Törökországban otthonra találtak a legnagyobb magyarok

Szinte vakít a kék hullámokról visszaverődő napsütés, az idő még ősz végén is kellemes, a madarak csiripelnek, a székelykapu oldalára tekeredő indás levelek aranybarnán csillognak a fényben. Mintha egy másik valóságban lennénk; hatalmas a kontraszt a budapesti szakadó esőből a mediterrán éghajlatú tartományba érkezve. 

Az épületen már első ránézésre látszik, hogy magán viseli az ottomán építészet sajátosságait, ugyanakkor a kapun ott díszeleg Mikes Kelemen híres felirata a törökországi levélből: 

Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.

A székelykapu alatt egy kisebb stáb vár minket, köztük Ahmet Hacioglu, a tartományi kulturális és turisztikai igazgató, valamint Ali Kabul, aki már négy évtizede vezeti és őrzi a múzeumként funkcionáló emlékházat. Az épületet – Rákóczi ebédlőpalotáját – 1927-ben vásárolta meg a magyar állam, majd 1933 őszén Gömbös Gyula miniszterelnök avatta fel. A Magyar Nemzeti Múzeum 1968-ban nyitotta meg az első kiállítást az emlékházban, amelyet azóta többször felújítottak.

Ali Kabul úgy vezet végig az épületen, mintha a saját otthonába invitálna minket – igaz, az emlékmúzeumban eltöltött évtizedeknek hála túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ez a második otthona. 

A feleségem állandóan megjegyzi, hogy sokkal többet foglalkozom ezzel az épülettel, mint a saját házammal

– mondja mosolyogva, tökéletes magyarsággal Ali Kabul. Egy gondolat, amely többet mond minden szónál: missziójának tekinti az emlékház gondozását, és Rákócziék emlékének őrzését. 

Miért Rodostó?

Az 1703 és 1711 közötti Rákóczi-szabadságharc célja az volt, hogy a Habsburg Birodalomba tagozott Magyarország állami önrendelkezését visszaállítsák. A fejedelem a küzdelmet lezáró szatmári békét nem fogadta el – előbb Lengyelországba, majd Franciaországba menekült, ahonnan 1717 őszén III. Ahmed szultán meghívására érkezett Törökországba kicsiny udvartartásával. A „bujdosó” II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem és kísérete így tizenöt évig, 1720-tól 1735-ig élt Rodostóban, miután ezt a várost jelölték ki számukra lakhelyül.

Talán nincs is ember, aki ne élt volna (vagy élne) szívesen ezen a csodálatos környéken, és a házban, amelyet bár felújítottak ugyan, de háromszáz évvel ezelőtt is ugyanígy festett. Az utca hivatalos neve lassan húsz éve Macar Sokağı, azaz Magyar utca; már Mikes Kelemen is így emlegette törökországi leveleiben. Sőt a múzeum előtti meredek sugárút Rákóczi nevét viseli, az épület mögötti utcát pedig Mikes Kelemenről nevezték el.

Tökéletes másolat

A kertben az Óriásnak keresztelt görög teknős megszeppenve dugja ki a fejét az újságíróknak, inkább aludna téli álmot – igaz, itt az idő inkább nyárias, semmint hideg. A méretéből ítélve a jószág még fiatal, nem látta az itt élő magyarokat, de megeshet, hogy az állat szülei, esetleg nagyszülei a fejedelem kezéből csemegézték a friss salátát.

Az emlékházban két eredeti dolog látható: egy pottyantós illemhely, illetve egy korabeli bogrács – minden más Kassára került, miután 1906-ban a ház emlékeit ládákba pakolva Kassára szállították, és a rodostói ház ott felépített másában állították ki. Mi több, Rákóczi és társainak hamvait is ekkor vitték el, és helyezték örök nyugalomra az akkor még Magyarországhoz tartozó Kassán. Az épület többi tárgya kópia, igaz, megszólalásig hasonlít az eredeti darabokra.

Az alsó szinteken a korabeli Európa, valamint a fejedelem családi történetének tematikus bemutatásával találkozhatunk. Az első emeleten a szabadságharc szöveges és tárgyi emlékei láthatók, míg a második emelet már sokkal hétköznapibb dolgokat demonstrál: itt az emigráció törökországi életébe, mindennapjaiba pillanthatunk bele. 

Mikes Kelemen berendezett dolgozószobájából páratlan kilátás nyílik a tengerre. Az írnok több mint negyven évig írta leveleit elképzelt nagynénjéhez – a gyűjteményből tudható csak meg igazán, milyen lehetett a magyar bujdosók élete.

Rodostóból Rákóczi élénk levelezést folytatott a francia, spanyol, orosz és lengyel udvarral, ezért a Habsburg-kormányzat folyamatosan figyeltette. Az emigráns évek politikai tevékenységénél mégis sokkal inkább számontartja az utókor a fejedelem írói munkásságát, államelméleti és vallási műveit.

A faragott mennyezetek, az ólomüvegek, az oszlopokra és a gerendákra festett virágmotívumok mellett a házban külön figyelmet kap a II. Rákóczi Ferenc által faragott rózsafa karosszék is, amelyre leülni ugyan nem lehet, de rácsodálkozni az aprólékos, precíz munkára annál inkább. A Rákóczi Emlékház persze nemcsak egykori lakói miatt különleges, hanem azért is, mert ez a korszak legősibb, máig álló építészeti emléke.

Nem merül ki azonban ennyiben a magyarok rodostói emléke; a múzeumtól néhány percre, a tengerparti Béke és Barátság Parkban (Barış ve Özgürlük Parkı) Rákóczi egész alakos ülőszobra 1994-ben készült el, de itt van a fából faragott Édes néném és Mikes Kelemen-szobor is. 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Török Köztársaság Kulturális és Idegenforgalmi Tanácsosi Hivatal közreműködésével jött létre.