Meghalt Ferdinandy György

Ferdinandy György halálhírét először Csender Levente, majd Száraz Miklós György író tette közzé a Facebookon.

Ferdinandy György 1935. október 11. Budapesten született. Szülei Ferdinandy György orvos, író és Rejtő Erzsébet voltak. Az általános iskolában osztálytársa volt Sztankay István, a Nemzet Színésze is. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozott. 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar–francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, amikor kitört a forradalom. A forradalom leverése után, december 13-án elhagyta az országot és többedmagával Franciaországtól kért menedéket.

1956–1964 között Franciaországban először kőműves, majd orosz fordító és könyveladó volt. 1957–1969 között a Strasbourgi és Dijoni Egyetem hallgatójaként irodalmat tanult. 1969-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett.

1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, ahol spanyol nyelven oktatott. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap című irodalmi lap kiadója volt. 1976–1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. 2000 óta felváltva Puerto Rico és Miami között ingázva élt, a 2010-es években visszaköltözött Budapestre, de sokat utazott vissza Miamiba.

Sikerek futószalagon

1960-ban jelent meg első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt (L'île sous l'eau). A kötet sikere után Céline és Cendrars kiadójával, Denoëllel köt szerződést. 1964-ben Az év egyetlen napja (Le seul jour de l'année) című elbeszéléskötetéért az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, Saint-Exupéry-díjjal ismerik el. Első magyar prózakötete 1965-ben Münchenben jelent meg Futószalagon címmel.

1987-ben hazatért Magyarországra, ekkor egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban. 1988-ban a Magvető Kiadó publikálta első hazai könyvét, a Szerecsenségem története című kötetet. 1992-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapta az Év Könyve elismerést. Ebben az évben tartották a Hurrikán című egyetlen színdarabja premierjét, a Remenyik Zsigmond életéről szóló munkát Juhász Dósa János újságíró, kultúraszervező rendezésében 1993. május 20-án, a budapesti Kodolányi János Intézetben a Wataridori Színkör mutatta be. 

2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, de kilépett, majd 2015-től újra tagja a társaságnak. 2019-ben Prima Primissima Díjban részesült, 2022-ben Budapestért díjat ítélt oda neki a főváros, amelyet szintén nem tudott személyesen átvenni. 

Fordításai jelentek meg magyarról franciára, franciáról magyarra, magyarról spanyolra, spanyolról magyarra is.

Az abszurd kerülése

Az MMA honlapján elérhető méltatás szerint Ferdinandy György nevéhez mindeddig hozzátartoztak azok az irodalomelméleti klisék, hogy nyugati magyar irodalom vagy emigráns irodalom. Szerencsére az immár hosszú ideje itthon is alkotó szerző műveinek tükrében elmondható, hogy sokkal többet jelent a Ferdinandy-életmű a 20. századi magyar irodalomban, mint hogy letudható lenne ezen klisék alkalmazásával. Az 1935-ben született író – ahogy erre Szilágyi Zsófia is kitér méltató portréjában – a legizgalmasabb jelenkori alkotó generációjában, de – mint fogalmazza – „kétségtelenül nehéz egy irodalmi esten vagy egy Ferdinandyval készített interjúban zárójelbe tenni azt a különös életutat, amely ugyan a Sashegytől indul, és oda is tér vissza, de Franciaországon és Spanyolországon át egészen Puerto Ricó-ig és Miamiig kanyarog”.

Már első, '60-as években megjelent elbeszéléseiben is (Sziget a víz alatt, 1960; Futószalagon, 1965; Az év egyetlen napja, 1967) az idegenségérzet, a se-itt-se-ott létezés, a megérkezés lehetetlenségének szorongató, de néhol fanyar humorral kifejezett leírásai mögött ott lapult az alkotó 1956 miatti emigrációja, mint sorsélmény. Közös jellemzője már ezeknek a korai elbeszéléseknek – és észrevehető a későbbi Ferdinandy-írásokban is – az abszurd kerülése. A történések természetessége nem engedi a befogadóban érvényesülni sem a megrendültség, sem a düh érzését. Ezt leginkább azzal éri el Ferdinandy, hogy írásaiban az emigráció, az idegenben létezés előnyeit és fonákjait egyforma tónussal rajzolja meg.

Nyilvánvaló, de nem egyetlen traumaként jelenik meg az író novelláiban az 1956-os forradalomban való részvétel miatti kényszerű távozás idegenbe. 1956-ban az akkor húszéves Ferdinandy György nemcsak hazáját kell hogy elhagyja, de el kell szakadni beteg édesapjától is. Ez a kettős elszakadás többször felfogalmazódik az elbeszélésekben, de relevánsan A bolondok királya című 2008-as regényben válik központi témává. „Sohasem tudtam megbocsátani magamnak, hogy '56-ban magára hagytam” – írja a szerző édesapja elvesztésével kapcsolatban. Jól mutatják ezek a szavak, mennyire mély és megrendítő emlékként képes formálni egy ilyen érzés több évtized írói megnyilatkozásait. A családregény műfajába is sorolható 150 oldalnyi szövegben nemcsak az apa alakja elevenedik meg, de „a konkrét, életrajzilag is igazolható történéseken kívül nagy hangsúlyt kapnak a szövegben a szubjektív emlékfoszlányok is. A fiú feladatának érzi, hogy összeszedje emlékeit, melyek közül a gyermekkoriak bizonyulnak a legimpresszívebbnek.”

Legutóbbi köteteiben Ferdinandy György a prózát (a rövidprózát) tágabban értelmezi az elbeszélésnél. A 2011-es Kérdések Istenkéhez, vagy a legutóbbi Álomtalanítás című kötetek – a szerző szavaival – „műfajtalankodásaiban” az emlékezés szőtte szövegalkotási mechanizmusok úgy érvényesülnek, hogy nem hagyják a szövegeket műfaji kereteik celláiban. A novella cselekményessége helyett jobban jellemzi az írásokat visszatekintés naplószerűsége inkább megengedve az alkotói elme gondolati szabadságát. Így válik a Kérdések Istenkéhez kötet némely darabja napló-elbeszéléssé vagy esszévé.

Ahogy Farkas Evelin kulter.hu-n megjelent írásában fogalmaz: Egy öt évtizeden át tartó írói formálódás, feladat-keresés, hazátlanság és hazatalálás, elindulások és megérkezések, idegenség-érzet és sors-szembesülés ambivalenciája húzódik meg Ferdinandy György mondatai mögött, egy olyan alkotó emberé, akinek az írás, az önéletírás olyan életfeladat, amely önmaga kitárulkozásánál (vagy öngyógyításánál) jóval többet jelent: egy olyan életút megmutatását, amelyben az önbecsülés és az önátadás természetes velejárója az életnek, nem művészi póz.

Ferdinandy György novelláit hangoskönyv formában itt hallgathatja meg. 

(Borítókép: Ferdinandy György 2017. szeptember 26-án. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)