Fontos volt neki Orbánné, de a Szomszédok Lillácskája is

Schubert Éva ma lenne 93 éves. A magát pesti lányként aposztrofáló színésznő Budapesten született, 1931. január 19-én.

Karrierje pont úgy kezdődött, ahogyan amerikai filmekben szokás: egyáltalán nem izgatta a színészet. A rendkívül intelligens, éles eszű, művelt lány valójában bölcsésznek készült, a nyelvek érdekelték – beszélt németül, franciául, angolul és latinul is –, és irodalom–történelem szakos tanár akart lenni. Mindig kitűnő tanuló volt, aki már a gimnáziumban is tartott latinórákat az alsóbb osztályokban, ezért joggal érezhette, hogy egyenes útja van a katedrához. Ám nem számolt azzal, hogy neveltetése, vagyis az, hogy az angolkisasszonyoknál tanult, felülírja színjeles érettségijét, és nem veszik fel az egyetemre.

Száműzték a külvárosba

Így aztán gyors- és gépírást tanult, és titkárnőként helyezkedett el egy vállalatnál, ahol ő lett a kultúrfelelős. Az egyik seregszemlén adódott valami gikszer, és a hirtelen csöndet ő töltötte ki. Mások biztatására jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, és itt már nem volt más hivatkozási alap, mint a végtelen talentuma. Amire akár mondhatjuk, hogy a vérében volt, hiszen dédapjának egyik testvére Szuper Károly színész volt, aki anno Petőfi Sándorral is játszott együtt. Nem mellesleg a család távoli rokona Kölcsey Ferenc is.

A főiskolát 1955-ben fejezte be, és a Magyar Néphadsereg Színházához, a mai Vígszínházhoz szerződött. Erősen szimpatizált az '56-os forradalom eszméivel, ezért a kultúrvezetés nem kedvelte, és áthelyezték a József Attila Színházba. Annak ellenére, hogy karakán személyiség volt, sosem kért és sosem utasított vissza szerepet, annál a színháznál dolgozott, ahova hívták, vagy éppen küldték. Nem voltak szerepálmai sem.
Egy, a CityTV-nek adott interjújában így nyilatkozott: 

Az emberben van egy tehetség, ami alkalmassá teszi arra, hogy bármit eljátsszon. Ha nem tud bármit eljátszani, akkor minek lett színész? Teljesen mindegy nekem, hogy rózsabokrot kell megformálni, delfint vagy karácsonyfát. El kell hinni, hogy az vagyok. Akinek ez nem megy, az szerintem nem színész.

Neki ment. Elképesztő mennyiségű szerepet játszott el, és mindegyikben vitathatatlanul kiváló volt. Nem csak színpadon láthattuk, számos filmben, tévéfilmben és persze az országos ismertséget hozó Szomszédokban is szerepelt. Kevesen tudják, hogy több éven át vendégművésze volt a német Theater des Ostensnek. Néhány darab erejéig belekóstolt a rendezésbe is, de jelentek meg fordításai, sőt saját könyve is. Jellegzetes hangját is hallhattuk: népszerűnek számított a szinkronban és a rádiójátékokban.

Hűséges típus volt, „büntetése” leteltével lényegében három teátrumnál volt hosszabban alkalmazásban: a Vidám Színpadon, a Vígszínházban és a Játékszínben – de számos más helyen is vendégszerepelt.

Nem vagyont gyűjtött, hanem élményeket

Magánéletében sem voltak botrányok. Első férjével, Zolnay Pál rendezővel még a főiskolán találkozott, második házasságát Verebes Károllyal kötötte – így lett Verebes István mostohája –, és ebből a frigyből született a lánya, Dóra.

Soha nem tudott semmi bántani. Nekem volt egy csodálatos anyám, egy jó családom, szerető férjem, isteni gyerekem. Hát engem mi bánthatott? Semmi

– mondta a fent említett televíziós portréban.

Tudott és szeretett élni. Sosem gyűjtögetett, fontosabbnak tartotta a könyveket, a koncerteket, az utazást, mint a vagyont.

Már színésznőként újra felvételizett a bölcsészkar levelező szakára, és el is kezdte, de két év után feladta: nem tetszett neki az a metódus, ő klasszikus egyetemi létre vágyott volna. Ám a tanítás mégis az élete része lett. Oktatott a Zeneművészeti Főiskolán és a Gór Nagy Mária Színitanodában is. Tanítványainak mindig azt mondta: ne azért akarjanak színészek lenni, hogy sztárokká váljanak, hanem azért, hogy boldogok legyenek.

Egyik utolsó színpadi szerepéről így vallott:

Most pillanatnyilag nekem a Macskajátékban Orbánné a legfontosabb, mert ez egyrészt nagyon jó szerep, másrészt azt hiszem, nagyon való is nekem. Úgy érzem, hogy az életemben annyit éltem, átéltem, örültem vagy szenvedtem, hogy azt mind bele tudom ebbe az alakításba sűríteni

– mesélte egy beszélgetésben.

Utolsó éveit sajnos kerekesszékben kellett töltenie, súlyos csontritkulása elvette tőle a mozgás szabadságát. De a lelke továbbra is szárnyalt, testi fájdalmai ellenére is élénk társadalmi életet élt, utolsó pillanatig fogadta tanítványait. Noha ismerősei, barátai szerint megváltás volt számára a halál, kétségkívül óriási hatású, csodálatos színésznőt, példaértékű embert veszítettünk a személyében 2017. július 11-én.