Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAdventi iparművészeti vásár nyílt a Várkert Bazárban
Minden hétvégén más-más kiállítókkal, illetve alkotókkal találkozhatnak a látogatók, ezért érdemes többször is felkeresni a vásárt.
Az ember azt adja, amit tud [...] mindig adni kell
– idézte Márai Sándor szavait Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke, a rendezvény fővédnöke a vásár szombati megnyitóján.
Herczegh Anita szerint a Várkert Bazárban nyíló iparművészeti vásár változatos „kincseket” ajánl azoknak, akik valami különlegeset, egyedit keresnek.
Az itt fellelhető tárgyak nagy gonddal és komoly szakmai odaadással készülnek, a magyar alkotók ízlését és keze munkáját dicsérik.
A hagyományos iparművészeti vásáron a legkiválóbb magyar iparművészek alkotásaiból válogathatnak az érdeklődők – mondta Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese. Kiemelte: a vásár ideje alatt workshopok is lesznek, amelyeken különféle ajándéktárgyakat készíthetnek a látogatók, és személyesen is lehet találkozni az iparművészekkel.
A vezérigazgató-helyettes beszélt arról is, hogy a Nemzeti Hauszmann Program fejlesztéseinek köszönhetően az idén a látogatók birtokba vehették a teljeskörűen felújított Csikós-udvart, amely a Budavári Palotanegyed szabadtéri adventi eseményeinek ad otthont. A programban még olyan nagyszabású épületek fognak megújulni, mint a József főhercegi palota, a Honvéd Főparancsnokság vagy a Budavári Palota teljes épületegyüttese.
Szöllősi Rita iparművész, divat- és ékszertervező, az iparművészeti vásár művészeti kurátora azt mondta: az 1800-as években közkedvelt volt Magyarországon az iparművészeti vásár megrendezése. Emlékeztetett arra, hogy
2018-ban kezdődött az Iparművészeti Múzeum felújítása, azóta ad otthont a Várkert Bazár az eseménynek.
Szöllősi Rita szerint a kortárs művészek és az érdeklődők ilyen módon való személyes találkozása hungarikum – tájékoztatott az MTI.
(Borítókép: Adventi iparművészeti vásár a Várkert Bazárban 2023. december 2-án. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)