Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- vidnyánszky attila
- sepsi enikő
- fábián attila
- megállapodás
- szfe
- színház- és filmművészeti egyetem
- nemzeti színház
Terjeszkedik a Nemzeti Színház és az SZFE
Stratégiai partnerségét kívánta erősíteni a három intézmény, ezért ültek össze vezetőik, hogy átbeszéljék, miben tudják egymást támogatni, illetve a náluk tanulókat, dolgozókat hogyan lehet még előnyösebb helyzetbe hozni.
A Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közös képzésekben gondolkodnak, melyeknek része lehet az oktatócsere; de ugyanígy számítanak egymásra pályázatok előkészítésében és kulturális rendezvények szervezésében is – közölte a Soproni Egyetem szombaton az MTI-vel.
A háromoldalú megállapodást a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, Sepsi Enikő, a Soproni Egyetem rektora, Fábián Attila, valamint a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila látta el kézjegyével a fővárosi teátrumban január 19-én.
Ennek mentén az SZFE hallgatóinak átjárásuk lehet a Soproni Egyetem kulturális tereibe, konkrétabban, hogy a Ligneum Látogatóközpontban és az Erdészeti Múzeum impozáns udvarán is megmérethessék magukat.
Az első koprodukciók tavaszra várhatók.