Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKiemelt szerepet kap Azahriah a Szigeten
Azahriah 2022-ben mutatkozott be a Sziget közönségének, koncertjével pedig a nemzetközi közönséget is megszólította. Az elmúlt két évben elképesztő tempót diktált, az ország leghallgatottabb előadójává avanzsált, telt házas koncerteket adott, sőt még egy európai turné keretében is megmutatta tehetségét.
Azahriah idén csupán néhány fesztiválkoncertet ad, de
Ezek közül is garantáltan kiemelkedik majd a minden elképzelhető extrával megspékelt Sziget-fellépés augusztus 8-án
– ígérik a legnagyobb magyar fesztivál szervezői.
Terítéken a fesztiválok
„A Sziget mindig is különös hangsúlyt fektetett a hazai előadók különleges produkcióinak bemutatására a fesztivál szinte összes színpadán, de a Nagyszínpad esti sávjaiba a közönségünk kívánságlistája alapján jellemzően nemzetközi előadókat szoktunk meghívni. Azahriah tehetsége, eddigi sikerszériája és elképesztő rajongótábora azonban most az élbolyba tolt egy olyan magyar sztárt, aki méltán foglal helyet a Nagyszínpad kiemelt sávjában. Az pedig külön öröm számunkra, ha magyar előadók nemzetközi ismertségének növelését segíthetjük” – fogalmazott Kádár Tamás, a Sziget fő szervezője.
Azahriah a szigetes fellépése mellett több nyári fesztiválos bulit is bejelentett az Instagram-oldalán. A 22 éves előadó fellép az EFOTT-on, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Strand Fesztiválon, a siófoki Plázson és a Campus Fesztiválon is. Sőt az ausztriai Nova Rock Festival színpadán is láthatják a fesztiválozók.