Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMinden programját lemondta Müller Péter, felhívtuk, azt felelte, nincs halál
További Kultúr cikkek
Müller Péter előadásainak szervezője megjelentetett egy közleményt, amelyben a népszerű író-előadó bejelenti, hogy egészségügyi állapota miatt visszamondja a már meghirdetett előadásait.
Szerkesztőségünk azonnal felhívta a 88 éves művészt, megkérdeztük, igaz-e a hír.
Igen, így van. Meg kellett hoznom ezt a döntést. A fizikai állapotom már nem olyan jó, mint pár éve. Az elmúlt hetekben kétszer is elestem, nem érzem biztosnak, hogy el tudok menni oda, ahol várnak.
Elmesélte azt is, hogy most tért haza egy bécsi kiruccanásról, ahol a Mozart-házban csodálatos estét töltött közönségével.
Visszavonul, de még visszatér
Fantasztikus volt, ösztönző, felemelő. És én ezt szeretném adni mindig, mindenkor. Örömöt, erőt. De ha a testem nem bírja, azt be kell látnom. Már ezen a találkozón is nagy erőfeszítéseket kellett tennem, hogy végig tudjam csinálni. Ezért egyelőre úgy tűnik, január 11-én volt az utolsó ilyen megjelenésem.
Arra a felvetésünkre, hogy előadásait esetleg folytathatná online, azt válaszolta, lesz majd ilyen, például nyáron, az Everness Fesztiválon: „Addigra azonban újra fel kell hoznom magam egy szintre. Egy olyan szintre, amit én elvárok magamtól. Ha másért nem, akkor azért, hogy szépen menjek el. Nem függönybe kapaszkodva, tétován, leépülve.″
Ezért vonul be egy megfelelő intézménybe. Ez – a közleményben írtakkal ellentétben – nem idősek otthona, hanem szanatórium, ahol megfelelő kezelésekkel regenerálják majd. Müller Péter egyébként évek óta ápolja imádott feleségét, és nem tagadja, hogy ebben az egészségi állapotban ez is komoly erőpróba számára. Vagyis azt mondja, hogy sok minden van, amiért újra formába kell lendülnie. Számos új terven is dolgozik, a fejében most egy táncjáték ötlete forog – a témáját, történetét a Bécs–Budapest-tengelyen képzeli el. Közben pedig premierje lesz, A vihar kapujában című darabját a Pinceszínházban láthatjuk.
Müller Péter fatalista, a haláltól nem fél, hiszen már „egyszer meghalt”...
De ki tudja, ha legközelebb hív, felveszem-e, vagy már nem lélegzem. Ez a kérdés életünk minden pillanatában érvényes. Viszont aki könyveimet olvasta, tudja, hogy halál nincs. Csak a függöny megy le. A szerepnek vége, de a Színész megy tovább. Ha jól játszott, boldogan.
Mi bízunk abban, hogy még hívhatjuk és olvashatjuk.