Ebből következik, hogy Kugler és Gerbeaud anno ilyenekbe csomagolta a süteményeket. Egyes darabok dobozát Gerbeaud Emil tervezte. „A Gerbeaud életében a dizájn és az arculat mindig fontos volt, ezért most is arra törekszünk, hogy a csomagolások szépek, hívogatóak és modernek legyenek” – tette hozzá Niszkács.

Szakmai kihívással néznek szembe

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum igazgatója az Indexnek elmondta: a múzeumok dolga a gyűjtés, tehát az aktuális dolgokat is gyűjtik, amelyeket aztán kortörténeti kontextusban is bemutatnak.

Most épp új műfajt tanulunk. Nem a látogatók jönnek a múzeumba, hanem mi megyünk a látogatókhoz, megtanuljuk, hogyan tudunk jelen lenni kamarakiállításokkal, tematikus műfajokkal. Múzeumunk számára szakmai kihívást jelent, hogyan tudjuk a műtárgygyűjteményünket gyarapítani a gasztronómiai műfajában, és hogyan tudjuk ezeket az »elvont« tárgyakat megőrizni az utókornak. Az adattári dokumentációk és események szerencsére a segítségünkre vannak ebben.

A kiállítás kurátora, Lovay Zsuzsanna szerint a múzeum gyűjteménye nem csak kultúrgyűjtemény, hanem dizájnremekek összessége az előző korokból. Megjegyezte, a műtárgyakból most mindössze néhány darab van kiállítva. Egyébként ő volt a kurátora 1988-ban a Séta a Koronaherceg utcában – Kereskedelmi csomagolások a biedermeiertől a szecesszióig című kiállításnak is az Iparművészeti Múzeumban. Az akkori katalógusfüzetben azt írta, hogy a hagyományos cukrászdákban és édességboltokban a papírcsipkére ültetett sütemények között káprázatos, színes, aranyozott díszdobozok töltötték meg a polcokat.

A dobozok, tokok anyaga különféle volt: fából, szalmából, kartonból vagy bádogból készültek, külső díszbevonatuk pedig lehetett színesen nyomott papír vagy bádog, aranyozott bőr, gyöngyház vagy teknőcborítás, hímzett textil, csont- vagy fémberakás, színezett nyomat, illetve a gyöngyhímzés különböző változatai. Az új század hajnalán azonban teret hódított a szecesszió, és ekkor érkezett el a Gerbeaud-csomagolások virágkora is.

Illemről és etikettről

Az esemény második részében az Iparművészeti Múzeum Dresszkód: szecesszió című kiállításának frissen megjelent katalógusát mutatták be, amelyet a kurátor, Csepregi Noémi szerkesztett. A tárlat 2021. június 26-án nyílt meg, amelyen közel 60 műtárgyat mutattak be. Az expó az 1905 és az 1915 közötti időszakot fedte le, és elsősorban a viseletgyűjteményi osztály estélyi, nappali és szabadidős viseletei közül válogattak. 

Csepregi elmondta, hogy amikor elkezdett kutatni a szecessziós divat témában, őt is meglepte, hogy a XX. század hajnalán a hölgyek a nappali viseleteiket nemcsak a korzón vagy a lovaspályán „mutatták meg”, hanem a Gerbeaudban is. „Az 1900-as évek elején a kávéházak még a férfiak fennhatósága alá estek, ezért óriási dolog, hogy a hölgyek számára is nyitva állt.”

A katalógusban a kiállításon bemutatott tárgyak szerepelnek, a könyv bevezetőjében pedig a korszak kultúrtörténeti hátteréről lehet olvasni, például illemről és etikettről, amelyek be nem tartása súlyos következményekkel járt.