Koltai Róbert: Úgy állították be, mintha a halálból jöttem volna vissza

63A5027
2023.12.16. 05:58
Koltai Róbert megkerülhetetlen alakja a magyar kulturális életnek. Az Indul a bakterház, az Ámbár tanár úr és a Sose halunk meg sztárja nemcsak színészként, de rendezőként is maradandót alkotott. Drámai szerepek mellett a könnyed darabokban is bizonyított. Kvízünkkel a Jászai Mari-díjas színművészt köszöntjük, aki ma lett 80 éves.

„Mindig azon csodálkozom, milyen jól vagyok. Persze néha van némi visszaesés egészségileg, de nem komolyak. Az elmúlt év sok örömet hozott munka és egészség terén is” – mondta az Indexnek Koltai Róbert színművész, aki tavaly agyműtéten esett át. 

A szakmában is elterjedt

Koltai Róbert tavaly nyáron rosszul lett, majd két héten keresztül vizsgálták a kórházban, mert az orvosok nem tudtak rájönni, pontosan milyen betegség állhat a tünetei mögött. Még Parkinson-kórra is gyanakodtak. Végül más orvosok rájöttek, hogy azt ki lehet zárni. Agyműtéten esett át, és ahogy behelyezték a fejébe a söntöt, amely befolyásolja az agyvíz áramlását, jól lett.

Két-három nap múlva jobban voltam, de amikor kiderült, az újságok egy része nagy feneket kerített az ügynek. Úgy állították be, mintha a halálból jöttem volna vissza. A szakmában is elterjedt, a kollégáim is felhívtak emiatt. Az egész azért bosszantott, mert már tök jól voltam

– fogalmazott Koltai Róbert, aki mindennap szembesül a korával, amikor ránéz a naptárra, de összességében frissnek és energikusnak érzi magát. „Még mindig jókat játszom. És még az éneklés is jól megy, jólesik, és fejlődtem is a korom ellenére.”

Pokol vagy menny

Amikor Koltai Róbert megszületett, az édesanyjának hónapokig bujkálnia kellett vele, hogy túléljék a nyilasterrort – erről nemrégiben a Nők Lapjának beszélt a 80 éves színművész.

„Édesapám a szó legklasszikusabb értelmében focivezető volt, feladatul kapta, hogy az addig vérszegény dunapentelei falusi kis csapatból komoly, első osztályú sztálinvárosi gárdát kovácsoljon. Egy gól ide vagy oda: pokol vagy menny! Ebben a világban, ebben a szellemben nőttem fel.

Belém ivódott, hogy ki kell csikarnunk a győzelmet, és ez azóta is mindig bennem van. Nincs balul sikerült, rossz formában leadott előadás, ha belepusztulok, akkor is sikerre kell vinni! 

Arra a kérdésre, meddig lehet ezt a szakmát csinálni, így felelt: „Embere válogatja. Van, aki a csúcson abbahagyja, van, aki addig csinálja, amíg ki tud csoszogni a színpadra, mert ott él valójában.

Úgy gondolom, addig szeretném, amíg teljesen tudatomnál leszek. Viszont ha már nem lennék, úgysem venném észre. Szóval reménytelen a helyzet…

Most pedig tesztelheti, mennyit tud a 80 éves Koltai Róbertről.

(Borítókép: Koltai Róbert 2020. július 8-án. Fotó: Rostás Bianka / Index)