Ön menne karácsonykor múzeumba? Ebben az országban megteheti

GettyImages-1541642054
2023.12.26. 08:09
Olaszországban a legtöbb állami múzeum karácsonykor is nyitva van. Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter szerint az embereknek joguk van a szépséghez.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter hétfő reggel, azaz 2023. december 25-én Rómába utazott, a Caracalla fürdőbe, amely karácsony napján nyitva van, mint a legtöbb állami múzeum Olaszországban – olvasható az ANSA olasz hírügynökség oldalán.

A kulturális miniszter a helyszínen meglátogatta a régészeti lelőhelyet, ahol több mint egy órát töltött. Ez idő alatt köszöntötte a látogatókat és az alkalmazottakat, utóbbiaknak köszönetet mondott, mert „önkéntes alapon, elkötelezettségükkel lehetővé tették, hogy a múzeum ma is nyitva lehessen”.

Sok turistával találkoztam, akik eljöttek ide, és kihasználták a délelőtti órákat, amelyet nekik akartunk szentelni, így az olasz múzeumok jelentős része nyitva maradt. Jelentős kezdeményezésnek tűnt, mert úgy gondolom, hogy a világ- és az olasz állampolgároknak joguk van a szépséghez. Tehát az embereknek joguk van a szépséghez, mert a kultúra mindannyiunk életminőségét javítja

– fogalmazott Sangiuliano, aki kedden a Palazzo Barberinibe látogat. 

Az más kérdés, hogy a múzeumokban dolgozók is így gondolják-e, vagy inkább ők is a családjukkal töltenék az ünnepeket. 

Ön menne Karácsonykor múzeumba?

Megkeverte a paklit

Az olasz kulturális miniszter valószínűleg szeret kártyázni, ugyanis eléggé megkeverte a paklit a legnagyobb olasz múzeumok vezetői pozícióiban.

  • Renata Cristina Mazzantini a Modern és Kortárs Művészeti Galériáért,
  • Simone Verde a firenzei Uffizi Galériáért,
  • Eike Dieter Schmidt a nápolyi Museo e Real Bosco di Capodimonteért,
  • Angelo Crespi pedig a milánói Pinacoteca di Breraért igazgatásáért felelhet.

Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter tehát őket választotta ki a bíráló bizottság által javasolt listából – írja a Corriere della Sera

(Borítókép: Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter a híres olasz tenor, Enrico Caruso tiszteletére szentelt Caruso Múzeum felavatása közben a nápolyi királyi palotában 2023. július 19-én. Fotó: Marco Cantile / Getty Images Hungary)