Képeskönyv egy legendás családról

Nagy utat járt be a nemrégiben megjelent A Lator-tanya – Lator László tiszasásvári emlékei című kötet, amelyet a szerző már nem vehet kezébe. Tavaly júliusban ugyanis elhunyt Lator László költő, műfordító, aki Kemény Arankával, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusával, irodalomtörténésszel dolgozott a könyv közzétételén. A költő halála után a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) felhívást tett közzé a kötet kiadásának támogatására. Az ügy mellé több író odaállt, az akadályt sikerrel vették, és a projekt megvalósult. Olyannyira, hogy

Nemrégiben az első könyvbemutatót is megtartották az MTA Könyvtárában. Az eseményen Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke Kemény Arankával, Bognár Róberttel, ifj. Lator Lászlóval és Várady Szabolccsal beszélgetett. Lator László verseiből pedig Gálffi László színművész olvasott fel.

Ifj. Lator László elmesélte: Amikor 2014-ben visszatértek Beregszászra, Lator László szülőfalujába, édesapját vegyes érzelmek fogták el. „Egyrészt jó volt felidézni az ottani életet, s jó volt találkozni a falubeliekkel. De kevésbé volt pozitív élmény, hogy a beregszászi folyó, a Vérke visszafelé folyik, annyira elszemetesedett, meg hogy a beregszászi magyar gimnáziumot kitették a város szélére, de azért mégis azt mondta: »Jó, hogy visszamentünk még egyszer.« Nyilván utoljára.” 

Erotikus tartalmat kap

Várady Szabolcs Kossuth-díjas költő arról beszélt, hogy Lator verseiben hogyan jelent meg a kertélmény. A könyvet lapozgatva azon tűnődött, hogy a költő számára a kert, a természet és a birtok, ahol felnőtt, valószínűleg az egész világszemléletét és költészetét meghatározta. „Legnagyobb élménye a folytonos mozgás volt. A növények állandóan sarjadnak, aztán elpusztulnak és újranőnek.”

Van egy jellegzetes kifejezés, amely a verseiben rendszeresen visszatér. Mozdulatlan vihar. Ez az, amely a képeiben inkább csak háttérként látszik, a versekben ez a sok tájélmény valami állandó izzással elevenedik meg. Valamiképpen összefonódik. Szerintem ez már nemcsak a gyerekkori élménynek, hanem Lator László költői habitusának, emberi természetének is alapélménye, hogy az egész átszíneződik. Mondhatnám azt is, erotikus tartalmat kap.

Várady megfogalmazása szerint Kiss Judit Ágnes írta, hogy életében kevés olyan erotikus verset olvasott, mint a Piac. Elszégyellte magát, mint amikor fiatalon olvasta.

Kemény Aranka – aki a kötetet szerkesztette, összeállította, elő- és utószóval látta el – azt reméli, hogy a könyv további beszélgetések alapjául szolgálhat.

Az emlékezés természetéről, a korai családi fotográfiákról, a jellegzetes képtémákról. Milyen emlékeket, érzéseket, szókincset hívnak elő bennünk régi fényképeink, mi az, amit egy család magáról megörökít és megőriz. Fontos vizuális példái ezek a privát fényképek a két világháború közt még létezett, később szétzilált kárpátaljai földbirtokos életmódnak.

A Lator-tanya című képeskönyvben a fotókat Lator László kommentárjai, idekapcsolódó versei és A megmaradt világ emléktöredékei mellett néhány korabeli tudósítás kíséri. Fogalmunk már volt, most részletgazdag képet kaphatunk arról, honnan, milyen családi közegből származott Kossuth-díjas költőnk, mi mindent veszített el tizenhét esztendősen, és őrzött meg egy életen át.

(Borítókép: A Lator-tanya könyvbemutatója 2024. január 11-én. Fotó: Szigeti Tamás / MTA Kommunikáció)