Co Lee: Lehet, ha még kettőt lépek, már a plafonba verem a fejemet

„Az idő múlásával elég sok mindennel azonosítottam magamat. Rengeteg dolgot csináltam, legyen szó hobbiról, sportról vagy akár csak időtöltésről, rossz szokásról. Co Lee mint perszóna, mint act az esszencia, ami belőlem maradt, miután lemorzsolódott mindaz, ami valójában nem volt fontos” – kezdi Co Lee, akinek a polihisztorsága abból ered, hogy alapból kevés dologra mondott nemet. Sokszínűsége kíváncsiságában gyökerezik: nyitott a lehetőségekre, még akkor is, ha valami nem a nagybetűs lehetőség.

Persze útkeresés is volt ebben, de már tizenhat éves korom óta érzem, hogy afelé haladok, ami felé haladnom kell, még ha nem is látom, hogy mi a végcél. Biztonságérzetet ad, hogy érzem, közeledem az esszenciám felé, afelé, amivé válnom kell majd egy ponton.

Bár a zene már korán jelen volt az életében, két éve kristályosodott ki benne, hogy fókuszba is teszi azt. A művészlét ugyanakkor lutri, rengetegen elbuknak a pályán, esetleg képtelenek megélni az éneklésből, rappelésből Magyarországon.

„Tudtam, ha mindent beleteszek, és elhatározom, hogy márpedig ebből fogok megélni, akkor semmi sem állhat az utamba. Ehhez persze hozzájön az is, hogy jól csinálom, amit csinálok, nem nagyon kaptam olyan visszajelzést, hogy hú, hát azért ezt nem kéne. Ha már a legelső demócskámnál mindenki pfujolt volna, akkor lehet, hogy ez megakasztott volna bennem valamit, de szerencsére visszaigazolt a közeg, amelyben mozgok” – emeli ki.

Kérdés, vajon megtalálta-e a helyét a magyar zeneiparban.

Valami olyasmit fedeztem fel, hogy itthon van mit letenni az asztalra. A maga limitációjával meg sekélyességével együtt a magyar piac egyébként lovagolható. Ez egy olyan közeg, amelyben még sok a lehetőség, a betöltetlen űr. Lehet, ha még kettőt lépek, már a plafonba verem a fejemet, de ettől függetlenül azt érzem, hogy még van mit mutatni. A hosszú távú terveim között szerepel, hogy külföld felé nyitok, visszatérek az angol nyelvű cuccokhoz, de Magyarország akkor is remek bázis, egy biztos, stabil pont mögöttem

– és megerősíti, hogy a magyar könnyűzene reneszánszát éli, ami reménnyel tölti el. 

Csak lazán

Co Lee Bécsben, egy amerikai iskolában kezdett zenélni. Angol számai hallatán egy laikus is megérzi, hogy a fiú külföldről meríthette az inspirációt. Dalai kevésbé izzadságszagúak, mint azt az angolul rappelni próbáló magyar előadók esetében tapasztalhatjuk – nemcsak az akcentusról, de a beatről, a hangzásról, a zenei aláfestésről is ordít, hogy nem hazai termék.

A külföldi inspiráció az amerikai suli előtt is jelen volt, az általam hallgatott zenék hangzásvilága egyébként hasonló az angol cuccaimhoz. Sok olyan underground vagy kevésbé felkapott külföldi előadó inspirált, akikhez pusztán azért volt hozzáférésem, mert olyan körökben mozogtam, ahol az emberek ismerték ezeket az arcokat. Ami az izzadságszagot illeti… Én nem erőlködöm. Lehet, hogy ez hallatszik ki a zenéből is. Nincsen bennem akarás, sem görcsös ragaszkodás, el tudok engedni dolgokat. Nem akarok több lenni, mint amennyi vagyok, nem akarok odab*szni, csak saját magamat megfejteni. Lehet, hogy azért nem feszengek, mert az átlagnál szélesebb perspektívám, több tapasztalatom van, de minden, ami velem történik, az valójában ajándék, és hülye lennék mindezzel nem kezdeni semmit.

Korábban azt nyilatkozta, nem szereti a klisé raptémákat, nem azonosul a pénz-szex-drog szentháromság tematikákkal. A napokban megjelent single-je azonban a Szex1 címet kapta. Most akkor hogy is van ez?

