További Kultúr cikkek
Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész tragikus hirtelenséggel halt meg februárban. A színész 73 éves volt. Nevéhez mintegy fél évszázados pályafutása alatt megannyi emlékezetes színházi szerep, tucatnyi film- és televíziós alakítás kapcsolódott.
Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a nemzet színésze 80 évet élt. A Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban, a Kossuth-díjat 1996-ban vehette át. Többször ítélték neki a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1999-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám díjat kapott. 2017-ben a nemzet színészévé választották, ugyanabban az évben a színikritikusok legjobb női mellékszereplőnek járó díját is elnyerte.
Palotai Zsolt DJ Palotai néven vált ismertté a zenei szakmában. A Tilos Rádió kulcsfiguráját a hazai DJ-szakma legnagyobbjaként, az underground egyik legendájaként ismerték. Szívrohamban halt meg 62 évesen.
Pap Éva Jászai Mari-díjas színművész 84 éves volt. Hivatásos színészi pályafutását a Szegedi Nemzeti Színháznál kezdte. Később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak is.
Galambos Erzsi 92. életévében halt meg. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja már óvodásként a színészi pályára készült, végül páratlan karriert futott be.
Szegedi Erika Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész májusban ment el. A 81 éves korában meghalt színésznő csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja.
Balázsovits Lajos 76 éves korában halt meg. A Balázs Béla-díjas magyar színművészt, színházi rendezőt, színigazgatót, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját 2022. június 22-én választották a Nemzet Színészévé az elhunyt Haumann Péter helyére.
Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, az egyik legjellegzetesebb orgánumú magyar színésznő 95 éves korában távozott. A Katona József Színház alapító tagja volt, emellett harminc évig a Nemzeti Színház tagja is, de filmekben, kabaréjelenetekben is játszott.
Lang Györgyi hosszú betegség után, májusban halt meg. A Pa-Dö-Dő énekesnője mindössze 66 éves volt. 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nála, évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021 decemberében sztrókot kapott, a beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult.
Budai Ilona életének 73. évében hunyt el. A Kossuth-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze fő céljának a népdalok terjesztését, tanítását és megszerettetését tekintette.
Murányi László újságíró-műsorvezető családi körben halt meg. A 86. életévében elhunyt Murányi először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendezőasszisztensként dolgozott. Az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpia stúdiós műsorvezetője volt. 1969-től a TV Híradó szerkesztőjeként, majd műsorvezetőjeként dolgozott.
R. Kelényi Angelika regényíró ötvenharmadik életévében halt meg. A Terézanyu-díjas magyar írónő több mint egy éve küzdött mellrákkal.
Szandai Mátyás dzsesszzenész tragikus hirtelenséggel halt meg. A több éve Párizsban élő nagybőgős 46 éves volt. A zenész korábban a Dresch Quartet oszlopos tagja volt, de számos hazai és nemzetközi együttműködésben is részt vett.
Greguss Sándor író, költő, filmkészítő írásai 16 éves korától jelentek meg itthon. Tanulmányai elvégzése után egy időre matróznak állt, végül a természet-, portré- és dokumentumfilmeknél kötött ki. Korábban csontvelődaganatot állapítottak meg nála, amiből kigyógyult. Tavaly azonban az izmok fokozatos sorvadásával járó betegséggel diagnosztizálták, ami végül legyőzte a szervezetét.
Mezei Elmira gasztroíró hosszas betegség után halt meg. Elsősorban paleoételek elkészítésére specializálódott, táplálkozási tanácsadóként dolgozott, fő érdeklődése az ételek egészségre, valamint lelki közérzetre gyakorolt hatása volt. Szakácskönyvei a Jaffa Kiadó gondozásában jelentek meg, ezenkívül – az évek alatt – népszerű főzőesteket tartott.
Bánki Ilona újságíró 72 éves korában halt meg. A Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese korábban a Napi Mozaikot, a Magyar Szalont és a Nappalit is szerkesztette. Kulturális főszerkesztősége alatt indult el az Aranymetszés című műsor is.
Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatója májusban halt meg. 67 éves volt.
Joós László hosszú betegeskedés után életének 79. évében halt meg. A Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös Tagja szintén májusban távozott.
Szélyes Imre 79 éves korában halt meg. A Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész Temesváron, Kecskeméten és Veszprémben is dolgozott, végül a budapesti színházi életben helyezkedett el.
Török Ádám, a Mini együttes alapítója 75 éves volt. Már gyerekként a fuvolának élt, így hamar rájött, hogy a zene az ő útja.
Kordos Lászlóné Nagy Magdolna 101 évesen halt meg. A nyugdíjas pedagógus, iskolaigazgató, a Nevelők Háza vezetője, Miskolc és környéke kulturális életének fáradhatatlan, jelentős és szeretett alakja volt.
Géczy Dorottya életének 92. évében halt meg. A Jászai Mari-díjas színművészt az ország legjobb sanzonénekeseként emlegették.
Halász Judith, a Bécsben élő magyar származású operaénekes március végén halt meg.
Tarr Marit a leghíresebb magyar színházi súgóként tartották számon. 55 évig dolgozott a Madách Színházban, a munkával pedig csak 80 évesen hagyott fel.
Kozma Dezső irodalomtörténész életének 87. évében halt meg. Az erdélyi magyar irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet meghatározó alakja, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem volt rektorhelyettese.
Rolla János hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves korában halt meg. Nevéhez fűződik a Zempléni Művészeti Napok létrehozása. Temetése 2024. január 8-án 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.