A budai fiú Pestre be sem tette a lábát

Schnell Ádám Budapesten született, de fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ő nem egyszerűen fővárosi, ő igazi sashegyi gyerek – így kezdte a vele készült születésnapi interjút.

Budapesti vagyok, de valójában budai. Nálam ennek van egy hangsúlyos különbsége. (...) Tizennyolc éves koromig Pestre nem is nagyon jártam át, csak ha nagyon kellett.

Kiskamaszként két utat látott maga előtt: vagy világhírű focista, vagy világhírű színész lesz. Előbbi érthető is volt, mert éjjel-nappal rúgta a bőrt, utóbbit iskolai színdarabok szerepei és szavalóversenyek hozták képbe nála. „Ott elkezdett bennem mocorogni, hogy ezt én értem, érzek valami pluszt, amikor ilyesfajta dolgot kell csinálni.”

Psota biztatta

De közrejátszhatott a genetika is, mert bár apai ágon mindenki orvos volt, anyai nagypapája, sőt édesanyja is kacérkodott a színpaddal. Anyukája jelentkezett is a főiskolára, épp Sztankay Istvánnal együtt, és bár a felvételi nem sikerült, a színésszel életük végéig jóbarátok maradtak. A mama, Halassy Adrien azért nem került messze a pódiumtól, verseket írt és szavalóesteken lépett fel.

Amikor Ádám került választás elé, nem is adta be máshova a jelentkezését, csak a Színművészeti Főiskolára, de nem vették föl.

Persze nagyon meg voltam ettől bántva. De akkor már hallottam a Nemzeti Színház Stúdiójáról, és Psota Irén is biztatott, aki meghallgatott engem még a főiskolai felvételi előtt.

A stúdióba sikerült bejutnia, és a tanuláson túl azonnal színpadra is léphetett, hiszen statisztákra mindig szükség volt az előadásokban. „Így aztán olyanokkal próbáltunk együtt, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Ronyecz Mária, Őze Lajos, és sorolhatnám.” Utóbbi egyébként példaképe volt, olyan akart lenni, mint ő.

Harmadikra került be a főiskolára, ahol Szinetár Miklós osztályába járt, és ahogy ő fogalmaz „nagyon dolgozós csapat voltunk”.

Első színháza a Madách lett, ami akkor már túl volt a Macskák bemutatóján, de még prózai teátrumnak számított. Egészen 1993-ig, amikor is egyértelművé vált, hogy a musical lesz a főcsapás, ezért Schnell Ádám eljött onnan, és szabadúszóvá vált.

A musical nem izgatta

Játszottam a Karinthy Színházban, szinkronizáltam, és akkor keresett meg Benedek Miklós is, hogy megrendezi a József Attila Színházban az Illatszertár című darabot. (...) Nagyszerű előadás született, amit abban az évben a legjobbnak választottak meg.

Mivel a Benedek Miklós, József Attila Színház, Schnell Ádám hármas több évadon át megmaradt, Léner Péter igazgató szerződtette őt. Nem csak vígjátékok főszerepeit alakította, Spiró György Vircsaftjában például „egy őrző-védő nagy darab állatot játszottam”. Szinetár tanár úr csak a második felvonásban ismerte fel.

„A film valahogy nem talált meg engem” – mondja Schnell Ádám. A tévében azért láthattuk őt, például a Szomszédokban, amiben közel négy évig szerepelt. A rendezést viszont ő kerülte el, mindössze egy hangjátékhoz adta a nevét. „Nagyon sok macerával jár, amit én nem szeretek.”

Majdnem húsz évig maradt a pesti oldalon, a külvárosi színházban.

Vidnyánszky tárt karokkal várta

„Korábban is gondolkoztam, hátha kéne mozdulni, de mindig fölmerült a kérdés, hogy hova. Az addigra kirajzolódott bennem, hogy vidékre leköltözni nem szeretnék, hiszen ugye budai fiú vagyok, fővárosi ember.

És amikor Vidnyánszky Attila megkapta a Nemzeti Színházat, akkor azt gondoltam, ez most egy kedvező helyzet lehet. (...) Bejelentkeztem, ő pedig rövid gondolkodás után visszahívott, hogy vár szeretettel.

Ennek pedig már tíz éve. Azt mondja, elfogadja a rendezői színház sajátosságait, de azért igyekszik minden előadásba becsempészni egy Schnell Ádám-jegyet. A színészi lét, a pálya fontossága sokat változott, ő mégis bizakodó.

„Én azt gondolom, hogy színház mindig lesz. Ennél jobbat a mesterséges intelligencia sem tud kitalálni.”