„Ami a Szex1-et illeti, a dal nem arról szól, hogy menjünk, feküdjünk össze mindenkivel, dobjunk rájuk pénzt, hanem sokkal intimebb, sokkal humánusabb szexuális élményekkel van tele. Ezzel már tudok azonosulni. Képtelen vagyok vulgárisan gondolni a szexre. Vannak témák, amikről nem nagyon beszélek, mert nincs velük olyasfajta kapcsolatom, mint – mondjuk – más gengszter rappereknek. Nem akarok megfelelni senkinek, kompromisszum nélkül is lehet ezt az egészet csinálni, sőt így az érdekes” – vallja.

Kényszerből élvezet

Co Lee legújabb, A Program névre keresztelt albuma októberben, a Petőfi Nagylemez Program (PNP) keretében látott napvilágot. A rapper hangsúlyozta, hogy a menedzsmentje jelentkeztette a projektbe, az ő fejében meg sem fordult a lehetőség. 

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert valójában az egész program tanulságos volt. Igen, saját magamtól nem jelentkeztem volna, mással voltam elfoglalva, és nyilván azon túl, hogy pénz, lehetőség, nekem ez ott és akkor nem volt fontos. Ennek ellenére bekerült a nevem, és már örülök, hogy így történt, mert ami megszületett a folyamatból, az egy abszolút győzelem köztem és a producer Doór Matyi között, akivel nagyon jó barátok lettünk. A győzelmet említve nem feltétlenül az album sikerességére gondolok, hanem arra, hogy úgy mentünk végig a folyamaton, hogy az elején nagyon rossz volt, aztán meg nagyon jó lett.

Annak ellenére, hogy a PNP felé tartoztak egy leadási határidővel, a vártnál korábban elkészült a lemez. Az első három session „teljesen kuka volt”, semmire se vezetett, mint mondja, csak ültek, de egyikőjük sem tudta, mit is akar a másik. A fordulópontot az jelentette, amikor emberként is közelebb kerültek egymáshoz a producerrel: a muszájból zenélés abban a pillanatban örömzenélésbe fordult.

Mondtuk, hogy oké, akkor zúzzunk le négy napra Badacsonyörsre, zárjuk be magunkat egy házba, és csak ezt csináljuk, mert k*rva jó, és tökre élvezzük mind a ketten. Matyi kábé soha nem dolgozott faszival előttem, mindig csak nőkkel. Poptéren remek producernek tartom, de soha nem hittem volna, hogy képes ennyire koszos hiphopcuccokban gondolkodni. Milyen szép, amikor az ember prekoncepciói romba dőlnek…

„Hogy milyen lemez lett? Nem tudom, szerintem közepes. Van rajta nagyon jó track, van rajta kevésbé jó, összességében szerintem közepes, és ez teljesen oké. Igenis szükségem volt egy közepes lemezre, hogy pusztán a megcsinálás örömét tovább tudjam vinni. Ez a tapasztalat inkább a jövőbeli munkafolyamatokra lesz pozitív hatással. Arra, hogy merjek ismeretlen vizekre evezni” – mondja.

A zenei albumoknak (jó esetben) története, íve van, de vajon mi a fő mondandója A Programnak?

Hát, hogy kapja be mindenki. Sok olyan húzás van benne, amit, ha meghallasz, azt gondolod, szabad ezt így? Illik ez így? Valójában a saját folyamatát, az album készülésének történetét meséli el a lemez.

Érdekes jelenség, hogy az anyagán nincsenek featek, vagyis egyedül Co Lee rappel. Első albumán, a Cirque de L'Homme-on több olyan előadó is közreműködött, akik már nevet szereztek maguknak a szcénában, például Beton.Hofi. Míg a CDL lényege, hogy a rapper a zeneipart mint cirkuszt fedezi fel, addig

„Ha lett volna rajta feat vagy közreműködő, akkor lehet, hogy kitágította volna azt a nagyon jó flasht, amit ketten megéltünk, és lehet, hogy belerondított volna. Ennek így megvolt kicsit a szentsége. Featek kapcsán egyébként felmerült az Analóg Balaton és a Quimby is. De így kimondva úgy vagyok vele, hogy hova tettük volna őket?” – gondolkodik el.

