Vidnyánszky Attila: Szorongás és feszültség árnyékolja be a Nemzeti Színház életét
További Kultúr cikkek
Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház idei évét értékelte az intézmény Facebook-oldalára feltöltött videóban. A színházigazgató már az elején felidézte a november elején történt súlyos balesetet, amely szerinte az „egész éves teljesítményüket beárnyékolja”.
Felidézte, hogy vezetése alatt már több mint négyezer előadást játszott a színház, de még kisebb problémák sem voltak. Vidnyánszky Attila próbálja megérteni az események üzenetét, hogy miért éppen az évzáró időszakban, adventre készülődve kellett bekövetkeznie a balesetnek.
Mint mondta, konfliktusok nélkül nem lehet színházat csinálni, de a novemberi incidens „szomorúságot és fájdalmas, rossz szájízt” okoz, amely az egész társulat hangulatára rányomja a bélyegét.
Remélem, az a sérülés, ami a társulat lelkében történt meg, az a seb is hamar összeforr.
– fogalmazott a videóban Vidnyánszky Attila.
A színházigazgató úgy látja, hogy a társulaton belül továbbra is feszültség tapasztalható. Fontosnak tartja, hogy az emberek szorongás helyett úgy menjenek be a munkahelyükre, hogy biztonságban és jól érezzék magukat. Vidnyánszky Attila szerint a baleset nélkül egy csodaévadot könyvelhetett volna el a színház. A sérülteknek áldott ünnepeket és boldog új évet kívánt, emellett bízik benne, hogy a színház hamarosan visszatérhet jól megszokott működéséhez.
A magyar színházi élet egyik legsúlyosabb balesete
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház két színésze sérült meg november elején a magyar színházi élet egyik legsúlyosabb balesetében.
A Rómeó és Júlia előadása alatt a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedtek, hogy több hónapig is eltarthat teljes felépülésük. A baleset után Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház igazgatói posztjáról, de lemondását Csák János kultúráért is felelős miniszter nem fogadta el.
Korábban az Index kérdésére válaszul tudatta a rendőrség, hogy nem érkezett bejelentés, a nyomozó hatóság a sajtóban megjelent hírek alapján hivatalból rendelt el nyomozást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendőrségi nyomozás és szakértői vizsgálat jelenleg is zajlik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.