Csankó Zoltán: Eddig is fájt, de nem annyira

Csankó Zoltán már úgy gondolta, többet nem engedi, hogy jelöljék a Kaszás Attila-díjra. Az ok egyszerű: egyrészt a médiaszereplés, ami sok munkával jár, főleg egy próbaidőszak kellős közepén, de még nyomósabb érv, hogy idén már harmadjára került a döntőbe. „Rossz érzés lett volna, ha most nem én nyerek. Eddig is fájt, de nem annyira. Nagyon örülök, hogy ilyen szép lett a vége.”

A Jászai Mari-díjas színművész számára fontosak a visszajelzések. Persze tudja, vannak kollégái, akik ezt elbagatellizálják, amit annak tud be, hogy nem vagyunk egyformák, de akkor is kitart a véleménye mellett: mindenki vágyik az elismerésre. „Ez afféle simogatás.”

A színházi szakmában nem igazán lehet önmegvalósítani. Szabadnak kell lenni, nyilván, hiszen a művészet lényege a szabadság, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nézőket. A színházak ugyanis nem magántőkével üzemelnek, hanem jelentős részük állami pénzből. A színház bevétele pedig a nézők által generált jegybevételből származik, tehát nem mindegy, hogy a nézőknek tetszik-e, amit csinálunk, vagy sem.

A Jászai Mari-díjas színművész megfogalmazása szerint egy író vagy festőművész könnyebben elbújhat a saját művészete mögé, a színészeknek viszont ki kell állniuk a közönség elé, ami hatalmas felelősség.

Politikamentesen élni a színházban

A magyar színházi társadalom kettészakadt, amit Csankó Zoltán rosszul él meg. Szerinte ezt a színházi világ is megtapasztalja: van, aki egyedül, otthon ülve, de főleg azok, akik közösségben léteznek.

Mi próbálunk politikamentesen élni a színházban. Amikor a Nemzeti Színházban dolgoztam, még Jordán Tamás igazgatása alatt, a két oldal között már akkor is hatalmas árkok voltak, ez azóta tovább mélyült. A színházban ebből soha nem volt semmilyen probléma, mert Tamás igyekezett elegánsan kezelni a helyzetet. És úgy érzem, Győrben most ugyanez történik.

A színművész az elől a kérdés elől sem tért ki, hogyan lehet a politikát kizárni a színházból, miközben az előadások közéleti dolgokra is rávilágítanak.

Erre elsősorban a művészszínházak reagálnak. Egy populárisabb teátrumnak nehezebb dolga van, mert a közéletet, a napi politikát nem lehet például A víg özvegy című előadásba belecsempészni. Úgy érzem, vannak színházak, igazgatók és rendezők, akik érzékenyek a napi politikára, és azt is fontosnak tartják, hogy az emberiséget érintő komoly problémákkal foglalkozzanak. De ezt színháza és embere válogatja

– fogalmazott Csankó Zoltán, aki szerint ez a színészekre is igaz: vannak, akik erőteljesen politizálnak, és olyanok is, akik meghúzódnak a háttérben, mert nem tartják dolguknak, hogy megnyilvánuljanak.

Megvan a maga véleménye

„Magamat középre pozicionálom. Megpróbálom betemetni az árkot. Nem ásom tovább, arra törekszem, hogy minél előbb béke legyen a két oldal között. A hírekre is igyekszem így reagálni, még akkor is, ha megvan a magam véleménye. Szóval nem elmérgesíteni a helyzetet, mert az sehová sem vezet, ha mindenért egymásnak ugrunk. Megpróbálom tárgyilagosan nézni a dolgokat, mert mindenkinek van valami igazsága.”

Csankó Zoltán úgy látja, jelenleg épp az objektivitás hiányzik. És azt is problémásnak tartja, hogy a legtöbben gondolkodás nélkül köteleződnek el valahová, mindezt úgy, hogy a másik felet már nem is hallgatják meg.

Úgy érzem, hogy a közeljövőben kevés esély van megoldást találni a helyzetre. Persze semmi sem lehetetlen, de fogalmam sincs, hogy mi lehetne az. Nagy eredmény lenne, ha csitulnának az őrületes szenvedélyek, amelyek a politikát övezik ma Magyarországon.

Finomabb, fokozatosabb változások

A Győri Nemzeti Színházban 2021-ben váltotta Forgács Pétert Bakos-Kiss Gábor az igazgatói székben, művészeti vezetőnek pedig Zakariás Zalánt kérte fel. Csankó Zoltán azt tapasztalja, hogy az ő újító szándékuk nemes vállalkozás, de egyelőre nem minden esetben találkozik eléggé a győri közönség ízlésével, pontosabban azzal, amelyhez addig hozzá voltak szokva.

„A mostani vezetés – nagyon helyesen – a fiatalokat is szeretné megszólítani, de ennek mindig az a veszélye, hogy elveszítjük a rendszeresen színházba járókat, bérleteseket. Az utóbbiakat többnyire hatvan-hetven éves emberek alkotják, akik a nagy változásokat bizony érzékenyen fogadják. Talán a finomabb, fokozatosabb változások a célszerűbbek. Nem lenne szerencsés, ha mondjuk harminc fiatalt megnyerünk, de közben ezer idősebbet elveszítünk.”

A győri színházban az előadások jelentős részének hangvétele modernebb lett, mint korábban. Csankó Zoltán A képzelt betegben a főszereplőt, Argant alakította. „A színpadkép egy mai kórházként volt berendezve. A nézőket már ez is kicsit megosztotta, néha előfordult, hogy a szünetben páran otthagyták az előadást, míg a többiek remekül szórakoztak, és a végén nagy tapssal jutalmaztak bennünket. Mi is imádtuk játszani, és a rendezővel, Zakariás Zalánnal is igazán jól dolgoztunk együtt.”

Szóval a „modernebb színházi gondolkodásra nevelés” nem könnyű feladat. A friss Kaszás Attila-díjas színművészt időnként az utcán is megállítják. Az egyik néző egyszer ezt mondta neki:

„Huh, művész úr, nagyon megijedtem az elején, mert nagyon modern volt, de aztán nagyokat nevettünk.

A 61 éves színművész a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a budapesti Arany János Színházhoz szerződött, majd a Radnóti Színházban és a Nemzeti Színházban dolgozott. 2009-től a Győri Nemzeti Színház tagja. Csak a próbaidőszak alatt él folyamatosan Győrben, de hétvégenként, ha nincs előadása, szintén hazamegy Budapestre. Fővárosi színházba már nem vágyik vissza, egyrészt mert kiválóan érzi magát Győrben, másrészt négy év múlva nyugdíjba megy.