Meghalt Mauchner József

2024.02.11. 09:34
Meghalt Mauchner József szinkronrendező; 87 éves volt.

„Korszakos szinkronrendező távozott! Szomorúan tudatjuk, hogy 87 éves korában elhunyt Mauchner József szinkronrendező” – írta a Magyarszinkron.hu.

Aradi Zsolt Mauchner néhány fontosabb munkájával tiszteleg a szinkronrendező előtt. Összeállításában szerepel a Hupikék Törpikék magyar változata, a Vakrandi, a Marco Polo, a Szerepcsere és az Édesek és mostohák című filmek. A Szeretlek Magyarország a listát kiegészíti A hét mesterlövész, a Napfivér, Holdnővér, A nagy balhé és az Ászok ásza című alkotásokkal is.

A portál hangsúlyozza, az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDB) statisztikája szerint Mauchner neve 453 alkalommal szerepelt stáblistákon szinkronrendezőként és 22-szer rendezőasszisztensként, de a valós szám ennél minden bizonnyal valamivel magasabb.

Mauchner József 1937-ben született. 1963-ban került a Magyar Televízióhoz, ahol először asszisztensként, majd szinkronrendezőként dolgozott. 2018-ban a Szinkron Alapszervezet Életműdíjjal jutalmazta munkáját, még ebben az évben abbahagyta a szinkronrendezést.