Betiltották, mégis mindenkinek súgott, nem is akármit

Gálvölgyi János jobban van, épp Egri Mártával nevetgélt egy asztal mellett. Fodor Tamás és Zsurzs Kati bizonyíthatja, ők is látták, meg Takács Katalin is, aki ott állt mögöttük. A jelenet a budapesti Bajor Sport Pub & Gastróban zajlott le. És még nincs vége a legendás színművészek sorának, mert az amúgy is bitangerős névsor Udvaros Dorottyával, Csoma Judittal és Bérczes Lászlóval egészült ki. Plusz egy fő: a karmester Verebes István személyében.

A meghívott vendégeket Verebes István rendező kérdezte, aki bevezetőjében hangsúlyozta: szerinte ő a legalkalmatlanabb erre a szerepre, miután Nyíregyházán ő volt az a színházigazgató, aki betiltotta a súgót. Legfeljebb a próbaidőszakban, illetve az első három előadás erejéig tűrte meg.

A súgó a színész hülyeségének az ellenőre. Mindent tud rólunk.

Rövid monológja után Verebes először Lovass Ágneshez fordult, arról érdeklődve, miért írta ezt a könyvet. A szerző kapásból visszakérdezett: „Miért tiltottad be a súgót?” – „Mert az a színész, aki a negyedik előadáson rászorul a súgóra, inkább menjen haza” – felelte Verebes. „Színészként soha nem kerültél bajba?” – érdeklődött Lovass. „Egyszer igen, de húsz másodperc után, ami hosszú volt, beugrott a szöveg.”

Nem figyeltél, nyuszi

A több mint egyórás eseményen repkedtek a színházi anekdotát, nemcsak a közönség, hanem a színpadon lévők is dőltek a nevetéstől. Pontosabban dőltek volna. Nem tudtak, mert az amúgy szűk térben túl sok szék feszült egymásnak. Udvaros Dorottya elmesélte, amikor pályakezdő főiskolás volt, volt egy súgó, aki rendszerint sportot űzött belőle, hogy amikor észrevette, a színésznek előadás közben szüksége van rá, csak annyit mondott:

Nálam a Döglött akták példánya van, mindig, mert azt szeretem.

Zsurzs Kati annak idején, évtizedekkel ezelőtt Bitskey Tibor mellett játszotta Melindát a Bánk bán című előadásban. Eleve félt, hogy minden rendben legyen. „S amikor jött a nagyejelenetünk, Tibor nem átkozott meg, pedig azzal mentem volna tovább. Ott álltam, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Papp János súgó közel jött a falhoz, és besúgta az első mondatot, majd azt, hogy menjek tovább nyugodtan. A szünetben mondtam Tibornak, hogy nem átkozott meg, mire ő:

Nem figyeltél, nyuszi.

Fodor Tamás a szerzővel először nem súgóként, hanem ügyelőként találkozott a Nemzeti Színházban, amikor a Stúdió K Színház két előadás erejéig ott lépett színpadra. Később, amikor már súgóként segítette a munkáját, megtörtént, hogy teleragasztotta a tükrét post-itekkel, amelyekre rá volt írva, hol hibázott. „Annyira tudta, mit kell oda írni. Az volt az Achilles-sarkam.”

Amikor Egri Márta megtudta, Lovass könyvet ír, annyira fontosnak tartotta, hogy elkészüljön a könyv, hogy onnantól „csattogtatóval” állt mellette, állandóan számonkérte, hogy áll, hol tart. Neki amúgy azért kell a súgó, mert mi van, ha jön a „fehér lap”, ami a legváratlanabb pillanatban is előfordulhat. Már volt vele ilyen, nem látta, hol van a súgó, így fogta magát, kiment a portára, megkérdezte, mi jön, megmondták neki, és visszament a színpadra.

Udvaros Dorottya utalt a Nemzeti ügyére is

Udvaros Dorottya megosztotta, amikor az öltöztetője elszerződött a Nemzetiből, a gazdasági igazgatónak azt mondta: nem kér másik öltöztetőt. Egyszerűen nem bírná elviselni, miután az előző évekig vele volt.

Lehetne egy ügyelőkönyv is. A Nemzeti Színházban történt szörnyű baleset után most azt keresik, hogy ki volt a felelős. Akár az ügyelő is lehet a felelős. Jó lenne, ha a a színházi háttérszakmákról készülne egy könyvsorozat.

Takács Kati úgy tudja, hogy a mű tankönyvnek indult, ha valaki kellékes, ügyelő, súgó, az egy szakma, amit meg kell tanulni. És remek történetek is íródtak hozzá. Elképesztő, mennyit tud a szakmáról, ahogy az is, hogy a súgó nézőpontjából mennyi mindent össze lehet szedni, s azokat le lehet írni.

Egri csatlakozott az előtte szólóhoz: a könyvből ugyanis az egész színház működését meg lehet ismerni, a próbafolyamatot, a háttéremberek munkáját is.  Verebes István szerint a súgó szemlél.

Látja a színészt, és többet tud rólam, mint bárki, aki velem van. 

Zsurzs Kati hosszú évtizedek óta ismeri Lovass Ágnest, még a Thália Színházban dolgoztak együtt. „Kellékes volt, és mindig meglepett valamilyen fantasztikus aprósággal, amit nekem gyártott. Akkor is súgtál.” Lovass másképp emlékezett. Gálvölgyi János is ebben az időszakban ismerte meg az est főszereplőjét. „A szakma védelmében mondom, a súgó nem azért kell, mert a színész hülye. A tekintete kell, hogy jó nyomon megyünk-e. Akkor is, ha csak egy mondatom van.”

Azt várta, ki a gyilkos

Udvaros Dorottya elmondta, van egy ember, aki máshogy figyeli őt, mint a rendező vagy a többi színész. Szerinte a nézők el sem tudják képzelni, milyen az ilyen fokú figyelem. Főképp úgy, hogy ilyen értelemben súgó és súgó is között is óriási különbségek vannak. Vannak ugyanis olyanok, akik mindig magukra figyelnek, ami Udvarost idegesíti, mert úgy nem lehet rá számítani.

Ágnes olyan figyelemmel követ mindenkit, az összes szereplőt, ahogy a dolgok alakulnak, ami a mi szakmánkban igazi kincsnek számít. Arra is volt példa, hogy egy-egy szerep kapcsán a tanácsát is kikértem, és fantasztikus tanácsot adott.

Takács Kati szerint Lovass Ágnesnek elképesztő emlékezőtehetsége van. Évek óta együtt dolgozik vele, például együtt tanulnak, és meghitt dolgokat éltek már át együtt. Rengeteg jó ötletet kap, hogy mit mihez kössön.

Fodor Tamás izgalommal olvasta végig a könyvet, amely szerinte úgy viselkedik, mint egy színházi előadás. Azt várta, ki a gyilkos – viccelődött. „Végigvezet egy mű születésén, próbáról próbára. Sok mindent láttam már, de újra kell élni. Gyakorlatilag könyvjelzőként működik.”

Bérczes László Jászai Mari-díjas rendező, a kötet szerkesztője azt mondta: boldog, hogy megjelent a könyv. „Ezek az emberek jelenlétükkel bizonyítják, hogy a háttérdolgozók nélkül nincsenek nemzet színészei, nincs színház. Ennyien ültek itt azért, hogy Ágit felemeljék, és azt mondják, amit ő csinált, annak van értelme.”

(Borítókép: Hurta Hajnalka)