Mondjuk ki bátran: Azahriah-nál nincs sikeresebb magyar fiatal

DSC6890
2024.01.28. 06:10
2002. január 28-án született Baukó Attila, művésznevén Azahriah, aki néhány év alatt az ország legtöbbet hallgatott előadójává nőtte ki magát. A még mindig csak 22 éves srác májusban három telt házas koncertet ad a Puskás Arénában, de már egy európai miniturnét és egy – szintén telt házas – „Papp Lacit” is maga mögött tudhat.

E sorok írója tavaly nyáron még a legeldugottabb Tokaj-hegyaljai településen is Azahriah egyik dalát hallotta viszont a helyi étteremben. Kísérőm az ismerős sorok hallatán megkérdezte a tizenévesnek tűnő pincér kislánytól, ismeri-e az énekest. A lány félénk mosolyra húzta a száját, és csak annyit mondott:

Persze.

Mintha evidens lenne, hogy Azahriah-t mindenki ismeri. Igaz, 2023 júliusában ez már igenis evidens volt, hiszen egyetlen előadó se vert akkora visszhangot az elmúlt évtizedekben Magyarországon, mint ő.

Miután tinédzserként berobbant a zeneiparba, egymás után töltötte meg az ország kisebb-nagyobb szórakozóhelyeit. Vagy fél tucatszor bulizott a Budapest Parkban, a legnagyobb fesztiválok színpadain zenélt, tavaly márciusban a legfiatalabb magyarként adott telt házas koncertet a Papp László Sportarénában, ősszel pedig Európa nagyvárosaiban, többek között Londonban, Berlinben és Párizsban is fellépett első nemzetközi turnéja keretében. 

Mint minden sikeres fiatal, ő is megosztó személyiség. Sokan szeretik, sokan nem. Vannak, akik a valaha volt legzseniálisabb magyar előadóként aposztrofálják, de olyanok is akadnak, akik szerint csak egy újabb felhájpolt kölyök. Bármit is gondoljon róla az ember, egy valamit nem lehet elvenni tőle: Azahriah már a húszas évei elején olyan karriert futott be, amilyenről a legtöbb magyar „sztár″ csak álmodni mer. 

(Borítókép: Azahriah koncertje a Budapest Parkban 2023. június 2-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)