Versben gúnyolta ki tanárait, pórul járt
További Kultúr cikkek
Ady Endre az elemi iskola befejezése után, 1881-ben Nagykárolyba, a piarista gimnáziumba került; 1888-tól négy éven keresztül tanult itt, ahol az első verseit is megírta. Ennek az időszaknak dokumentuma a harmadik év végén kapott iskolai bizonyítványa, amely most előkerült. Kiderül belőle, hogy Ady Endre iskolai bizonyítványában nyomot hagyott, hogy tanárait versben gúnyolta – olvasható a Karantén Művek Indexnek eljuttatott levelében.
Gúnyolt, de mindig igazoltan volt távol
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész szerint fontos életrajzi dokumentumról van szó, még úgy is, hogy azon nem az ő kézírása szerepel, hanem róla szól. Csak ebből derül ki ugyanis az, hogy Ady Endre mennyit hiányzott a középiskolából.
Ami érdekes, hogy mindig igazoltan volt távol. Értelemszerűen jó ideig Ady Endre birtokában volt, majd vélhetően családja, édesanyja őrizhette meg.
Ady nagykárolyi évei alatt nem volt az önképzőkör tagja – azon egyszerű oknál fogva, hogy azt akkor még nem alapították meg. Az önképzőkör helyett diáklapot, illetve lapokat szerkesztett: a nagykárolyi második, illetve negyedik gimnáziumi évében, azaz a 1889/90-es és a 1891/92-es tanévben. Egy későbbi levelében írja: „Én valójában már Nagykárolyban II. és IV. gymn. koromban csináltam írott lapot.”
A piarista.hu beszámolójából kiderül, hogy 1914-es írásában Ady így vall erről az időszakról:
„Lapot először Nagykárolyban csináltam Bogcha Pál barátommal a piaristák gimnáziumának második osztályában. E lappal pórul jártunk, holott modern, kitűnő revü volt, mert Bogcha is, én is prédikátumosan írtuk írásaink alá a nevünket. Egy demokrata, derék, kegyes tanár kezébe került a lap, s a mi prédikátumos hencegésünk miatt meg is halt: requiescat in pace. Negyedik gimnazista koromban megint lapunk volt, de én itt már az új Juvenalis szerepét akartam kiosztani magamnak. Csúffá tett, bosszúálló kortársaim erősebbek voltak, s ez az igazán ma is hézagpótló újság szintén fiatalon elhunyt.”
Verset írt, de egy évig nem csinált lapot
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész szerint nem tudni, mi lehetett ezekben a lapokban, de a költő öccse, Lajos szerint Ady „a károlyi években sűrjen írogatott verseket, de ezek a versek kivétel nélkül versescsúfolódások voltak tanulótársai vagy egy-egy kevéssé szimpatikus tanár ellenirányzott éjjel”.
Talán ezért is volt a magaviselete csak jó, és nem példás, és talán ezért volt egy év kihagyás: harmadikban ugyanis nem »csinált« lapot. De ezek a versek tudomásunk szerint nem maradtak fent.
Ebből a bizonyítványból egyetlen létezik. Jellegét tekintve kézirat, amely nagyon is hozzátartozik az Ady-jelenséghez.

A bizonyítványt 1891. június 29-én állították ki Nagykárolyban, Malonyay István igazgató és Kovács Endre osztályfőnök írta alá. Ady minden tantárgyból nagyon jól teljesített: vallástanból, magyar és latin nyelvből, történelemből, földrajzból, mennyiségtanból jelest kapott. Csak az osztályfőnöke rajzoló mértanból, és Kozma tanár úr adott neki négyest német és tornázás tantárgyból.
Az egyedi életrajzi relikvia hamarosan az Antikvárium.hu kézirat- és könyvárverésén kerül majd nyilvánosságra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról
A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.
tegnap, 18:35
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34