Hajóra hangolva

Co Lee március 1-jén és 2-án az A38 Hajón ad lemezbemutató koncertet. Közel fél évvel az album megjelenése után csendülnek fel először a nagyközönség előtt A Program dalai.

Be akartam gyakorolni az albumot, hogy mire a nagyközönség előtt állunk, már nagyot durranhasson. Live banddel fogunk játszani, a dalokat áthangszereltük, továbbgondoltuk, vagyis nem azt a hangzást kapja a közönség, mint a Spotifyon.

Lemezbemutató koncert esetében szokatlan jelenség az áthangszerelés, Co Lee ugyanakkor vallja, hogy A Program olyan album, amelyben megvan a lehetőség, hiszen sok tér van a hangzásában. Koncertélményt akar adni a közönségnek, az audióra megy rá a vizuális látványelemekkel szemben.

A közönségem nagyon vegyes. A kamaszoktól a nyugdíjasokig terjed a felhozatal, ráadásul állati kedvesek. A turnén rendszeresen megjegyzik a klubtulajok és a menedzserek, hogy ilyen jó fej közönséget még nem láttak. Illedelmesek, tisztelettudóak, nem barmolják szét a helyet. Nyilván a zene sem olyan, de ez tök pozitív. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, én szeretetből írom a zenéimet, és pont ilyen embereket vonzok be.

„Még az artistasuliban tanultam meg az alapvető különbséget a bohóc és a színész között. A színész négy fal között dolgozik, a bohóc három között, szóval közte és a publikum között nincs semmi. A bohóc nem teheti meg, hogy ignorálja a közönséget, akció és reakció minden. Nagyon szeretem, ha kapcsolat van közöttünk, szeretem, ha esetleg bekiabálnak, és a fizikai kontaktot is értékelni tudom. Az Akvárium Klubban történt, hogy a szépen felépített koncertem végén lemásztam a korláthoz a küzdőtér elé, és elindultak felém a kezek, de félúton megálltak. Azt képzeld el, hogy egy kéz se jött hozzám húsz centinél közelebb.

Nekem ez nagyon megható pillanat volt. A közönség és köztem tehát nincs fal, kivéve, ha a közönség odateszi a falat, mert valami olyasmit lát, amihez nem mer hozzányúlni” – utal az emlékezetes fellépésre.

Kollektív gondolkodás

A beszélgetés helyszíne a Nyolcésfél, ahol a két éve alakult Wavy kreatív és zenei kollektíva működik, amely oszlopos tagja Co Lee is. A Wavy tizenhat főből áll: MC-k, producerek, újságírók, vizuális tervezők, brandmenedzserek és zenészek alkotják. 

„A Wavy lényege, hogy teljes lefedettséget tudunk biztosítani házon belül. Kvázi egy önműködő gépezet. Amikor elindultunk, még rezgett a léc, hiszen nagyon gyorsan lett arculatunk, mi meg csak ültünk, hogy oké, megalakultunk, de hogyan tovább. Fel kellett nőnünk hozzá csapatként. Tavaly, a Babel lemezbemutatóján éreztük meg először, milyen csapatnak lenni. Egyébként ha Co Lee felől nézem a Wavyt, akkor el lehet választani a kettőt, de ha a Wavytől nézem Co Leet, akkor nem lehet.”

„Felhúzunk egy nagyjából 2000-2500 fős cirkuszi sátrat a Margit-szigeten, és oda szervezünk egy egész napos veretést, aminek a vége egy Co Lee headlinerkoncert lesz. Közben életre kel a cirkusz, lesznek artisták, kötéltáncos a tömeg felett, karddobó, tűzfújó, minden. Ez a buli lesz mindennek a megkoronázása.”

És hogy mit remél 2024-től? 

Szeretnék szintet lépni a tavalyi énemhez képest. Idén sokkal több lesz a zenekaros megmozdulás, több nyári fesztiválra is zenekarral, nem pedig DJ-vel megyünk, szóval a zenei fejlődés adott. 2023 nagyon fasza év volt, nagyon helyén voltak a dolgok, sok jó dolgot csináltunk, 2024 ezáltal kapott egy alapot. Oké, ezeket is kipipálhatjuk, most pedig lássuk, innen hova tudunk lépni…

– teszi fel magának a kérdést.

(Borítókép: Co Lee. Fotó: Papajcsik Péter / Index)